|
1.
Negyed négy múlt, azaz már félórája álldogáltunk a bejáratnál, pontosabban
a bejárat és a pálya közt, az öltöző fala mellé húzódva, bennfentesen, de mégsem
magabiztosan, negyed négy múlt, és még mindig csak hárman voltunk, az első tíz-tizenöt perc
még gyorsan eltelt, néztük a meccset, aztán vége, a húsz-harminc néző hazament,
lesz még valami meccs kérdezték rám nézve, kifelé menet: kigombolt kabátban, vizes
hajjal szállingóztak a játékosok is, jó, hát a végén már tényleg elvagdostuk, mondta
az egyik, végül csend lett a pályán, a feltúrt salakra esni kezdett az eső, hárman várakoztunk,
rosszkedvűen, hideg, hosszú szálú, szinte téli eső, hóval keveredve,
hazamenjünk vagy
átöltözzünk, kérdezte E., aztán sorba jöttek még öten, éppen párosán vagyunk,
keresztülvágtunk a sáron, az öltöző kőpadlóján csomókban a stoplik közül kivert salak,
ezt a tavaszt megcsípjük, magyarázta B., összekapjuk magunkat, ezt már kifelé menet
mondta, egyre erősebben zuhogott az eső, de közben sütött a nap is, feltámadt a szél,
kiskapuzzunk, mondta E., s nekiálltunk játszani, keresztben a pályán, miközben a gondnok
összeszedte
a szögletzászlókat.
2.
A Gamma kocsmában a bejárati ajtótól alig lehetett ellátni a söntéspultig, pedig
ez aligha több, mint három méter, cigarettafüst, sör- és hagymaszag tömte ki az
arcokat,
ráfeküdt
a zsíros kártyalapokra és a falon lógó kopott zászlócskákra, a
polcokon sorakozó kupákra és serlegekre, Szlavicsek a környék hülyéje a bejárat
melletti sarokba húzódva üvöltött, a kezében sör, az előbb lemosta a kapunál
álló
bordóra pácolt Zaporozsecet, én vagyok a partjelző, nincs visszapofázás,
ordít és lengeti az üveget felemelt kézzel, én itt nem tudok leülni, ismerte
be szégyenkezve E., az egyébként filantróp természetű nőgyógyász, nincs is hely,
mondtam neki, és kisodródtunk
a kerthelyiség bádogasztalai közé, az
eresz alá, hogy ne érjen az eső.
3.
Úgy volt, hogy tizenhármán leszünk, aztán kezdésre meg éppen csak
tizenegyen, egy sérülttel, az eső most is esett, ez az a tavasz? kérdezte
L., válasz nem szükséges.
4.
Elmúlt az első két
hétvége, Budapesti Iszkra Olajbányász-MAFC 1:5; 43.sz. Építők-Budapesti Iszkra 3:0. A második meccsen
sütött ki a nap.
5.
Ilyen nincsen, ilyen lejm gólokat nem lehet kapni, horkantott G., az mindegy,
de nekünk helyzetünk se volt, igen, egyszerűen nincs helyzetünk, válaszolt
aztán önmagának, ültünk az öltözőben, csend volt, legalábbis nálunk, mert a
szomszédból áthallatszott a beszélgetés, nevetés és kiabálás, három null után
mi is vigyorognánk, morogta L., a mezek, a sáros nadrágok és a sportszárak egy
kupacba hányva a földön, nincs mese, edzeni kell! senki nem válaszolt, sietek, szólt vissza az
ajtóból M., megyünk a telekre, akkor most mi lesz, kérdezte még egyszer B., amikor
már felöltözve ballagtunk a kijárat felé, mi lenne, néztem rá, jó, szólt közbe L., akkor kedden
ötkor a Gammán.
Edzés.
Aki tud, jöjjön.
Capriccioso.
|