Május 35.

Avagy Konrád a Csendes –óceánhoz lovagol

Kalandos utazás a szekrényen át

ELSŐ JELENET

Zene, lassan felmegy a függöny. A színpadon Ringelhuth bácsi lakásának belsejét látjuk: konyha, szalon, könyvek, ablak, polgári, de bohém, rendetlen lakás.

Ringelhuth bácsi a konyhában pakolgat.

A nézőtéren közben hátulról megjelenik Negro Kaballo, a ló.

 (...)

Május 35.

Avagy Konrád a Csendes –óceánhoz lovagol

Kalandos utazás a szekrényen át

ELSŐ JELENET

Zene, lassan felmegy a függöny. A színpadon Ringelhuth bácsi lakásának belsejét látjuk: konyha, szalon, könyvek, ablak, polgári, de bohém, rendetlen lakás.

Ringelhuth bácsi a konyhában pakolgat.

A nézőtéren közben hátulról megjelenik Negro Kaballo, a ló.

I. DAL:

RINGELHUTH:

Bölcs emberek megmondták

Mindig egyél friss sonkát

Hozzá jó a tejszínhab

Kolbászhoz a citrommag

Réteshez a szacharin

Kefírhez a kankalin

Dinnyéhez a pótkávé

Leveshez a körtelé.

Mert!

Itt van a gyomrom és itt van a fej,

Mind a kettőben sok üres hely

Ringelhuth mester, a patikus

Kinek minden étel – szimpatikus!

NEGRO KABALLO: (prózában a nézőket kérdezgeti) Elnézést… Jó napot! Egy kis kockukor? Üdvözlöm! Ha volna egy kockacukra… Nincs? Roppantul sajnálom… Kérem… Önnek sincs? Esetleg egyetlenegy? Elnézést, ha zavartam…

RINGELHUTH: (dal)

Az élet, tudjuk csak csupa harc

Jobb, ha mindent összekavarsz

Edzett gyomor, edzett lélek

Meglepetés nem ér téged

NEGRO:

Egy bölcs ló az sosem henyél

Bár éhezik, mindig remél

Azért eszünk hogy élhessünk

Vagy csak élünk, hogy ehessünk?

Ember, állat, csupa gyomor,

S ha nem ehet, kész a nyomor,

Éhséget nem mulaszt a szó

Emberkönnyet hullajt a ló

RINGELHUTH: (próza) A spártaiak például vérlevest is ettek. Én meg, amikor a háborúban voltunk, annak is örültem, amikor végre megkaptuk a büdös, szacharinos rizst! Szóval az mondom, kell az élethez az edzett gyomor!

NEGRO: (próza) Meg egy kis kockacukor, ha volna… egy szemecske…

EGYÜTT (dal)

Mert!

Itt van a gyomrom és itt van a fej,

Mind a kettőben sok üres hely

NEGRO:

Ringelhuth mester, a patikus

RINGELHUTH:

Kinek minden étel – szimpatikus!

RINGELHUTH (magában, miközben a konyhában pakolgat) Mondjuk egy kis sonka… igen, sonka az jó lesz! Tejszínhabbal, ugye? Tejszínhabos sonka, az finom! És cseresznyés lepény…. Mustárral!

Csengetés, majd azonnal vad kopogás hallatszik.

RINGELHUTH: Konrád, te vagy az?

KONRÁD (kívülről) Engedj be!

RINGELHUTH: Nyitva van, bujj be!

KONRÁD: Szia, Ringelhuth bácsi!

RINGELHUTH: Hű, de hamar ideértél, öcskös! Rövidebb volt az iskola?

KONRÁD: Á, dehogy! Csak siettem. Tudod, csütörtökönként mindig sietek.

RINGELHUT: Helyes!  Éppen az ebédünket készítem, hogy apád és anyád ne mondhassák, hogy éheztetem az unokaöcsémet!

KONRÁD: Hát… azt éppen nem mondják…

RINGELHUTH: Hanem?

