Ha kortárs magyar irodalomról beszélünk, akkor kijelenthető, hogy a novelláskötetek kerültek leginkább a senki földjére az elmúlt két évtized során. Mert habár a költészetnek olvasója már nem nagyon akad, valami oknál fogva a rangja makacsul tartja magát. A regény - minden értelemben - száguld. A novellától pedig mind a könyvkiadók, mind a közönség - a szerzők, reméljük, nem - elfordulni látszanak, mint egy rosszul öltözött és eleve nem kívánatos vendégtől egy elitzsúron. Pedig amiben a magyar próza a legnagyobb teljesítményt nyújtotta, ami fel- és megemelte irodalmunkat, az a novella.

http://es.hu/babiczky_tibor;emlekek_ho_alatt;2011-10-13.html

 A századforduló, Gozsdu, Petelei, Csáth. Tömörkény. Kosztolányi. Ady. Cholnoky László. Krúdy. Hunyady. Ottlik. Hajnóczy. Bodor. Bartis Attila. Cserna-Szabó. A rövidpróza kevéssé tűri a mellébeszélést, a szürke töltelékmondatokat. És ugyanolyan fontos a csattanója, mint egy versnél a zárósor. „A fej helyén olyan volt a parkett, mintha egy nagy tál pörköltet ejtettek volna el..." (Hunyady) „A másik három mozdulatlanul, megdöbbenve nézte: mindegyikük tudta, hogy a Vörös szülei meghaltak: nyolc nappal ezelőtt végzett velük egy géppisztolysorozat, mikor burgonyáért álltak sorba a Vásárcsarnok előtt" (Hajnóczy) „ - Utállak - mondta Kovács Vili. - A feleségedet is utálom. (...) - A feleségemet én is utálom - mondta Kovács Wladimir, amikor felálltak az asztaltól, és mosolygósan és kérdőn hátba veregette az asszonyt. - Es war ganz nett - felelte Kovács Wladimir felesége, amin körülbelül azt érthette, hogy a délutánt sikerült kedvesen eltölteni." (Bodor) „Végül is a halál vendéglátóipari szempontból csak kávészünet. Az Együttérzés fúvószenekar rágyújt egy szomorú nótára, s már hozzák is az újabb kört." (Cserna-Szabó)
És - a várakozásoknak megfelelően - egészítsük ki a sort Kőrösi Zoltánnal. „Engedett a fagy, s mielőtt még megjött volna az alkony, halk roppanással szétcsúsztak a felhők, és hullani kezdett a hó. Sokan még akkor is látni vélték: ott állt a fák között az a férfi, és a kezéből, ahogy az a kockás konyharuha lobogott, észrevétlen folyt el az idő." (Mag a hó alatt)
A hűséges férfit olvasni olyan, mint egy szikrázó nyári napon búvárszemüvegben alámerülni egy úszómedencényi szűretlen búzasörbe. És soha - élve - már nem jönni a felszínre. Kezdetben aranyló, jóságos homály. Tágas magány. Víz alatti csönd. Azután pattogó hangok a fülben, a sör íze, a vér íze, fulladás.
A kötet alcíme - Boldogságnovellák - különös fénytörésbe helyezi az egyes darabokat. Hiszen - csaknem - mindegyik a veszteségről és a magányról szól. Az emlékezésről. És arról, hogy az emlékek egyáltalán nem szépülnek meg. Ennek ellenére Kőrösi novellahősei képesek eljutni a megbocsátásig és a kiengesztelődésig. Ez tehát a boldogság: az emlékezés, valamint a megbocsátás képessége. Maga a puszta tény, hogy van múltunk. „Szeretik egymást az emberek, úgy szeretik, mintha lehetne tudni, meddig tart. Vagy mintha lehetne tudni, hogy mit szeretnek, s nem sejtenék, hogy csupán a szégyen marad." (Angyalka)
Nem állítom, hogy A hűséges férfi novellái egytől egyig remekművek. A könyv a közepe táján elfárad, fellazul - találni benne nem egy odavetettnek ható tárcát. Összességében mégis fontos könyv. Éspedig azért, mert tartalmaz nem egy kiváló darabot is. Ilyen például az Angyalka, a Mag a hó alatt, a Csempe vagy a Pékkrémes. Azt mutatja, hogy jelentős novellisztika a Kőrösié.
Általában minden novellistának megvan a maga specialitása. Ahogyan Bodoré a flóra és a fauna leírása. Hajnóczyé a sivár térbelsők. Kőrösi pedig mindent tud arról a pillanatról, amikor elered az első hó. A fentebb idézett szakaszban is ott van. És még több helyütt a könyvben. „Csend volt, aztán valami egészen halk, alig hallható roppanás hallatszott, mint amikor egy roskatag fal maradványa dűl le puhán, jó néhány utcával odébb, valami elhagyott telken, vagy egy korhadt törzsű fa fordulna ki a földből, hogy minden feltűnés nélkül a sárba feküdjön, s még az ágai sem recsegnek szanaszét, csupán összeszorulnak a zuhanástól, csend volt és azután ez a halk roppanás, és lassan, szállingózva esni kezdett az idei első hó." (Galamb)
A hűséges férfit olvasván lágyabban tekintünk a hozzánk tartozókra, és komorabban a saját arcunkra a tükörben reggel. Megértőbben figyeljük egy hivatalnok ostoba akadékoskodását. De szó sincs megnyugvásról. A nyugtalanságunk az agyunkból és az idegeinkből átköltözik egyetlen valódi helyére: a szívbe. „Nem is volt igazán éjszaka, csak koromfekete lepkék kerültek elő, egyszerre sokan lettek, összetapadtak és eltakarták a fényt." (Füles fotel) Nézzünk körül és jegyezzünk meg mindent, mondja Kőrösi. A legapróbb részlet is jelentőséggel bír majd, ha már semmi egyebünk

http://es.hu/babiczky_tibor;emlekek_ho_alatt;2011-10-13.html