Végre süt a Nap és sárga a fény, csaknem olyan sárga, mint a Körúton végigsöprõ villamos, nem veszel észre semmit, aztán máris csillámló porfelhõ lebeg a sínek felett, lassan szitál, s mire elnyugodna, jön a következõ szerelvény, kattogás, sípolás és por, hogy megmutassa, mi lakik körülöttünk s mi lakik bennünk.

A rántott csirke bõre

Néhány évvel ezelõtt Nagy-Britanniában egy lap körkérdést intézett a szerzõihez és olvasóihoz, miképpen tudnák meghatározni a hosszan tartó szerelem, a kiegyensúlyozott párkapcsolat, lényegében az ember mint társas lény boldogságának a titkát. A nem hivatalos versenyt egyértelmûen egy angol háziasszony nyerte, aki a kiegyensúlyozott házasság titkát egyetlen mondatban foglalta össze:

„Etetni kell a bestiát!”

Három napja zuhant a már-már elviselhetetlen hõség a városra, átforrósodtak a falak, a parkban a falevelek összetöpörödtek, mint az erõtlenül összecsukódó tenyerek.

Olyan langyos volt a levegõ, mintha még nyár volna, csobogott a szökõkút, viszont a szanaszét hullt, barna falevelekbõl õszi illatok szellõzködtek amerre mentem,

Elmúlt már éjfél, de még nem hajnalodott, amikor Kertész arra riadt fel, hogy alighanem elaludhatott,