A kettősség a regény erőssége.
A szövegtest és a lapszéli jegyzetek kettőssége, a hétköznapok és a
történelem kettőssége, a szerelmek és a gyávaság kettőssége. A
számítógép fölött rajzszögekkel rögzített jegyzetlapoknak. Félelmeink,
boldogságaink elkísérnek bennünket, kettősségek által létezünk mi
magunk is. „A kinyújtott mutatóujjamat végighúzom a homlokom közepétől
a lágyékomig, mintha ketté akarnám választani magam, egyik felem ide, a
másik felem oda, egy csillogó csík, ami most már mindig itt marad.”
Az idő nem vezet sehová
Élet az, amire és amiképp az ember visszaemlékszik
Szerelmes évek – Gyávaság címmel
áprilisban jelent meg Kőrösi Zoltán legújabb regénye. A könyv a szerző
gyermekkorának évtizedéről, a hetvenes években létezett szocializmusról
és a benne élő emberekről szól: öt nemzedék sorsát végigkísérve mesél a
boldogság és a gyávaság kettősségéről. A könyvet  a
szekszárdi közönség a szerző által ismerhette meg – az Illyés Gyula
Megyei Könyvtárban, Gacsályi József könyvtáros, költő, író
közreműködésével.
Ahogyan Kundera írja Az élet máshol van című regényében, a múlt „ruhája színjátszó taftból készült, s ahányszor csak rápillantunk, mindig másmilyennek látjuk”. Összecseng ezzel a Szerelmes évek mondata: „…
az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik,
és az, ahogyan visszaemlékszik, amikor el akarja mesélni”. Nemcsak ezért szólok a cseh mesterről persze, hanem annak okán is, hogy Kundera mesél úgy (bár ő lassabban és talán nem is ennyire mozaikszerűen), ahogyan Kőrösi ebben az éjszakán átlopott regényben, szertelenül mindenfelé hagyott lábnyomokról.
Tudatos technikáról beszélünk: az író számos helyen él az intertextualitás (különben is talán kikerülhetetlen)
eszközével. Így esik szó a Milne Micimackójából ismert alapvetésről,
amely rámutat, hogy senki sem mondhatja, hogy senki, anélkül, hogy
valaki lenne. A filozófia ösvényein különben is szívesen és gyakran jár
Kőrösi; könyvében, „akár egy hálóban, felbukkan a múlt, és mellé ereszkedik a jövő”. Ilyen csapásokon érjük el Tolsztoj elhíresült regénykezdő mondatát is: „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.”
Ahogyan a szemlélt családok életéről elmélkedünk, időről időre hallat
magáról a történelem is, ahogyan fősodra mellett, de néha attól
megérintve léteznek a kötet alakjai. Jórészt kérdések formájában jelzi
Kőrösi ezt a távolságot, amely szereplőit Adytól, Bartóktól, vagy éppen
Kondor Bélától elválasztja. Miközben benne vagyunk nyakig a létező
szocializmusban mozgalmi és népies dalaival, emblematikus tárgyaival
együtt – Color Starostul, Wartburgostul és EV jelzésű vasúti kocsistul.
Így lesz Kundera Jaromiljának sajátos kelet-közép-európai életmódjához
hasonlóan Apának és Anyának jellegzetes, hetvenes évekbeli magyar sorsa.
A Szerelmes évek – Gyávaság ugyanis családtörténeteket beszél el.
Hogyan is? Írója fiának szemszögéből, Apa Apukájáról és
NSZK–Magyarország  focidöntőről
meg királyaftáról mesélve helyenként hosszú mondatokkal, ismétlésekkel,
érzetek és hangulatok leírásával. Ahogy azt Kőrösi Zoltán Szekszárdon
is elmondta, benne amorf, gomolygó emlékek élnek a gyerekkoráról – de
azok időről időre visszatérnek elméjébe, miképpen az elrebbenő
dolmányos varjak a szántóföldekre.
