http://www.nessim.hu/kiallitasok/

A megnyitó szöveg a bõvítményben olvasható.

Tisztelt fotográfusok, tárlatlátogatók, fotográfiát szeretõk!

Barta Zsolt Péter háza egy kis dombtetõre épült, körtefával, pincével, a dombocska aljában tó van, a ház is megnézheti magát benne, meg az is, aki arra jár.

Útkanyarulat, lapály, nádas is, tó is.

Nem nagy tó, a Balaton, de még a Velencei tó felõl nézve is kicsi. Egy kert felõl nézve viszont kifejezetten nagy.

A kérdésemre, amit Ferencváros felõl nézve tettem fel, vagyis hogy milyen víz tölti fel és élteti ezt a tavat, Barta Zsolt Péter csak megvonta a vállát.

Szoktunk fürödni benne, válaszolta aztán.

A gyerekek állandóan ebben fürdenek.

Úgy tûnt nekem, hogy onnan, a tó felõl nézve, a fürdés, a nádas, a domb és az útkanyarulat felõl nézve számára nem az a kérdés, hogy mi és miként tölti fel ezt a tavat, hanem az, hogy ez a tó van.

Létezik, náddal, dombbal, útkanyarulattal.

Hogy a létezésnek vannak olyan képei, hogy nem a kérdéseket kell megfogalmaznunk, hanem az érzéseket kell tudnunk erõsen.

Az érzéseket és a ritmusokat, vagyis az idõben egymás után sorakozó jeleket, amelyek azt sugallják, hogy valami képletet mutatnak meg nekünk a létezésünk értelmérõl.

Tisztelt Hölgyek és Urak, Barta Zsolt Péter fotográfiái errõl a ritmusról beszélnek.

Mintegy három évvel ezelõtt került az érdeklõdõk elé a Csarnok címû projektje, a jelen kiállítás tulajdonképpen e  munka lezáró aktusa. Az akkori fotográfiák optikája nem beszûkült, hanem összpontosított: immár a jelképessé váló felületeket és részleteket mutatja meg.  Nem mintha ne lennének nagyon is konkrét, fájóan, rozsda és rothadás, elmúlás és pusztulásszagúan konkrét, ismerõs képek ezek. A lepattogzott gitt, a falfirka, az átsejlõ alakok. 

Kint is vagyunk és bent is vagyunk.

Csakhogy, mint minden mûfaj létértelmezést kutató alkotói, Barta Zsolt fotográfiái is azt a határt firtatják, hol van a közlés minimuma, ami a befogadói sejtelmet elõhívja, s ezt úgy és azért teszi, hogy a lehetõ legnagyobb teret nyissa meg a sejtelem számára. Egyetlen egy szó, egyetlen egy centiméter is, ami felesleges, az már a fontosabb, a belsõ képet csonkítja. Magyarán: Barta Zsolt Péter fotográfiáit nézve ablakokat és részleteket nézünk, kilépünk és belépünk, de azért tehetjük ezt,  mert már csarnokokat látunk magunkban.

Rozsdás és lepattogzott festékû,  kiszáradt gittes tereket.

Erõsebben látjuk õket, mintha magukat a csarnokokat néznénk, hiszen a tudás, a konkrét kép mögül Barta elõhívja a sejtést, a közös tudást is és a saját szorongást egyaránt.
Ahhoz, hogy valaki ilyen biztonsággal érezze a beszéd és a hallgatás, a megmutatás és beengedés, a sejtetés és az átpillantás arányát – a mesterség tudása, belátás, nagy önfegyelem, bölcsesség és mindenekfelett ritmusérzék kell.

Ezek a fotográfiák, mint már mondtam, elsõsorban a ritmusról beszélnek.

Nem csak az anyagok, a különféle tempóban pusztuló felületek egymás közötti ritmusáról.

Nem csak a színek és vonalak klasszikus mintákat felmutat ritmusáról.

