|
There are no translations available
Kőrösi Zoltán tragikomédiájának
ősbemutatója az egri Gárdonyi Géza Színház Stúdiószínpadán volt, 2003.
május 2-án. "Mire kirajzolódnak ezek a hétköznapi, szürke, önámító
emberek, addigra a múlt ragadozó madara kiteríti sötét szárnyát a jelen
szánalmas reménytelensége és a fennmaradásért való küzdés vak akarása
fölé."
2003. május 2-án mutatták be Kőrösi Zoltán első drámáját, Csizmadia Tibor rendezésében.
"Valahol
Magyarországon, valahol a hegyek közt van egy város. Itt, a dombtetőn,
itt élnek Galambosék: apa, anya, nagypapa s a két már-már felnőtt
gyermek. Olyanok, mint annyi más család. Vagy mégsem? Egy karácsony
előtti napon váratlanul megérkezik hozzájuk a rég kivándorolt Aranka
néni..." - olvasható a műsorfüzetben.
De lássuk
csak, hová is érkezik a nagyérdemű, s kicsit később az Amerikából
érkező rokon: Aranyka néni?! Az a bizonyos három oldalról körbeülős -
"bevonós" - színpadtér tárul elénk. Bevallom, e "testközeli" színház
eleve izgalmas emlékképeket idéz fel bennem, eszembe juttatva néhány
feledhetetlen Stúdió "K"-előadást vagy éppen Paál István rendezéseinek
sűrű atmoszféráját.
A díszlet (Valcz Gábor munkája) nem utal
korra, korszakra: időtlenül szegény. A hetvenes évek foszladozó
kárpitú, egy mozdulattal szétnyitható, közkedvelt rekamiéja, a valaha
szebb időket látott, már-már tekintélyes - mára erősen fényét vesztett
- ebédlőgarnitúra, a többfunkciós vitrines-lenyithatós "bárszekrénnyel"
rafináltan kombinált szobaszekrény és egy (talán tajvani) "évekig szép"
karácsonyfa látványa helyez minket hajszálpontosan a létminimum
keserves-büszke-eltagadott léthelyzetébe. Persze van műanyag óracipő és
egyéb "jópofa", tüneményesen laza dísztárgy is.
Szól a rádió.
Egy ideig hallgathatjuk, és elnézelődhetünk a lakásban, felfedezvén a
bútorokat gondosan takaró fehér lepedők és nejlonfóliák sugallta tényt:
bizony itt lakásfestés van.
De még milyen! Pillanatok alatt
elszabadul valami, fergeteges indítás, óraműpontos törés-zúzással. Apci
(Anger Zsolt), ahogy kell, cicafüles újságpapírból hajtogatott
csákóban, trottyos mackónadrágban, Anci (Bozó Andrea) pedig komfortos
otthonkában igyekszik úrrá lenni a káoszon. A suttyomban tévéző Papi
(Kaszás Gergő) is gyorsan előkerül, hogy honnan, ez egyelőre legyen
titok. A tinikorból épphogy kinövő gyermekek, Hugi (Kovács Patrícia) és
Öcsi (Nagy András) lelkesen segédkeznek a rengeteg tennivalóban.
A
párbeszédek pattogó ritmusából viharos gyorsasággal bontakozik ki
Galambosék élete. Az állandóan évődő fiatalok, a magában motyogó Papi,
a magáról a családfői státust már-már elhitető Apci és a
törékenységében is hihetetlenül kemény Anci dialógjaiba rejtett
poénbombák repítenek az első drámai fordulópontig, ahol is kiborul egy
doboz, leveleket ontva magából szerte-széjjel a lakásban.
Itt
tapasztalhatjuk meg először, hogy a rendezés mennyire érzékenyen és
pontosan követi a dráma szövetében rejlő hangsúlyeltolódásokat,
hangnemváltásokat. Miközben a humor egy cseppet sem veszít erejéből,
baljós fellegek gyülekeznek a galambdúc fölött.
A valaha volt
- Amerikában élő - rokonnal, Aranyka nénivel (nevének megfejtését a
bugyija színében kell keresni) folytatott titkos levelezésekből
siralmasan "hazudott", szép jelen rajzolódik ki Galambosékról. Apci
persze semmiről sem tud. De méltatlankodni sincs ideje, mert
csöngetnek. Irdatlan utazóládát cipelve nyomul be egy hordár, mögötte a
váratlanul érkező, amerikás Aranyka néni.
A láda betelepül a
lakásba, a drága rokon pedig a családba. Mint ahogy egyre inkább
kikerülhetetlen a szűk térben a hatalmas koffer, annyira kezd
nyomasztóvá válni a vendég jelenléte. Míg a ládát többen is szeretnék
feltörni (Doktor, Balog szomszéd), addig az Aranykában élő nyomasztó
múlt árnyait mindinkább visszazárni igyekeznek a család felnőtt tagjai.
Az
Anci és Aranyka között feszülő indulatok felszikrázásai, robbanás
előtti sűrűsödési pontokat idéznek elő. Nádasy Erika jeges, támadó
mondatait Bozó Andrea óvatos - ám kölykeit meghátrálás nélkül védelmező
- anyaoroszlán módjára veri vissza. A két nő párbajának színészi
csúcspontja a karácsonyfa-díszítés. A kiváló rendezői ötletből
pattanásig feszült jelenet kerekedik.
