A tárt szárnyú lepke Kőrösi Zoltán első, de nem előzmények nélküli regénye. A testtől való szabadulás útja című korábbi elbeszéléskötete már jelezte azokat a lételméleti, elbeszélés-technikai, illetőleg motívikus sajátosságokat, amelyeket e regény is továbbfejleszt. A két kötet kölcsönös értelmezhetősége címválasztásuk okán is felvázolható. A lepke-metafora a test materiális fogalomkörétől amúgy távoleső könnyedség állapotát formalizálja, s ezzel felveti a tőle való elszakadás lehetőségét is. Korai szimbolizációjában a lélek megjelenítője, mely a halál után ebben a formában száll ki az élettelen testből. A szabadulás vágya az álom szférájában teljesedhet ki, mint ezt a művészeti alkotásokban már több évszázad óta tapasztalhatjuk. Kőrösi regényében az álom azonban nemcsak helyettesíthető, a nappali valóságot ellenpontozó állapotként jelenik meg, hanem állandó élethelyzetként, az identitásépítés színtereként is. Az álom időszaka immár nem a hagyományosan megszokott éjszaka, hanem a délután pár órás könnyedsége: "...valami szinte reménykedő szabadságféleséget jelent, könnyűséget és diadalt, mert ez is világos, hogy a délutáni alvást lehet ugyan menekülésnek mondani az éjszaka elől, de a kábaság és a gondolatok cikázása tagadhatatlanul magával hozza a reménykedést és a kiút illúzióját is, egyszerűbben szólva: a délutáni könnyűség teszi elviselhetővé az éjszakát, de a következő éj visszavonhatatlanságát is...".