Nem csak a képen belüli képek egymáshoz viszonyításának ritmusáról. 

Mindezek együtteseként, nem félek kimondani, szerintem Barta Zsolt Péter fotográfiái a létezés ritmusáról szólnak. Ha úgy tetszik, fényeken, anyagokon, arányokon át azt a közös és borzongató ritmust találják és mutatják meg, ami, nem is kétséges, ugyanilyen természetességgel mutathatna élõ sejteket, vegyi folyamatokat, asztronómiai jelenségeket, születést és halált. 

Barta Zsolt Péter fotográfiái szekvenciák egy olyan partitúrából, amit ugyan mindenki másként lát és hall és játszik, de ettõl még tudjuk, hogy a ritmus van, és tudjuk, hogy erõsebb nálunk.

Hiszem, hogy minden egyes jó mûalkotás, legyen az mondjuk egy szépen megcsinált asztal, egy jól gondozott kiskert, egy okosan megírt regény, egy zenemû vagy egy jól megtalált fotográfia, szóval hiszem, hogy minden egyes jó mûalkotás egy megrajzolható szerkezettel bír.  Mindegyikük mögött ott sejlik egy tiszta, hierarchikus ábra, ami akkor is érzékelhetõ, ha csak a részleteket ismerjük, és akkor is az erõsebb lét érintésének élményét adja, ha maga a mû szándékosan csak a részletet mutatja meg mindebbõl.

Szerintem Barta Zsolt Péter a fotográfiái révén eljutott oda, hogy errõl a szerkezetrõl, errõl a ritmusról beszél, ezért megteheti, mi több,  akarja és meg is tudja tenni, hogy csak és csakis azokat a részleteket mutatja meg, amelyek révén a lehetõ legteljesebben el tudjuk képzelni magát a létezésünk lepattant, pusztuló csarnokát. Tartóvasakat és megrozsdásodott eresztékeket, amiken az óráink kattognak.

Kapukat és ablakokat, nézeteket, amiken magunk is áthaladunk minduntalan. Részleteket mutat meg, miután visszabontotta a történetet az alapokig, részleteket, hogy réseket nyithasson bennük és közöttük, réseket, ahol láthatunk. A drótkereten, a hálón átsejlik valami.

Szerény, okos és keserû tudás ez.
Mint annak a szürke gyomnak a nyers, különös-édessége, ami a versben a szenet lopó gyerek, József Attila szájához ér, amikor a síneken lapulva az õrt lesi halálra váltan. Ott van, ott van a szaga és a tapintása is, nem azért mert akarjuk, hanem azért mert van.
A kérdésemre, hogy akkor az a tó, ott Barta Zsolt Péterék házának aljánál vajon mibõl töltõdik fel, máig nem kaptam választ.

Persze az is igaz, hogy fölösleges a firtatás.

Van, amit a föld repedései hoznak, van, amit az esõk. Tavasszal több a víz, nyáron, ha sokat süt a nap, lejjebb megy a tó. Szinte lélegzik egy világos, összerakódó ritmus szerint.  De akár télen, befagyva, akár õsszel, ha fújja a szél, azért a tükrében képek vannak. Részletek, amelyekbõl visszaismerhetõ a körülötte létezõ világ. Házak, emberek, vasdarabok, színek és formák.  Vagy ha nem ismerhetõ, akkor legalább az illúzió a miénk lehet, a sejtelem, hogy van olyan ismeret, aminek mi is a részesei lehetünk. Barta Zsolt Péter fotográfiái nem kevesebbet, mint az a hitet adják nekünk.   

Ha úgy tetszik, a részletek pontosságával érnek el a szakralitásig. Ha úgy tetszik, a pusztulás ritmusával beszélnek egy erõsebb lét érintésérõl.

Szerényen, okosan és keserû tudással, de hitet is adnak, ez egészen bizonyos.

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai

Név

Email

Honlap

Tárgy

Hozzászólás

Írja be a képen látható karaktereket

Küldés