http://www.es.hu/index.php?view=doc;23272

Kõrösi Zoltán: Szerelmes évek (Gyávaság)

Kõrösi Zoltán legújabb könyve már önmagában is kettõs regény, hiszen a fõszöveg mellett hol sûrûbben, hol ritkábban lapszéli jegyzeteket olvashatunk: az elmúlt ötven évrõl készült „fényképek" szöveges nyomai, igen széles skálán mozogva, a Grand benzinmotoros cséplõgéptõl a Hungária Utazó Nagycirkuszig ívelnek. A lapszéli jegyzetek ugyanakkor megnyithatják minden olvasó személyes regényét is, hiszen rajtuk keresztül végiggondolhatjuk, saját, illetve családi „regényünk" hol tartott éppen Gagarin ûrutazásakor, vagy azt, mi jut eszünkbe a Color Star televíziókról. Ez az írói fogás (amelyet csak ritkán éreztem következetlennek, például akkor, amikor Sztálin halála nem ért meg egy lapszéli jegyzetet) egyrészt a személyes irodalom kapcsán gyakran emlegetett, szöveg és olvasó közti párbeszéd miatt érdekes, mivel ebbõl is világos lehet, hogy nem az író saját életérõl meglévõ esetleges ismereteink miatt olvashatunk személyesként egy regényt.

A regényben csaknem minden szerelmi jelenet szinte szóról szóra ugyanazt a leírást kapja meg, van azonban egy fontos kivétel, amelyben Márkus Gizella és egy német katonatiszt szerepel. Beszédes ez az eltérés, hiszen kiemeli Márkus Gizella alakját a regénybõl: olvashatjuk úgy is a Szerelmes éveket, hogy egy lány sorsát követjük benne végig, egy lányét, aki késõbb anya lesz (pontosabban a regény szerint apa anyukája), aki kigyógyul a tbc-bõl, férjhez megy, tanítónõ lesz, telekre jár, szül egy kislányt, akit három hét után elveszít, majd egy kisfiút, akit felnevel. A regény talán legérdekesebb fogása az, ahogy egyszerre sokat és keveset mutat meg legfontosabb hõseibõl: mindezt pedig úgy éri el, hogy Márkus Gizellát a fia szemével látjuk leginkább, annak a fiúnak a szemével, aki szintén csak egy fiú felõl létezik, hiszen nem nevet visel, hanem mindvégig apa, annak a fiúnak az apukája, aki 1989. október 23-án születik meg. Annyi látszik tehát Márkus Gizellából, a szerelmes vagy szerelemre vágyó nõbõl, amennyit a fia vagy unokája láthat belõle. Abban a jelenetben pedig, amikor Walter, a német tiszt térdel elõtte egy éjszaka, a németek szállásának konyhájában, az anyja szemével látjuk Gizellát. Nem tudjuk, mi zajlik le benne, csak annyit észlelünk, amennyit Márkus Magda lát: a lány fehér hálóingben van, és könnyek csurognak az arcán.

A regényben a hõsök, amint apák és anyák lesznek, még a nevüket is elvesztik, van Apa és Anya, Apa Apukája és Apa Anyukája: éppen ezért a regény voltaképpen attól a fiútól indul el, akinek a története már nem lesz része a regénynek, s aki (számomra túlságosan kimódoltan) éppen a köztársaság kikiáltása alatt születik meg egy a tömeg miatt elakadt autóban. Jó, hogy Apa már kisfiúként is ezen a legkevésbé sem egyedi néven szerepel, jó, hogy ezzel Kõrösi regénye az aparegényekkel is párbeszédbe lép, megmutatva az apa-fiú viszony rétegzettségét, viszont a regény egyensúlya mintha kicsit megbillent volna attól, hogy Apának csak az apává válását látjuk, apaként mûködését már nem. A névvesztés pedig nem csak a személyiség egyediségére kérdez rá ismét, ugyanúgy, ahogy a minden szeretkezési jelenet leírásában felbukkanó lemoshatatlan, eltüntethetetlen csík, amelyet a nõk húznak az ujjukkal csillogó nyálból a férfiak testére. Ez a csík azt is jelezni látszik, hogy mindenki csak két félbõl lesz egész, apa történetébõl és anyáéból szervezõdik össze, és nem is egész már, amikor elveszíti anyát vagy apát: ha ugyanis azt kellene összegeznem, mit látok a sok irányból megközelíthetõ Kõrösi-regény legjobban megoldott részének, a hetvenes évek megírásán túl az anya elvesztésének, vagyis Márkus Gizella haldoklásának fájdalmas történetét emelném ki.

De Kõrösi regénye nemcsak egy anya történetét mondja el, hanem megmutat egy apát is, az utóbbi évek magyar aparegényeitõl eredetien eltérõ perspektívából: Kovasits (késõbb Katona) Sándort nem a fia számon kérõ tekintetével látjuk, hanem a felesége szemével, aki mindvégig biztos benne, a férje semmi rosszat nem tett soha, 56-ban is a munkáját végezte csak, hiába keresi a Nemzetõrség mint spiclit. Apa és fiú közt nincs szinte semmi kapcsolat, valódi párbeszédet, ahogyan ezt az aparegényekben már megszokhattuk, nem látunk köztük, de ez a hiány szinte fel sem tûnik, hiszen az anya közvetít kettejük közt. Nem az apa nagy leleplezésének regénye ez, hanem a mindennapok gyávaságáé. Vagy a mindennapok boldogságáé: a kettõ Kõrösinél ijesztõen egyformának látszik.

Szilágyi Zsófia