Kõrösi Zoltán könyvének alcíme: útiregény. Tényleg az. Czabán György fényképei, melyek minden egyes történet elõtt helyszínt vagy emberalakot (olykor ismerõsöket az irodalmi életbõl) mutatnak, valahogy nagyon otthonossá teszik ezt a könyvet, melyben az utazás mondatai nem a távoli, idegen tájékokra vezetnek, hanem ellenkezõleg: a nagyon ismerõs magyar kis- és nagyvárosok egy-egy utcájába, lakótelepére; ismerõs honfitársaink pedig mint lakótársak jelennek meg elõttünk. Itthon vagyunk. Mégis szinte minden rejtélyes ebben a negyvenhat történetbõl álló füzérben. Éppen a hétköznapiság és a rejtély finom, de határozott ütköztetése teszi utazási regénnyé Kõrösi könyvét, amelyben azonban a mûfaj õsi szabályai nem mûködnek. Nem mi, olvasók változunk egészen mássá, nem növekszünk felnõtté vagy éretté az útkanyarulatok által, a hõsök, vagyis a különbözõ, de sejthetõen mitikus értelemben azonos csecsemõk sem válnak felnõttekké, hanem inkább megteszünk általuk egy utat, melynek nincsen centruma, nincsen végsõ és elõre kijelölt iránya, nincsen oktrojált értelme. Csak a bejárás, csak a séta, csak az országjárás maga az értelem, az ismerõsség furcsa, hol szelíd, hol radikálisabb rombolása ez az értelem-keresés.