Tizenöt éve dolgozik a Magyar Rádióban, s most tavaszra jelent meg a tizedik könyve, számokkal talán így jellemezhetnénk Kõrösi Zoltánt. Legutóbbi regénye, a „Milyen egy nõi mell? Hazánk szíve” címû regény a Budapesti Könyvfesztivál és az elmúlt hetek nagy sikere volt, s vélhetõen sok további olvasóra számíthat majd az Ünnepi Könyvhéten is. Kõrösi Zoltán 2002 óta a Magyar Rádió Mûvészeti Fõszerkesztõségének fõszerkesztõje.

- Milyen egy nõi mell? Hazánk szíve" címmel jelent meg az idei Könyvfesztiválra a tizedik kötete. Bár elõzõ könyve, a „Budapest, nõváros" után olvasói talán számíthattak a nõ és a táj közt meglévõ szoros kapcsolat további mélyítésére, mégis, mi a magyarázata a kettõs címadásnak?

- Valóban nem címrõl és alcímrõl van szó, hanem két összetartozó megnevezésrõl, melyek a szándékom szerint együtt mutatják meg azt, amirõl ez a családregény szól. Test és lélek kétszáz évnyi történetét szerettem volna megírni, három összeolvadó család fordulatos sorsát. Egy olyan történetet, ahol a szerelmek és szenvedélyek végsõ soron egy ország történetét beszélik el. Boldog vagyok, hogy a jelek szerint ez a regény megtalálta az olvasóit, a visszajelzésekbõl úgy érzem, mintha újra és újra beszélgethetnék azokkal, akikrõl tulajdonképpen ez a história szól. Már a regény létrejötte is hasonlóképpen történt: a Budapest-könyvem után megkeresett egy hölgy azzal, hogy beszélgessünk, elmondaná, miként élt egykor a családja, s a hajdani Angyal utcában miként élte õ az életét. Amikor aztán megismerkedtünk, az is kiderült, hogy az életének van egy titkos, lenyûgözõ szerelmi története - hát valahogy így jutottam el ennek a regénynek a megírásáig.

- Tíz könyvet említettem, idén kapta meg a József Attila-díjat is. Korábban Örkény-díjjal jutalmazták, kétszer nyert az ÉS novellapályázatán, az Édes anyanyelvünk-pályázat elsõ helyezettje lett. 2004-óta az Év könyve megtisztelõ címet is birtokolja. Hogyan osztja meg az idejét, illetve miként választja szét az íróiságát és a rádiós munkáját?

- Kivételes szerencsémnek tartom, hogy a jósorsom másfél évtizeddel ezelõtt a Rádióba vetett. Azok közé a rádiósok közé tartozom, akik egy szakma felõl érkezve eszközként nyúltak a rádiózáshoz, s mi tagadás, a médiáról máig igen-csak ellentmondásos a véleményem. Más kérdés, hogy itt egy olyan szellemi mûhelyre találtam, ami nem csupán lehetõvé tette számomra az írói munkát, de akár a szakmai tapasztalatok, akár a barátságok révén inspiratív közegnek is bizonyult. S miközben valósággal elrémülök attól, hogy nocsak, immár tényleg elment tizenöt év, egyre gyorsul az idõ, közben azt is tudom, hogy ezek a barátságok felmérhetetlenül sokat jelentenek, s megmaradnak nekem.

- 2002-ben jött létre a Mûvészeti Fõszerkesztõség, aminek a fõszerkesztõje lett. Valójában ez a fõszerkesztõség mintha kicsit külön állna még a Magyar Rádión belül is...

- A Mûvészeti szervesen összetartozik a három adófõ-szerkesztõséggel, s ez így van rendjén. Az viszont igaz, hogy a hajdani irodalmi szerkesztõség is egyedülálló szakmai mûhely volt a hazai elektronikus médiában, s közel öt éve, mióta egy bátor és szakmailag nagyon helyes döntéssel létrejött a Mûvészeti Fõszerkesztõség, az irodalom mellett már a kultúra más területeit, filmet, színházat, képzõ-mûvészetet is bejárhatjuk. Megtisztelõ, hogy hozzánk tartozik a Rádiószínház, a Rádiókabaré és az Elektroakusztikus Stúdió is. És amikor azt mondom, hogy felkészültség és alaposság, akkor természetesen mindazokra a szerkesztõkre, dramaturgokra, rendezõkre és hangmérnökökre, az õ mindennapjaikra gondolok, akik jóban és rosszban kitartva a rádiózás mellett, valóban egyedülálló munkát végeznek itt. Példának okáért immár ötödször kitelepülünk az Ünnepi Könyvhétre a Vörösmarty térre, egy hétig ott dolgozunk. Jöjjön el mindenki, nézzék meg, micsoda remek emberek! Az én sorsom hozzájuk van kötve.

Forrás: RTV Részletes