A szemközti ház kapualjában egy férfi áll, elõregörnyedve nézi a kapucsengõk feliratát, még a kezét is felemeli, mintha csengetni akarna, persze az is lehet, hogy csengetett már, csak nincsen válasz, az ujja a gombon, óvatosan megsimogatja a feliratot, aztán mégis ellép, görnyedt a válla, körül se nézve vág át az úttesten. A kapualj árnyékában újra megáll, úgy áll meg, mintha leselkedni akarna, a kezében ócska nejlonszatyor, celofános, színes doboz tetszik át, látszik a mûanyag bábú is és a sárga-piros, rikító felirat: Super Power. A férfi dobozos sört vesz elõ a szatyorból, a játék mellõl, a körmével feszegeti, lövésként visszhangzik a pukkanás, a párkányon felriadnak a galambok.

Hátrahajtott fejjel, mohón iszik, a szûk ingggallér fölött erõsen mozdul az ádámcsutkája.

Karikagyûrû csillan a kezén.

Az állán kipirosodott a bõr, friss borotválkozás nyoma.

Kicsit szûk, félrevasalt szárú, galambszürke öltöny van rajta, fehér nejloning és rosszul megkötött nyakkendõ, mereven szegül a torkának, mint valami csíkos, széles pengéjû kard. Napbarnított az arca, alighanem olyan ember, aki a szabadban dolgozik.  Miközben iszik, háttal nekidõl a kapunak, a szemközti ház emeleti ablakát bámulja, három sötét ablak, csipkés, fehér függöny feszül mögöttük. A cipõje évekkel ezelõtti divatot idéz, mégis újnak látszik. A nejlonszatyor a csuklójára húzva lóg, benne a színes játékdoboz.

Hûvös kút a kapualj.

Az utca felõl kurta nevetés hallatszik, aztán már lépések is: két rövidnadrágos, papucsos fiatal férfi sétál  el a beugró elõtt, az egyiken ujjatlan trikó, a másikon piros ing.

-       Hogy a fenébe van az kitalálva, hogy olyan közel van egymáshoz az élvezet és a szar?- kérdezi a trikós.

-       Micsoda?

-       Az ember.

Elmentek már, amikor megint hallatszik, hogy nevetnek.

Odébb két nõ jön át az úttesten, mindkettõn magas sarkú fapapucs, szoknya, a hajuk kibontva. Nem is egymás mellett mennek, az egyikük egy lépéssel elõrébb, amikor a járdaszegélyhez érnek, hátra se nézve visszanyújtja a kezét, a lemaradó nõ engedelmesen odanyújtja az ujjait, az elsõ körülnéz, a második csak követi, így, egymás kezét fogva kelnek át, és fogják egymást még akkor is, hogy elsétálnak a kapualj elõtt, kopognak a fapapucsok az aszfalton. Egyformán rikító vörösre van festve a lábkörmük.

A galambok elrepülnek, rövid, erõs surrogás, aztán megint a csend.

Az árnyékban az öltönyös férfi újra iszik, vagy csak hátrahajtott fejjel a szája elé tartja a sörösdobozt, mintha inna, a Super Power a térdénél lóg, és közben a szemközti házra bámul, az ablakra, ahol egy pillanatra megmoccan az egyik csipkés függöny, úgy, akárha valaki óvatosan kilesett volna, de már hátralépett az üvegtõl, nem látszik semmi, csak a fény és az árnyék.

Egyetlen fehér pihe lebeg alá lassan a párkány felõl, ahol a galambok aludtak, súlytalanul ereszkedik alá, hiszen nem mozdul a levegõ, nyár van és vasárnap, forróság terpeszkedik az aszfalt fölött, a tetõ fogazott árnyéka éles határral osztja ketté a napsütötte sávokat és az árnyékokat.