A könyv címének két szava közül az egyik igencsak talányos. Hogy a nõváros mit jelent, azt tudjuk is, meg Kõrösi legalább két helyen el is magyarázza röviden (egy nõi test az, a túlérett asszonyé, amely, teszem hozzá, szül s befogad). A Budapest nehezebb ügy, tulajdonképpen csak a ferencvárosi kerületet jelöli, de sajnos Franzstadt magyar neve a címadást megnehezítette. Azt hiszem, Budapest funkciója lényegében az, hogy a fejezeteket visszatérõ és jólesõ fordulattal így lehessen kezdeni: "A mi környékünkön..." Ez mindjárt emberi léptéket ad a helyszínnek, "a mi kis falunk", sõt "az én falum" bensõségét. Így már sorjázhatnának is a nosztalgikus történetek, kis színes megfigyelések - de Kõrösi könyve nem ilyen. Szerkezetét az elõzõ kötetben, a Télidõben kísérletezte ki, onnan jött át a koncepció, hogy az egymással párhuzamos, az idõt térben kiterítõ nagyobb fejezeteken belül további párhuzamos darabok sorjázzanak: rövidtörténetek, aforizmák, prózaversek, többnyire az élre kiemelt novella mögött. Az ismétlõdés azonban nem mechanikus, inkább szeszélyes képet mutat (nõváros!), a könyv tetszés szerint lapozgatva is, meg "rendesen" is olvasható. Akár így, akár úgy, elragad a sokféleképpen megélhetõ és láttatható élet izgalma és filozófiája.

E filozófiát, valóban érzéki módon, a nyelvi sokféleség hordozza. Van a könyvnek egy tárgyias-szociografikus beszédmódja, amely azonban nemcsak az úgynevezett információkat közli, hanem gyakran a nyilvánvaló fikciót is dokumentáló modorban közvetíti. Természetesen eltüntetve - rosszul mondom: természetesen tüntetve el - legenda és valóság határait. Azután uralja a szöveget egy metaforikus, álmodozó hanglejtésû beszéd is, ez a velünk élõ múltat idézi meg. Nem tolakodó, de nagyon erõs stilizáció. Mindezt pedig megszaggatják - nevezzük így - a sûrû sorminták, a benyomások absztrakciói. A közelítések így létrejövõ változékonysága, bizonytalansága valóban megteremti annak a kettõs lehetõségét, amit a szerzõ néhol expressis verbis jelez is: megszabadulni, kívülrõl látni mindazt, ami bennünk uralhatatlan, ami erõsebb nálunk, ugyanakkor behatolni (nõváros!) abba a közegbe, tájékba, múltba, amely egyébként szintén uralhatatlan. Kõrösi könyve azt sugallja, azt a különös harmóniát, hogy ha a belsõ uralhatatlant el tudjuk helyezni a külsõ uralhatatlanban, megnyugvás tölthet el bennünket. Ez a megnyugvás az irodalom.

A kötet gazdag illusztrációs anyaga ugyanezt szolgálja, hasonló módon. A Gönczi Ambrus gondozta helytörténeti gyûjtemény és Czabán György fotói részint muzeális jellegûek, tehát archaikus érzetet keltenek, részint szociofotók, a közelmúlt dokumentációi, és ezekhez társulnak - képi sormintaként, vizuális elvonatkoztatásként - a képkivágatok, kinagyított részletek.

Ha már a képeknél tartunk: Kõrösi Zoltán nagyon intenzíven váltogatja - szintén a termékeny bizonytalanság jegyében - a képtávolságot. Egyetlen gesztus nagyközelijét mindjárt követi egy panorámakép, hogy aztán egyszemélyes portréval vagy csoportképpel folytassa. Alig vesszük észre, és máris plasztikus figurák egész seregletével ismerkedtünk meg, a szlovák asztalossal, a norvég áccsal, a zsidó kávéházassal, az ismeretlenbõl érkezett búvárhalásszal, a Tompa utcai cigánylánnyal, a szerb újszülöttel - egyszóval csupa rendes magyar emberrel. Ferencvárosival.

Ebbõl a szempontból mindegy, hogy valaki ötven éve ugyanazon a helyen lakik-e, vagy csupán néhány hete költözött oda. Ha megtanulta, mi az, birtokon belül lenni, nyert ügye van. A Budapest, nõváros ehhez az okuláshoz a legkitûnõbb segédeszköz. A leendõ tanulók jegyzeteinek fenntartott oldalakat tessék tehát szorgalmasan használni, nem kell megvárni vele a Ferencváros következõ bajnoki címét.

(Elhangzott 2004. június 2-án, a budapesti Cseh Kulturális Centrumban, a Kalligram Kiadó könyvbemutatóján.)

Forrás: Jelenkor

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai

Név

Email

Honlap

Tárgy

Hozzászólás

Írja be a képen látható karaktereket

Küldés