|
There are no translations available
Micsoda marhaság! Persze, hogy van. Jómagam például már évek óta olvasok forgatókönyveket, no nem éppen jókedvemből, viszont annál többet, olykor ötven-hatvanat is egymás után. Akkor pedig forgatókönyvek igenis, vannak, ez bizonyos.
Más kérdés, hogy ha azt vizsgálnánk, hogy a sok kiváló ítész által, s mellékesen általam is elolvasott, s filmkészítésre érdemesnek tartott forgatókönyvek vajon miféle rokonságot tartanak a megvalósult és bemutatott filmekkel, akkor már aligha adhatnánk ilyen gyors és könnyű választ.Rendjén van ez így?Szerintem igen.Minden művészeti kifejezésforma akkor találja meg igazán a maga anyagát, ha olyan módon tud megszólalni, ami rá és csakis rá lehet jellemző. Azaz: a film gyaníthatóan akkor leszek igazán film, ha olyat és úgy mutat meg, amit az írás, a zene, a képzőművészet nem mondhatna el helyette. (Mint ahogyan a regény, a próza is attól igazán próza, hogy a maga asszociációs rendszerével, a maga anyagával, a nyelvvel dolgozva olyat és úgy állít a világ szerkezetéről, amit egy kép, egy szobor, egy zenemű vagy egy film nem tehetne meg.)Mindehhez képest a forgatókönyv jó esetben alkalmazott művészet, célszerszám, az alkotáshoz vezető út. Köztes állapot, úticsekk, valuta, ami eleinte a legfőbb értéknek, majd hirtelen devalválódó eszköznek tűnik.Vannak olyan tengeri állatok, például csigák, hogy a testük súlypontja a testükön kívül jelölhető meg. Egyszerűen olyan a testük szerkezete, hogy számít a tengerre, a körülöttük létező közegre. Ilyen kihelyezett súlypontú lény a forgatókönyvek többsége is: nem sokáig él, ha kivesszük a vízből.
Az olvasás élményeKülönös ellentmondása a forgatókönyv-olvasásnak (és az írásnak is) hogy természetesen a legnagyobb tapasztalat, szakmai rafinéria és invenció se tudja felülírni azt a befogadásesztétikai hatást, amit a szöveg gyakorol az olvasóra. Azaz: bármennyire is köztes állapotnak tekintjük, bármennyire is működik és továbbműködik a gyakorlott olvasóban a forgatókönyv, mégis mondatokat, leírásokat és dialógusokat olvasunk. Tudjuk, hogy alkalmazott műfaj, mégis, hiszen mi mást tehetnénk, nyelvként és irodalomként fogadjuk be. Helyesírás, szókincs, mondatszerkezet, cselekményvezetés, narráció, szerkezet. Naná. Ahogy egy jó mű esetében mindig minden egyes olvasó újrateremti a maga alkotását, hiszen benne, az ő asszociációs rendszerében és nyelvi képzeletében épül újra az, amit a nyelv közvetít, úgy vélhető, hogy a forgatókönyv olvasása során ahány olvasó, annyi belül leforgatott film működik. Vagy mégsem? Irodalmi élményt adó drámai forgatókönyveket és legendásan forgatókönyv-nélküli filmeket (is) ismerünk. Arról nem is beszélve, hogy elvileg feltételezhető, hogy a kezünkben tartott anyag immár oly közel van a tényleges filmhez, hogy olvasásélményként éppen emiatt veszített sokat a vonzerejéből.Nincsen abban ellentmondás, hogy elmosódott esztétikai kívánalomként a mind teljesebb „filmességet” keressük a forgatókönyvben, miközben befogadóként ki vagyunk szolgáltatva az olvasásélménynek? De van, természetesen. Nem véletlen, hogy ebben a stádiumban többnyire „irodalmi forgatókönyvről” beszélünk; ezzel az e helyütt korántsem csak pozitív konnotációjú megnevezéssel jelezzük a reménybeli alkotás köztes állapotát. Csakhogy, mondom újra, szép dolog a tapasztalat és a tudatosság, ám az olvasó, legyen bár ítélethozatalra kárhoztatott zsűror, mégis csak az érzékeinek kiszolgáltatott befogadó állat. Amivel nem akarok többet mondani, mint azt, hogy rossz mondatok aligha segítenek egy mégoly lenyűgöző vizuális világot ígérő film forgatókönyvének a megszeretéséhez.Nyilván jobb volna, ha ez a „kiszolgáltatottaság” a lehető legkisebb kockázatot jelentené. Nyilván jobb volna, ha nem egy írott anyag alapján kellene a feladatát elvégző olvasónak véleményt alkotnia a nem létező filmről. Ám, amennyire én tudom, ennél jobb módszert még nem találtak ki, s tartok tőle, nem is igen fognak. Mert ha a nem létező pénzember/producer finanszírozná alapszinten a hozzá forduló (nem létező) invenciózus filmes/ügynökség ötletéből a pénzszerzéshez szükséges szükséges pilot-anyag előállítását, s a közpénzhez rendelt szakemberek például ezen demó alapján hoznának ítéletet… nem is tudom, miket beszélek.Praktikusan: ha tudjuk, hogy ma a magyar filmgyártásban a forgatókönyv az a valuta, amiért gyártási csekkhez juthatunk, s tudjuk, hogy a forgatókönyv egy írott, olvasásra teremtett alkotás, akkor felmerül a kérdés: Ki írja a forgatókönyvet?