Az első felvonásban
tapasztalhatjuk meg az idő furcsa múlását. Az írói lelemény könnyedén
hiteti el velünk és a szereplőkkel, hogy amíg cselekszenek,
tesznek-vesznek, addig észrevehetetlen vesznek el a pillanatok.
Kérdezni, hogy hová lettek, nincs értelme. Csak konstatálni lehet, és
vállat vonni vagy éppen észre sem venni. A darab folyamatosan billeg az
abszurd és a realista dráma között. Ám a rendezői következetesség (is)
erősen fogja a gyeplőt. Épphogy elfogadtatja velünk az abszurd
elemeket, mozzanatokat, s máris visszaemel a realitásba, felismerni
magunkban az élet megszokott, észre nem vett, de működő dolgait.
Ugyan
ki emlékszik minden egyes nap minden percére? Egyáltalán mi az, ami
felejthető, mi az, ami fontos? És hol van a lényeg? Az emlékekben vagy
esetleg a jelenben?
Talán abban a bizonyos ládában, amit Aranyka hozott magával?
Ha valamit nem ismerünk, rögtön meg akarunk találni benne valami fontosat. Talán a végső igazságot.
Az
idő sajátos működése következtében a Doktor (Tunyogi Péter) késve
érkezik a sürgős esethez. Balog szomszéd is valami érthetetlennek tűnő
elhagyatott pillanatban vizslat, ólálkodik Galambosék lakásában.
Az
igen hálás szerepet jelentő Balog szomszéd figurájában Venczel Valentin
hitelesen teremti meg az ökölbeszorító, közutálatnak örvendő,
"Szomszéd" alakját.
És itt kell megemlíteni Ferencz Zsófia
jellemeket teremtő jelmezeit. A díszlettervezőhöz hasonlóan hibátlanul
találta el az időtlenséget. A ruhák színvilága, anyaga, szabása pontos
leképezése a figurák lelkivilágának. Hogy csak Balog szomszéd bordó
cipőjét, vajszínű könnyű anyagból készült, élére vasalt nadrágját,
szürke fényes dzsekijét és barna kockás Surda-kalapját említsem. Mily
csodás harmónia!
A jelmezek mindvégig szerves részei maradnak a
tér, a játék, a történés kezdetektől megtalált egységes rendszerének,
nyelvezetének. Hitelesek. Hitelessé tevők!
A ládát feltörni
igyekvő Doktor és Balog kettőse igazi burleszk, annak minden műfaji
szomorúságával. Egybemosódik a humor és a kétségbeesett keresés, a
lineáris és a lyukas idő.
A Postás (Rácz János) természetesen
mindig kétszer csenget, és kiegészítő tevékenységként biotablettákat
árul. A Papinak kell kimennie ajtót nyitni, de sohasem akkor kell
igazán kimennie. Amikor kéne, akkor persze nem mehet ki. Kaszás Gergő
öregembere - kezdődő paralízisével - zavarba ejtő figura. Egyszer
ravasz kópé, outsider, másszor elesettségében szánandó, emlékek
útvesztőjében bolyongó kisöreg.
Mire kirajzolódnak ezek a
hétköznapi, szürke, önámító emberek, addigra a múlt ragadozó madara
kiteríti sötét szárnyát a jelen szánalmas reménytelensége és a
fennmaradásért való küzdés vak akarása fölé.
Itt ér véget az első, és itt kezdődik a második felvonás.
Még
egy fordulópont a drámai ívben. Aranyka és ládája már szimbólummá nő.
Az addig megismert Galambos család az éjszakai jelenetben új arcát
mutatja. Apci, Anci, Papi és a két gyerek monológjai megrázó erővel
fordítják ki mindazt, amit eddig megismertünk belőlük/róluk. Itt
mindegyik színész egytől-egyig brillírozik.
A szilveszteri
zárójelenetben a csehovi Doktor figurája keveredik egy megszállott
idealistáéval, egy szektás igehirdetőével. Tunyogi Péter ekkor lendül
bele igazán szerepébe. "Lehet-e élni boldogság nélkül?" - teszi fel
újra és újra a nagy kérdést. A nagy ivászatba ismét visszatér az a
jellegzetes humor, ami az előadást folyamatos lebegésben tartja a
bölcsek és bolondok birodalmában. A Doktor kérdésére is egyre
zavarodottabb válaszok érkeznek. Hol a megértés vakító fényéből, hol a
bizonytalanság homályából.
Csizmadia Tibor és színészei igazi
merész kihívással néztek szembe, amikor Kőrösi Zoltán drámáját vitték
színre. A pontos arányérzékkel megírt darab minden ízében többszörösen
rétegezett. Műfaji határokat lép át, vérbő humort, realista életérzést,
abszurd helyzeteket, filozofikus gondolatokat kever egymásba. E
sokszínűséget és többértelműséget remekül bontotta ki a rendezés azzal,
hogy nem kötelezte el magát egyetlen határozott stílus mellett sem. Így
szabadon tárhatták fel a színészek a dráma minden rétegét. Csizmadia
teret engedett a játéknak, és így az Embert sikeresen tudta fel- és
megmutatni. Az Embert, amely maga is tragikomédia.
S hogy mit rejt Aranyka ládája?
Azt
mindenki megtudhatja, aki megnézi az előadást. Bár lehet, hogy hosszas
beszélgetést, s jó néhány kávét, kisfröccsöt - kinek-kinek ízlése
szerint - eredményez a megfejtés.
Forrás: litera
 |
RSS-csatorna hozzászólásai