Június 3.-án 17.00.órakor Könyvhét, író-olvasó találkozó Berettyóújfaluban, a Sinka István Könyvtárban, Kőrösi Zoltánnal. közreműködnek: Harasztosi Csaba és Bíró Gyula pedagógusok, és a Városi zenekar fuvolásai, Nagy Zsigmond pedagógus.
írás és olvasás. találkozás... köszönet az élményért. Írta: Bíró Gyula,
June 06, 2010
Kedves Zoltán!
Köszönöm a beszélgetést a berettyóújfalui "írók ingujjban" rendezvényen. Örömöm leltem benne. Érzeteim szerint a közönség is.(A rendezvény után megfontolás tárgyává tettem: -a focista feleségek című film után szabadon-, hogy írófelelségek, illetve írófeleségek ingujjban, esetleg feleségek ing nélkül (lélekmeztelenség)című alternatív rendezvényt is megszervezhetnénk. Vagyis köszönet a háttérországnak.)Örömünket lelnénk abban is. Persze mindez csak tréfa -ha nem is kunderai-. Nade... Régen hallgattam ilyen remekbeszabva előadót beszélni bármiről is. Szórakoztatóan. Megfontolandóan... Szerencsére kérdezni nem kellett. Hrabál okán szorongva nem is tehettem. Ellenben egy sör mellett, némi pálinkával fűszerezett, netán borba pácolt esten számtalan megközelítése láthatna napvilágot a műveknek. A regényeket -!- élvezettel olvastam nem csak én, hanem a barátok is. A "pálmát" továbbra is a "novellás-fotós-tipográfos" munkád viszi, amiben összekacsint a művészet, márha szokott kicsintgatni...persze szokott. Így született a mű. Remélem lesz még mód hallani más rendezvényen.
Kedves Gyula, olyan este volt - nekem - ami sok napra töltést ad... nagyon köszönöm Nektek, az egész, nem tudom kisebbítve mondani, meghatóan barátságos és kedves helyzetet, fogadtatást, érdeklődést. És a sört majd kerítsük sorra...
... Írta: Bíró Gyula,
June 09, 2010
Kedves Zoltán!
Bár borban az igazság, de szerét ejtjük a sörnek... Fogyasztom a Szerelmes évek-et. Hmmm... "Nem gyenge" -csak úgy szlengesen szólva-.
Köszönöm a beszélgetést a berettyóújfalui "írók ingujjban" rendezvényen. Örömöm leltem benne. Érzeteim szerint a közönség is.(A rendezvény után megfontolás tárgyává tettem: -a focista feleségek című film után szabadon-, hogy írófelelségek, illetve írófeleségek ingujjban, esetleg feleségek ing nélkül (lélekmeztelenség)című alternatív rendezvényt is megszervezhetnénk. Vagyis köszönet a háttérországnak.)Örömünket lelnénk abban is. Persze mindez csak tréfa -ha nem is kunderai-. Nade...
Régen hallgattam ilyen remekbeszabva előadót beszélni bármiről is. Szórakoztatóan. Megfontolandóan... Szerencsére kérdezni nem kellett. Hrabál okán szorongva nem is tehettem. Ellenben egy sör mellett, némi pálinkával fűszerezett, netán borba pácolt esten számtalan megközelítése láthatna napvilágot a műveknek. A regényeket -!- élvezettel olvastam nem csak én, hanem a barátok is. A "pálmát" továbbra is a "novellás-fotós-tipográfos" munkád viszi, amiben összekacsint a művészet, márha szokott kicsintgatni...persze szokott. Így született a mű.
Remélem lesz még mód hallani más rendezvényen.
Rendületlen írói munkásságot kívánva,
Üdvözlettel: Bíró Gyula