A regény időben utazó levéllé
válik ezáltal. Történetté, amelyet az akkor szocializálódott emberek
nem tudtak elmesélni; s amely most mégis elmondatik. Ellenszegülve
annak az óriási fogyatékosságnak, amelyet Kőrösi a rendszerváltás a
későbbiek során nagy árat követelő hiányosságának nevezett. Éppen ezért
kell a históriánkat elregélnünk; hiszen „amiről beszélünk, az úgyis itt
marad közöttünk”, akkor is, ha ide-oda kapva, részletekben meséljük ki
magunkból, mert így az időhöz lesznek hasonlatossá, ami „egyáltalán nem
egyenes vonalban fut, és nem is vezet sehová”…
Az idő elől pedig nem
menekülhetünk – vélekedett Kőrösi Zoltán a könyvbemutatón.
Történeteink, ismerőseink lépten-nyomon feltűnnek a mindennapokban. A
honlapján életrajzában így ír erről: „Sok Kőrösi Zoltán van, olykor
szembe jönnek velem az utcán, köszönnek is. Ott megy kézen fogva a
feleségem és a fiam.” Regényében pedig szembenézésre biztat. „Ha valami
elől úgyse futhatsz el, akkor fordulj meg és lépj közelebb.” Ha ugyanis
közelebb tudunk lépni, akkor egyre-másra nyílnak előttünk az ajtók, s
végül száz év történetét kell elmesélnünk, hogy egy évtizedet
bemutassunk.
A történet, ha jó – fogalmazott az író-olvasó
találkozón Kőrösi Zoltán –, leválik az írójáról. Élet, életminta lesz
belőle, mém, amely utánzás útján másolódik egyik agyból a másikba.
Olvasó és író egyetlen regényből így állít elő számtalan regényt. Ez az
a cél, amely miatt író akart lenni – időközben felismerve, hogy ő
bizony el akar mondani valamit. Ezen túl pedig azért ír, emelte ki,
mert jó ezt tenni, mert a szavakon keresztül is elérhetjük azokat a
kegyelmi pillanatokat, amelyeket még a szerelemben és a futballban
talált meg. Nevezetesen, hogy valami nálunk nagyobb és több cselekszik
általunk.
„Arra való a szerelem, hogy megsokszorozza a jót, és
távol tartsa a gonoszt.” – adja meg a választ regényében Kőrösi a saját
maga feltette kérdésre a szerelem mibenlétéről. Mindenkinek meg kell
találnia a szerelmet; a kegyelmi pillanatok bárminemű forrását,
amellyel eszköze lehet a nálánál többnek. Olyasmi ez, mint „átmenni a
töretlen havon a kiskapuig, és nem is jönni vissza. Mindenki keresse
meg a saját kapuját, vagy ha mást nem, a saját kapuja mellett azt az
ajtót, amin beléphet. De járkálhatna is akár ezekben a nyomokban,
mehetne újra és újra, mindig körbe, járkálhatna, ahogyan körbefordul az
idő.”
Olykor persze megijedünk s azt mondjuk: „Tudom én hogy nem
kellene effélét írnom…”, de rá kell jönnünk, hogy „azt is hagyni kell,
hogy néha megmutathassák a szavak, mennyire erősebbek nálunk”. Hiszen a
történeteit mindenkinek el kell mesélnie, magáért a mesélésért és
magáért a hallgatásért, és általuk emlékeznie kell, „nem a változás és
nem az idő múlása miatt, hanem mert az emlékek akarták, hogy őrizze
őket”.
A kettősség a regény erőssége. A szövegtest és a lapszéli jegyzetek
kettőssége, a hétköznapok és a történelem kettőssége, a szerelmek és a
gyávaság kettőssége. A számítógép fölött rajzszögekkel rögzített
jegyzetlapoknak. Félelmeink, boldogságaink elkísérnek bennünket,
kettősségek által létezünk mi magunk is. „A kinyújtott mutatóujjamat
végighúzom a homlokom közepétől a lágyékomig, mintha ketté akarnám
választani magam, egyik felem ide, a másik felem oda, egy csillogó
csík, ami most már mindig itt marad.”
Kosztolányi Péter
 |
RSS-csatorna hozzászólásai