Kõrösi Zoltán könyvének alcíme: útiregény. Tényleg az. Czabán György fényképei, melyek minden egyes történet elõtt helyszínt vagy emberalakot (olykor ismerõsöket az irodalmi életbõl) mutatnak, valahogy nagyon otthonossá teszik ezt a könyvet, melyben az utazás mondatai nem a távoli, idegen tájékokra vezetnek, hanem ellenkezõleg: a nagyon ismerõs magyar kis- és nagyvárosok egy-egy utcájába, lakótelepére; ismerõs honfitársaink pedig mint lakótársak jelennek meg elõttünk. Itthon vagyunk. Mégis szinte minden rejtélyes ebben a negyvenhat történetbõl álló füzérben. Éppen a hétköznapiság és a rejtély finom, de határozott ütköztetése teszi utazási regénnyé Kõrösi könyvét, amelyben azonban a mûfaj õsi szabályai nem mûködnek. Nem mi, olvasók változunk egészen mássá, nem növekszünk felnõtté vagy éretté az útkanyarulatok által, a hõsök, vagyis a különbözõ, de sejthetõen mitikus értelemben azonos csecsemõk sem válnak felnõttekké, hanem inkább megteszünk általuk egy utat, melynek nincsen centruma, nincsen végsõ és elõre kijelölt iránya, nincsen oktrojált értelme. Csak a bejárás, csak a séta, csak az országjárás maga az értelem, az ismerõsség furcsa, hol szelíd, hol radikálisabb rombolása ez az értelem-keresés.

Az ismétlõ variáció ennek a vándorkönyvnek a poétikai alapelve, voltaképpen a legõsibb kalandregényre hajazva. Ugyanakkor felújítja vagy átírja a hellenisztika és a XVII. századi csodaregény hagyományát is, anélkül, hogy ez stilizációs tudatossággal jelen lenne benne. Semmi tudósság, inkább csak szerény tudósítás arról, hogy az otthonosság, hétköznapiság, ismerõsség - csalóka. Valami nincsen rendben, üzemzavar lép fel, rendellenesség, amit a „mesélik", „úgy mondják", „úgy hírlik" stb. bevezetõ formulák a fikciós kiemelés által hitelesítenek. Mesemondás folyik, méltó módon ahhoz a rejtett, titkos elgondoláshoz, hogy eltévedt, felrepülõ, megjelenõ, eltûnõ, tüneményszerû, elillanó gyerekek, gyerek-víziók vezetik és rombolják a hétköznapjainkat. Az ismerõsség és az otthonosság voltaképpen az otthon centrumába képzelgett, újrakezdést szimbolizáló csecsemõk, újszülöttek, kisfiúk és kislányok által feslik fel. Ismétlõ variatív módon zavar támad egy jól mûködõnek látszó közegben, egy különlegesen rájátszott felismerhetõségben, és épp így válik minden csodaszerûvé, fiktívvé, másvilági valósággá. Ilyen értelemben ezek a történetek mélységesen törvényellenesek, szabálytalanok és a földi rend ellen valók. Hogy mindebben ne maradjon semmilyen transzcendens, túlfeszített, stilizált maradvány, a szövegek kivétel nélkül a lehetõ legnyugodtabb tónusban, már-már kimérten, higgadtan szólnak, írásmódjuk a Kõrösitõl megszokott, igen jól temperált nyugalom és kontúrosság. Könyvének ereje és nóvuma abban áll, véleményem szerint, hogy belevisz a vándorlásba, belevisz a képtelen események elfogadásába, bizonyos, aligha kimondható módon gyerek- és újszülöttcentrikussá válunk, befogadói leszünk negyvenhat kitörésnek és transzcenzusnak, mégsem repülünk ki vagy át máshová, hanem mindez teljes mértékben természetes marad. Ilyen módon a nagy európai vándorlás-toposz folytatója ez a mû, hiszen annak a mélyén mindig is a kimondhatatlan értelem keresése és a megújulás gyermeki princípiuma, valamint a titok ismerõsségébe való beavatás állt. Mégsem fejlõdünk, hanem forgunk, alakulunk. Mindezt még azzal is aláhúzza, hogy a mondott, a történetek elején álló, bevezetõ és fikcionáló szavakat gyakran követik afféle lestilizált életbölcsességek, szentenciák, zen-kultúrára emlékeztetõ mondások, amelyek azonban nem megerõsítik-lehatárolják az értelmet, hanem felnyitják, dekonstruálják, s mintegy elõkészítik a törvény fölfeslésének mindig ismétlõdõ, ugyanakkor mindig variált eseményét.

A csecsemõk megjelenését, eltûnését, illanó jelenlétét titok veszi körül, õk maguk a titok, ám minden titokzatosság nélkül - itt vannak és eltávoznak. Hallgatagok, nem közölnek kinyilatkoztatásokat, nem mondják meg, mik õk, nem tanítanak, de még csak nem is kérdeznek. Jelenlétük titka talán éppen az, hogy egyáltalán itt vannak valamennyi ideig, és ez felborítja a rendet, ez üzemzavart okoz, ez képtelenség, ez csöndes botrány. Híradás, ami az útiregénnyel egyértelmû; maga az út a hír, melyet õk vezetnek. Üzenetük kiolvashatatlan, angéliájuk kibetûzhetetlen, csak beszámolót lehet írni arról, hogy: körül vagyunk véve. De ez talán nem fenyegetés, hanem olyan ígéret, amire semmiképpen sem szabad számítanunk, hiszen nem adott. Ellenkezõleg. Kõrösi Zoltán szép könyvében ugyanis minden ellenkezõleg van, ám hihetetlenül rendezetten, egyenletesen, tehát nyugtalanítóan.

Forrás: Élet és Irodalom

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai

Név

Email

Honlap

Tárgy

Hozzászólás

Írja be a képen látható karaktereket

Küldés