A tárt szárnyú lepke Kõrösi Zoltán elsõ, de nem elõzmények nélküli regénye. A testtõl való szabadulás útja címû korábbi elbeszéléskötete már jelezte azokat a lételméleti, elbeszélés-technikai, illetõleg motívikus sajátosságokat, amelyeket e regény is továbbfejleszt. A két kötet kölcsönös értelmezhetõsége címválasztásuk okán is felvázolható. A lepke-metafora a test materiális fogalomkörétõl amúgy távolesõ könnyedség állapotát formalizálja, s ezzel felveti a tõle való elszakadás lehetõségét is. Korai szimbolizációjában a lélek megjelenítõje, mely a halál után ebben a formában száll ki az élettelen testbõl. A szabadulás vágya az álom szférájában teljesedhet ki, mint ezt a mûvészeti alkotásokban már több évszázad óta tapasztalhatjuk. Kõrösi regényében az álom azonban nemcsak helyettesíthetõ, a nappali valóságot ellenpontozó állapotként jelenik meg, hanem állandó élethelyzetként, az identitásépítés színtereként is. Az álom idõszaka immár nem a hagyományosan megszokott éjszaka, hanem a délután pár órás könnyedsége: "...valami szinte reménykedõ szabadságféleséget jelent, könnyûséget és diadalt, mert ez is világos, hogy a délutáni alvást lehet ugyan menekülésnek mondani az éjszaka elõl, de a kábaság és a gondolatok cikázása tagadhatatlanul magával hozza a reménykedést és a kiút illúzióját is, egyszerûbben szólva: a délutáni könnyûség teszi elviselhetõvé az éjszakát, de a következõ éj visszavonhatatlanságát is...".