KONRÁD (legyint) Hajjaj!

RINGELHUTH: Hajjaj?

KONRÁD: Hajjaj.

RINGELHUTH: Sejtettem. Akkor együnk!

KONRÁD: Mi az ebéd, bácsikám?

RINGELHUTH: Ó, remek gyomorerősítőket találtam ki. Tudod, az ember soha nem tudhatja, mikor lesz szüksége egy nagyon erős gyomorra, idejében el kell kezdenie hát az edzéseket. Érted, ugye?

KONRÁD: Ühüm. Említetted már… hogy te, amikor a katonaságnál…

RINGELHUTH: Na ugye. A mai ebéd például sós sonka tejszínhabbal, cseresznyés lepény mustárral és sült csirke málnaszósszal. Rendben?

KONRÁD: Állok elébe, bácsikám! Éhes vagyok, mint egy farkas!

RINGELHUTH: Milyen farkas?

KONRÁD: Éhes farkas.

RINGELHUTH: Ne keverjem össze az egészet egy tálban? Mint a jó gyógyszerész. Mert akkor gyorsabban meg tudjuk enni. A patikában is így csinálom, tudod?

KONRÁD: Bácsikám, ez jó ötletnek tűnik!

Odakintről illemtudó csengetés hallatszik.

KONRÁD: Csengettek.

RINGELHUTH: Nem baj, téged már beengedtelek.

Megint csengetnek.

KONRÁD: Kinyissam, bácsikám?

RINGELHUTH: Ha nincsen jobb dolgod…

Konrád kinyitja az ajtót, s Negro Kaballóval együtt jön vissza.

KONRÁD: Bácsikám… egy szalmakalapos ló van itt.

NEGRO: Jó napot kívánok!

KONRÁD: Ló napot?

NEGRO: Nem, kérem, én nem azt mondtam, hogy lónapot, hanem azt, hogy jó napot.

RINGELHUTH: Jó napot! Mi tetszik?

NEGRO: Kéremszépen…. Elnézést a zavarásért… én csak éppen erre jártam… s gondoltam, megkérdezem, nem volna-e egy kis kockacukruk?

RINGELHUTH: Kockacukor nálam mindig van. Mennyit parancsol?

NEGRO: Hát.. talán egyet.. vagy kettőt…

RINGELHUTH: Konrád, ott van a konyhaszekrényben negyed kiló kockacukor, hozd ide, légy szíves!

KONRÁD: Parancsoljon, tisztelt ló úr!

NEGRO: Ó, roppant kedves, köszönöm! (Azonnal bekap egy kockacukrot, ropogtatni kezdi) Oppardon!  Hiszen még be se mutatkoztam! (lekapja a szalmakalapját) Negro Kaballo vagyok, szolgálatukra. Kérem, talán a többi kockacukrot töltse csak ide a kalapomba, jó?  Jó helye lesz annak ott. Negro Kaballo, a világ legjobb görkorcsolyázó lova. Április végéig a Sarrasini-cirkusznál álltam alkalmazásban, mint világszám. De amióta elbocsátottak, egyfolytában állástalan vagyok... és tudják, aki állástalan, az kockacukrot se tud…

RINGELHUTH: Ó, persze, a világválság és a gazdasági helyzet! Ezek szerint nem csak az embereknek nehéz, de a lovaknak is… Hát még szerencse, hogy erre járt!

NEGRO: Ön igazán kedves ember! (bal első lábával a bácsi vállára csap)

RINGELHUTH: Jajj!

KONRÁD: Hé, ha agyonlapítja a bácsikámat, velem gyűlik meg a baja!

NEGRO: Elnézést kérek, egyáltalán nem akartam bántani!

RINGELHUTH: Elhiszem, kérem, de legközelebb vegye figyelembe, hogy én nem vagyok ló!

KONRÁD: Vagy ne legyen legközelebb, rendben?

NEGRO: Rendben…Vigyázni fogok… ezt én ígérem önnek, a legjobb görkorcsolyázó az emlősállatok között!

