"Kora reggel volt, tél, szürke fény szivárgott át a redõny résein. A fejem melletti kisasztalon vadul csörögni kezdett a telefon. Egy reszelõs, reszketeg hang szólt bele.

- Halló - csak ennyit mondott.

Se név, se köszönés, mégis rögtön tudtam, hogy õ az. Már vagy egy éve, legalább háromszáz napja nem beszéltünk egymással, mégis, az elsõ pillanatban, ahogy meghallottam a hangját, biztos voltam abban, hogy Tolnai Ottó van a vonal túlsó végén."

Az írás a Jelenkor 2005/5. számában olvasható.

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai

Név

Email

Honlap

Tárgy

Hozzászólás

Írja be a képen látható karaktereket

Küldés