Ha egy polcot szeretnék az íróasztalom mellé, természetesen nekiállhatok barkácsolni, s előbb-utóbb összeáll egy faszerkezet, ami mellesleg arra is alkalmas lesz, hogy polcként használjam. Valószínűsíthető, hogy magának a polcnak, mint tárgynak azért jobbat tesz, ha elballagok egy asztaloshoz, elmagyarázom neki, mit is szeretnék, ő pedig, lévén szakember, legyártja nekem a munkadarabot. A példázat természetesen azt demonstrálja, hogy a forgatókönyv nevű munkadarabot a nyelv szakembereitől volna érdemes megrendelni. Nem kétséges, ha a papírra vetett mondatokra s az olykor igencsak gyötrelmes szakolvasásra gondolunk, nem volna baj, ha legalább nem lötyögnének a csapolások, rendesen be lennének verve a szögek, s a csiszolás se maradt volna el.
De hát ki az a szakember, akihez forduljunk?Író? Forgatókönyvíró? A tehetséges rendező?Mifelénk manapság e három kategóriára osztható a forgatókönyveket kalapálók széles tábora, tegyük hozzá, a gyakoriságot tekintve éppen a fordított sorrendben. Nem kívánnám szétszálazni, milyen egzisztenciális és mesterségbeli okok miatt, de látható, hogy (nálunk) a filmtervek és forgatókönyvek többségét rendezők írják. S miközben afelől nincsen kétségünk, hogy az elképzelt alkotás mikéntjéről a reménybeli rendező tud a legtöbbet (ne beszéljünk most az operatőrről), legalábbis merész kijelentésnek tűnik azt mondani, hogy a rendezők egyúttal jó forgatókönyvírók is, a nyelv ihletett zsonglőrei. Persze, egy rendező által írt forgatókönyvet olvasva odaképzelhető (oda is képzelődik) a rendező előző filmje/filmeinek sora. Ha ő azt írja, akkor mi tudjuk, hogy nagyjából ezt képzeli. Empátia.(Vagy nem. Ennyit a művészi megújulásról, fejlődésről és elmozdulásról.)Kicsi ország vagyunk, mindenki ismer mindenkit.Csakhogy: eltekintve attól a korántsem mellékes apróságtól, hogy egy rendező tud vagy nem tud írni, a szakmai folyamaton végigtekintve még a legnagyobb jóindulattal is felvetődik a kérdés. Ha a rendező egyúttal a forgatókönyv szerzője is, akkor vajon a film alkotása olyan zárt folyamat, ahol a fogantatástól a befejezésig egy ember határozza meg a művet? Hol van itt a szakmai dialógus, a „több szem többet lát” elve? Hol vannak az oly sokszor áhított műhelyek? Vagy majd a szükséges pillanatokban jön a dörzsölt és tekintélyes producer és a bonyolult esztétikai érvrendszerével meggyőzi a forgatókönyvírót, hogy a rendező és a film érdekei másként kívánnák azokat az elcseszett jeleneteket? A forgatókönyvíró pedig meghajol a rendező érveinek súlya alatt, és harmadszor-tizedszer is átírja a könyvet?Aligha.Tudjuk, s borpecsétes asztalok fölött, vagy a Ráday-klub félhomályában el is suttogjuk, hogy máshol, más helyeken, más konstrukciójú finanszírozásoknál éppenséggel a film előkészítésére, az ötlet kidolgozására, a forgatókönyv megalkotására, újra-és újraírására, szakmai alkotók bekapcsolására szokás a legnagyobb időt és energiát fordítani. Tudniillik így lehet a legtöbbet spórolni magán a forgatáson. Így lehet a legtöbb hibát már nem is létrehozni. Egy fölösleges vagy elrontott forgatási nap több forgatókönyv-változatnál is drágább.Ha a honi finanszírozási rendszerben a forgatókönyv a belépő a film gyártásához, akkor hogyan lehet, hogy éppen ez a szakasz kapja a legkevesebb szellemi és szakmai befektetést?Mindeközben a rendezők írnak, s állítólag a