RINGELHUTH: Elhiszem. Foglaljon helyet, kérem!

NEGRO: Ne vegye udvariatlanságnak, de inkább állnék, ha lehet… Tudja, mi lovak nem igazán vagyunk az ülésre berendezkedve… Kocsihúzás, trappolgatás, vágtatgatás… az igen. Ülés nem anyira.

RINGELHUTH: Kérem, ahogy jól esik. Állni is lehet. És most mit csináljunk? Konrád, rosszul vagy már?

KONRÁD: Áh…

RINGELHUTH: Mi lelt, öcskös? Hiszen ide se figyelsz! Ez még nem lehet az ebéd hatása…

KONRÁD:  Jaj, bácsi, nagy baj van…

RINGELHUTH: Jön föl a málnás csirke?

 KONRÁD: Rosszabb. Sokkal rosszabb. Az iskolában a Csendes-óceánról kell dolgozatot írnom.

RNGELHUTH: A Csendes-óceánról? Hát ez kínos.

KONRÁD: Rettenetes! Akik jól tudunk számolni, mind a Csendes-óceánt kaptuk feladatnak. Mivelhogy, azt mondja a tanár, nincs fantáziánk. A többieknek azt kell leírniuk, hogyan épül egy négyemeletes ház. Ez persze gyerekjáték a Csendes-óceánhoz képest. De hát így jár az, aki jól tud számolni!

RINGELHUTH: Neked ugyan nincs fantáziád, édes öcsém, viszont én vagyok a nagybácsid, és ez is valami. Olyan Csendes-óceánt kanyarítunk a tanár úrnak, hogy szeme-szája eláll. Nem fáj a gyomrod?

KONRÁD: Nem.

RINGELHUT: Na, várj egy kicsit! Állj tótágast, hátha akkor érzel valamit! Most se fáj?

KONRÁD:Most se.

RINGELHUT: Remek, az én vérem vagy! Na, kipróbálunk még valamit! Ugrálunk egy kicsit, hátha attól megfájdul!

Ugrálni kezdenek.Közben NEGRO beszél.

NEGRO: Kéremszépen, én igazán nem kívánnék felvágni a művelstégemmel, de úgy is mint világlátott ló, s úgy is mint sokat olvasott, tájékozott cirkuszi akrobata…

egyszercsak „alulról” nagy csörömpölés hallatszik, NEGRO elhallgat.

RINGELHUT: Ajjaj. Ez Mühlbergék csillárja volt. Szerencsére nincsenek itthon.

Távolról, kívülről kiabálás hallatszik.

HANG: Már megint mit művelnek ott fent? Fel fogom jelenteni magukat!

RINGELHUTH: Na, ez meg a háziúr. Ideges.

NEGRO: Lenyugtassam?

RINGELHUTH: Hogy gondolja?

NEGRO: Hát egy-két virágcserepet a fejére ejtek….

RINGELHUTH: Meg ne próbálja, csak a rosszhíremet kelti…

NEGRO: Rossz hírét? Na, azt nem szeretném! Inkább egy szem kockacukor…

NŐI HANG: Kivel kiabálsz, édesem?

HANG: A patikusnál megint zajonganak!

NŐI HANG: Akkor miért nem kiabálsz rendesebben?

HANG:Rendesebben?

NŐI HANG: Úgy, hogy meg is hallják, te pipogya alak!

NEGRO: Biztosan nem kell a virágcserép?

RINGELHUTH: Hagyja, kérem, hagyja!

NŐI HANG:  Igaza volt az én édes jó anyámnak, hogy nem kellett volna igent mondanom neked, hiába könyörögtél térden állva a lépcsőnkön….

HANG: Igaza volt az édesanyádnak, nem kellett volna igent mondanod…

(Közben Konrád felpattan, odarohan a könyvszekrényhez, föltépi az ajtaját, kivesz egy vastag könyvet a legfelső sorból, a szőnyegre veti magát, és izgatottan lapozni kezd. )

RINGELHUTH: Ha nem tolakodó a kérdésünk: elmondanád, mit csinálsz?

