Van idõ, megy még az ifimeccs, na, látod, ez az, böki meg a vállamat G., te már az életben nem leszel ilyen szép buta, soha nem is jutsz föl az elsõ ligába. Nincs idõm válaszolni, csak legyintek, mert a lépcsõn fújtatva jön föl B., liheg és integet, hiába minden, mondja, most már én is elhiszem, hogy az anyag természetes állapota a romlás, kiveszett a tisztesség az emberekbõl, és ahogy hozzánk ér, nem is köszön, ledobja kopott fekete sportszatyrát, és csak bólogat. Azért, mert a kezdés elõtt húsz perccel még csak öten vagyunk?, kérdezi L., de az arca komoly marad, látom, nem is néz B.-re.

Ugyan, legyint Sz., kezdés... és mutatóujjával feljebb tolja az orrnyergén a szemüvegét, kezdés... az ember gon­dolja meg, mekkora legyen az önbizalma...

De B.-t nem lehet visszatartani, csak ennyit vet elõre: Domka úr, és ettõl a névtõl csend lesz, csend: hangtalanul suhan el a sarkon a szombat délelõtti negyvenhetes vil­lamos, a fekete kerekek fölött a sárgára mázolt kocsik, mintha egy k.u.k. schwarz-gelb csapat, egy Budapesti Iszkra Olajbányász futna ki a Gamma-pálya salakjára, követve a bírót és a piros zászlós partjelzõket... Ám B.-nek még ez sem elég, mert hozzáteszi: szegény, szegény Domka úr, és ezt már tényleg nem lehet elviselni,

hát most mi van, rúg spiccel a fekete sportszatyorba G., talán ilyen hamar elfelejtetted, milyen lelkesen szurkolt a Kelennek, pedig õ volt a bíró, elfelejtetted, ahogy állt a tizenhatosnál, és üvöltött: rúgd már be, rúgd már be, de aztán nem mutathatott a kezdõpontra, és csak dühösen a levegõbe...

Ezt én még így sem értem, vonja meg a vállát G., kérdezz engem, veregeti meg a vállát diadalmasan B., elvégre te vagy a bankár, majd én elmondom neked, mi az a piacorientált élet, miben áll a körülmények kényszerítõ hatalma, majd én elmondom azt, hogy Domka úr egysze­rûen a környezetének az áldozata... hiszen nem történt más, csak a Kelen SC feljebb akart jutni egy osztállyal, és nincs ember, aki kiszámolhatná, hány fröccsöt, zsíros kenyeret és málnát, kevertet és sört jelentene ez az osztálykülönbség, tolonganának a vevõk a büfé tornácán, és nem lenne felsõ határ... és én tudom, hogy ez egy igazi fegyelmi ügy, mégis csak annyit mondhattam: nem szabad bántani Domka urat, hiszen ki ne tudná, hogy az élet és a harmadosztály szûk ru­ha, amit elõbb utóbb kinövünk, vagy észrevétlenül elkop­tatjuk...

Na, vége, nyújtózott nagyot L. a harmadik sípszóra, néz­tük, ahogy az ifisták lehorgasztott fejjel sétálnak az öltözõ­be, harákolva nyálat gyûjtenek és nagyokat köpnek a porba, éppen úgy, ahogyan azt a nagy ok csinálják a tévében,

most mi lesz?, hajolt ki a vaskorláton G., szóljunk a bírónak vagy várjunk még?, nyugi, mutattam hátra, a bej árat felé, megj ott I., tizenegyen vagyunk és van már szerelés is, I. vállán a piros Jermak hátizsák a sárga mezekkel, a fekete sportszárakkal és a fekete nadrágokkal, gyerünk, bólintott L., és nem is beszéltünk többet, fogtuk a táskákat, és lemásztunk a lépcsõn, a kettes öltözõbe menjenek, mutatta a szertáros, csak B. állt még a lelátón, a szemüvege csillogott a délutáni fényben, hosszúlépések és kevertek, nagymálnák és a sok zsíros kenyér, mondta maga elé alig hallhatóan, istenem, istenem, szegény Domka úr...

csapott, mert a center mellérúgta... akkor azért nem egészen így beszéltél, nem?

Éppen ez az, vigyorog B., az emlékek hatalma!, én tudom mit jelent, de azt is tudom, hogy a múlt heti fordulóban szegény Domka úr gyomorral nekirontott egy menekülõ játékos térdének, az arcával is többször megütötte a szeren­csétlen ember kezét, egyszerûen nem ismert mértéket, a földre vitte az áldozatát!, és én még csak nem is ezért mon­dom õt szegénynek, hanem mert elõttem van az a gyönyörû pillanat, a fegyelmi eljárás a szövetségben, legyen elég annyi, hogy még engem is tanúnak idéztek, engem, aki olvasta Szent Ágostont, és tudom, hogy minden, ami rossz, az em­berbõl belülrõl jön, de mégsem tehettem meg, hogy Domka úr ellen szóljak, mert ott, a szövetségben megint láttam, hogy Domka úr csak a pályán, a szépen felfestett füvön viseli a jelvényes fekete trikót, csak kilencven percig csillog a lábán a stoplis cipõ, és a meccs után összetöpörödve jön ki a zuhanyozóból, kitérdesedett szövetnadrágban issza a hosszúlépést, az ezüstsípja a repedezett fülû iskolatáskában lapul, issza Domka úr a hosszúlépést és egészen kicsit lábujjhegyre áll, mert magas a pult, és õ nem több, mint százhatvan centi, elmúlt kilencven ki ló, és kihullott a haj a...

Na látod, ezért csinálják meg rajtad minden meccsen a cselt, elégeli meg G., egy entellektüelbõl soha nem lehet igazán jó balbunkó... Várjál csak, szûkül össze gyilkosán B. szeme, ti azt még elképzelni sem tudjátok, ez egy igazi tárgyalás volt, gyönyörûen zizegõs joggingban a vétkesek, a kulcstartókon virítottak a szõrpamacsok, és a sarokban ott ült Domka úr, akirõl kiderült, hogy felesége is van, éppen úgy, ahogy az embereknek, csak az övé mégis más, mert az Április 4. pálya büfésnõje, azé a pályáé, ahol a Kelen SC van otthon, és ha Domka úr vezeti a meccseiket, akkor a csapat mindig gyõz...

Hozzászólások (1)

RSS-csatorna hozzászólásai

Április4
Írta: Matfu, May 29, 2007

Tegnap elött olvastam ezt a novellát. A héten beviszem a Kelen pálya büfésnőjének...
Kösz, KZ
:-)

Név

Email

Honlap

Tárgy

Hozzászólás

Írja be a képen látható karaktereket

Küldés