produceri irodák (sic!) pihenést nem ismerve keresik a jó forgatókönyveket, mi több, keresik a jó forgatókönyv-író embereket.Nem vonom kétségbe, hogy mint szaktudás (és mint szakma) létezik a forgatókönyvírás. Kik a forgatókönyvírók? Szerencsés esetben nem olyan elvetélt írók, akik primér irodalmi alkotások létrehozására nem képesek, és nem olyan rendezők, akik soha nem jutnak el a kameráig, vászonig. Szerencsés esetben olyan szakemberek, akik a forgatókönyvek formai szabályait betéve tudva gyakorlattal bírnak dialógusírásban és jelenetezésben, szerkezetalakításban és mondatok papírra vetésében. Ráadásul ambíciózusak is, miközben tisztában vannak alkalmazotti voltukkal, professzionálisan teljesítenek és nem ismerik az alkotói önérzetet. Tekintve, hogy szerte a világon (így nálunk is) nem csak művelik, de tanítják is a forgatókönyv-írást, nem vetném fel a kérdést, hogy vajon ez a szakma tanítható-e. Egészen bizonyos, hogy elsajátítható a formai kívánalmak tömkelege, jót tesz a rutin és a szoftver. Vagy ahogy a más szakmában dolgozó Edison mondotta: két százalék invenció, kilencvennyolc százalék izzadság. Nem olyan rossz arány.De akkor vajon miért nincsenek nálunk nagyobb számban forgatókönyvírók?Létezik, hogy a filmes szakma a saját érdekeit fel nem ismerve, önző és rövidlátó módon gondolkodva inkább fel-felmarkolgatta a forgatókönyvírásért járó pénzt, semhogy a szakemberek nevelésére áldozott volna?Létezik, de ilyet nem mondunk.Mindenestre: noha nem becsülném túl a honi filmgyártásba bekerült valóban magánpénznek tekinthető tőke arányát, de azt azért hozzáteszem, az elmúlt három-négy évben éppen az ilyen produkcióknál tapasztaltam a tudatos és alkalmazottként kezelt forgatókönyvíró keresésének és bevonásának a metódusát. Néha már a szándékot is meg kell becsülni. S tegyük hozzá, ma már a filmművészeti egyetemen is folyik forgatókönyvíró képzés. Ami persze semmi garanciát nem jelent arra nézve, hogy ezek a tehetséges emberek miként tudnak majd szolgáltatóként és alkalmazottként belépni a magyar film világába.Harmadik kategóriaként természetesen kínálkozik az irodalmi forgatókönyv írására elkérni egy olyan szakembert, aki egyébként is a nyelvvel és írással foglalkozik. Magyarán: célszerű lehet egy írót felkérni egy ilyen mű létrehozására. Hiszen ha azt állítjuk, hogy a forgatókönyv-olvasó így is, úgy is esztétikai élményként kell, hogy befogadja a javaslatot, magunknak teszünk jót, ha ezt az esztétikumot erősítjük. Ha egy mondat ugrik elénk, nem baj, ha van keze, feje és lába is. Ebből természetesen még nem következik az, hogy egy jó író feltétlenül jó forgatókönyvíró is volna. A színházi világban teljes természetességgel kezelik azt a tényt, hogy előfordulhat: egy kiváló költő vagy prózaíró lényegében süket a drámaiságra, s tán nem is képes jó dialógusokat írni. Arról nem is beszélve, hogy a színi előadások komoly hányada minél inkább színház, annál kevésbé irodalom. Nyilván effajta megfontolás eredményezi, hogy ma a magyar filmgyártásban minimális a foglalkoztatott írók száma, kutya rosszak a dialógusok, soványkák a cselekmények… vagy nem. Rendező, forgatókönyvíró, író.
Honunkat szemlélve ma egy maszatos, hierarchizálatlan, következmények nélküli rendszerről beszélünk, ahol kijelenthető, hogy a meglevő szellemi muníció jelentős hányada céltalanul fecsérlődik el.