Konrád a szőnyegen ül, a könyvében lapozgat és nem felel.

RINGELHUTH: Kedves Negro Kaballó, legyen szíves, röpítse ki az unokaöcsémet egy jól irányzott rúgással a nadrágjából !

NEGRO: Kulturált lovak egyáltalán nem rugdalóznak.

A ló odakocog Konrádhoz,  és szépen a levegőbe emelinti. De Konrád észre sem veszi, hogy már nem a szőnyegen ül. S ámbár a ló a levegőben tartja, csak lapozgat tovább a könyvben, mintha semmi se történt volna, és összeráncolja a homlokát.

KONRÁD: Nem tudom megtalálni, bácsi!

RINGELHUTH: Kit?

KONRÁD: A Csendes-óceánt.

NEGRO: A Csendes-óceánt?  ( beszéd közben elengedi a fiút, Konrád nagy puffanással a padlóra zuhan)

KONRÁD: Jaj!

RINGELHUT:Na, még, szerencse, hogy Mühlbergék csillárja már leszakadt. (Odafordul a lóhoz) - Az öcsémnek ugyanis holnapra dolgozatot kell írnia a Csendes-óceánról.

NEGRO: A Csendes-óceánról? Nos, éppen erre akartam az előbb rátérni… Ő…, kérem, ráérnek ma délután?

RINGELHUT: Persze hogy ráérek, csütörtökön mindig éjjeli szolgálatos vagyok a gyógyszertárban.

NEGRO: Nagyszerű, akkor gyorsan odamegyünk!

KONRÁD és RINGELHUT egyszerre: A gyógyszertárba?

NEGRO: Ugyan kérem, természetesen a Csendes-óceánhoz. Megengedi, hogy telefonáljak?

RINGELHUTH: (bólint) Ezek után az a legkevesebb…

NEGRO:  Halló! A cirkuszlovak utazási irodája? Az Óriáslóval szeretnék beszélni. Maga az? Hogy van? Mi újság? Szürkül a sörényünk? Hát persze, öregszünk. Hallgasson csak ide. Hogy jutok legrövidebb úton a Csendes-óceánhoz? Estére már vissza akarok kerülni. Hogy nehéz lesz? Ugyan, kedvesem, ne akadékoskodjék! Hogy hol vagyok? Johann Mayer utca 13. Egy jó ismerősömnél, bizonyos Ringelhuthnál. Mi? Nahát, ez nagyszerű! Hálásan köszönöm, kedves barátom!

(leteszi a telefont)

NEGRO: Ringelhuth úr, van maguknak az előszobában egy nagy faragott szekrényük? Állítólag egy régi szekrény, a tizenötödik századból?

RINGELHUTH: No és ha van, mi köze ennek az ócska szekrénynek a Csendes-óceánhoz és a maga óriáslovához?

NEGRO: Azt mondta, hogy bújjunk bele abba a szekrénybe, és aztán: mindig egyenesen előre! Két óra alatt állítólag a Csendes-óceánnál vagyunk!

RINGELHUTH: Na ne vicceljen velem! 

NEGRO: Kérem, ez egy komoly utazási iroda, itt tréfáról szó sem lehet!

RINGELHUTH: Persze, a világhírű szekrény-tours, ugye? Itt bemegyek, ott kijövök, ugye?

NEGRO: Pontosan!

Konrád, mintha megcsípték volna, kirobog az előszobába, kinyittja a nagy régi szekrény nyikorgó ajtaját, belemászik, és eltűnik.

Zene – vándorlásmotívum

II. DAL

RINGELHUTH:

Szalmakalap, sétapálca, egy utazás sok száz márka,

Méghogy a szekrénnyel megyünk, gondolattal elrepülünk!

NEGRO:

Szekrényjárat, első osztály, beszállhatsz és indulsz is már!