Valahogy nincsen rendben azokban a költségvetésekben, hogy mi van a vonal felett és mi van a vonal alatt.A producerek, produceri irodák tőkehiány és akarat híján nem folytatnak tudatos műhelyépítő tevékenységet. Nem teremtik meg az íráshoz értő (mindegy, hogy most forgatókönyvírókról vagy írókról beszélünk) emberek alkalmazotti létéhez szükséges egzisztenciális- és beszédhelyzetet. Ez utóbbin természetesen azt értem, hogy egy szakember megvásárlása befektetés, és a többszöri dolgoztatása, pl. a forgatókönyv újraíratása nem csupán anyagi kérdés, de egy érvényes szakmai hierarchia függvénye is.Tudom, hogyne tudnám, hogy kicsiny ország vagyunk. De mindaddig, amíg összemosódnak a szerepek, roppant nehezen képzelhetjük el azt a helyzetet, amikor a rendező (aki a forgatókönyv írója is) és a producer (aki az esetek jelentős hányadában inkább csak pénzügyi felügyelőként és telefonos társalgószolgálatként működik) kiélezett szakmai vitában meggyőzi a forgatókönyvírót (aki egyébként a rendező is), hogy még fektessen bele fél évet, egy évet az átírásba, netán dobja el a zsákutcába futott művet, kezdje újra stb. Az elutasított forgatókönyvek és filmtervek jelentős hányada amíg teheti, újra és újra próbálkozik a közalapítvány pályázatain… Megítélésem szerint egyébként ez a legalább négy szereplős játszma (író, forgatókönyvíró, rendező, producer) akkor működhetne szerencsésebben, ha rendszerszerűen nem „vagy-vagy”-ként vetődne fel a személyi-szakmai kérdések sora, hanem világos és tudatos hierarchia alapján egymásra épülnének a tevékenységek. Azaz.Nincs kétség afelől, hogy filmötlet annak jut eszébe, aki filmen gondolkodik. De akkor már ebben a stádiumban különböztessük meg az ötletet a szinopszistól. Rémületes tapasztalatom, hogy a magyar filmkészítők jelentős hányada nincsen tisztában azzal, hogy egy szinopszist elolvasva elvileg az volna a cél, hogy az olvasóban feltámadjon a vágy: jó volna, ha ebből az ötletből majdan film is készülhetne. Összekeveredik a rendezői koncepció, a téma megpendítése, a gyártási elképzelés és a múltra való hivatkozás.A szinopszis legalább annyira marketing, mint amennyire irodalom. Ráadásul a követelményekhez alkalmazkodva, s egyre életszerűbbé válva ma már a Mozgókép közalapítvány is felismerte: az első igazi belépő a filmötlet és a szinopszis, s már itt szükséges a befektetés. Vagyis: már ebben a kezdeti állapotban be kellene kapcsolni azokat a szakmákat, amelyek végig kell (kellene!), hogy kísérjék a munkát a forgatás befejezéséig. Mert az rendben van, hogy a film világában élő, azon morfondírozó rendező agyából pattan ki a zseniális film ötlete. Ám az már vajmi kevéssé érthető, hogy miért nem jut energia (akarat) ezen ötlet épkézláb mondatokba gyömöszölésére. Egy nyelvi segéderő nemigen árthatna. S később is: vajon miért nem egymás mellett működtetünk egy dramaturgiához, jelenetezéshez értő rutinos forgatókönyvírót és egy/több írót, s az ötleteit felhozó rendezőt? Miért nem úgy rakjuk egymás mellé ezeket a szaktudásokat, hogy a munka különböző fázisaiban mindig az aktuálisan legfontosabb domináljon? Professzionális filmgyártásokban –tudjuk – egész forgatókönyvíró-csoportok dolgoznak a film előkészítésén, az anyag kialakításán. Nálunk fordítva van: egy-egy személy vesz magára több szerepet. Rosszul, nagyon rosszul esne azt gondolnunk, hogy mindez csupán az anyagi szűkkeblűség miatt van így. Mondjuk azt, hogy miközben a felszínen történtek komoly elmozdulások a produceri rendszer kialakítása, a magántőke bevonása felé, aközben éppen a leglényegesebb mélyszerkezetben, s az előkészítő fázisokban teljesen érthetetlen, pazarló szakmaiatlanságot vannak. Rendező, író, forgatókönyvíró: akkor tudnának működni, ha együttműködnének. Nem egymás után, hanem együtt.Jó lenne már egy olyan szakmában téblábolni, ahol nem szeretni akarják egymást a szereplők, hanem együtt tudnak és akarnak dolgozni. Szerintem egy producer feladata egyebek közt ennek az együttműködésnek a kimunkálása és értő koordinálása is volna.És akkor még nem is írtam semmit arról, hogy mitől volna jó egy forgatókönyv…. Kőrösi Zoltán
 |
Works 
RSS-csatorna hozzászólásai