Atommeghajtású szekrény, május harmincötödikén!

RINGELHUTH: (prózában)Konrád! Konrád!  Megőrülök, miért nem felel az a kölyök?

NEGRO: Bizonyosan már úton van.

Erre már Ringelhuth se bírja türtőztetni magát. Kirohan, belekukkant a szekrénybe, és felkiált.

RINGELHUTH: Tényleg, a szekrénynek nincsen hátsó fala!

NEGRO: Hogy is kételkedhetett benne? Másszon csak be ön is.

RINGELHUTH: Csak ön után, én itthon vagyok.

A ló tehát elülső patáival belelép a szekrénybe. Ringelhuth tolja, ahogy csak bírja, míg végre eltűnik a szekrényben. Akkor a bácsi is nyögve utána mászik, és kétségbeesetten mondja:

RINGELHUTH: Mi fog ebből még kisülni?!

Zene

dal

KONRÁD: Suhanunk, repülünk, tekereg az út

NEGRO: Csillagokon száguldunk, szikrákat csapunk!

RINGELHUTH: Előttünk a végtelen és vár az óceán

EGYÜTT: Május hamincötödikén, csütörtök délután!

KONRÁD:

Titkos barlang, sűrű homály,

A túlsó végén vajon mi vár?

RINGELHUTH:

Sűrű erdő, varázsvilág

Óriásra nő minden virág!

NEGRO:

Tulipánfa, rózsatorony,

Fűszálak közt sötét kanyon!

KONRÁD: Suhanunk, száguldunk, elmarad az út

RINGELHUTH: Az óceánhoz sietünk, meg sem állhatunk!

NEGRO: Ezer csoda vár reánk, elkopik a patkócskám

EGYÜTT: Május harmincötödikén, csütörtök délután! 

Ringelhuth bácsi kilép egy barlangszerű nyílásból

RINGELHUTH: Hahó!Hahó, Konrád! Merre vagy? Izé… ló úr, merre vannak? Örület. Már azt se hittem volna, hogy a szekrényemnek nincsen hátoldala.. de hogy egy barlang nyílik belőle! Ráadásul eltűnt a szemem elől az unokaöcsém és az a különös fekete ló. És mik ezek a hatalmas virágok? Hiszen ezek akkorák, mint odahaza a fák! Hahó! Negró Kaballó úr! Konrád! Merre vagytok?

Keresni kezdi őket.

KONRÁD: Bácsikám! Itt vagyunk!

RINGELHUTH: Konrád! Hol vagy?

KONRÁD: Erre, bácsikám, erre!

RINGELHUT: Na végre! Hogy tűnhettél el a szemem elől, te kölyök? Azt hittem már, hogy ott maradtál az alagútban.

NEGRÓ: Elnézést, hogy én nem hahóztam, csak éppen tele volt a szám. És tudja, egy jól nevelt ló tele szájjal nem hahózik.

RINGELHUTH: És mit evett, ha szabad kérdeznem?

NEGRO: Találtam egy akkora ibolyát, mint egy ház, és a levelei olyan vastagok voltak, mint egy szőnyeg… azt kóstoltam meg…és leszögezhetem, a lovak szeretik az ibolyalevelet!

KONRÁD: Bácsikám, szerinted már a Csendes-óceánnál vagyunk?

RINGELHUTH: Nem hinném. Mert még ha nagyon csendes is, azért mégis csak nedvesnek kellene lennie. Márpedig itt víz nincsen. Még egy pocsolya se!

NEGRO: De ibolyalevél az van!

RINGELHUT: Az van. Azt javaslom, induljunk tovább!

NEGRO: Én meg azt javaslom, hogy üljenek fel a hátamra, kapaszkodjanak meg jó erősen, és a következő pillanatban már…

Zene

NEGRO: Hoppá!

KONRÁD: Mi az, hogy hoppá?

NEGRO: Az a hoppá, hogy nekimentem egy kerítésnek. Egészen pontosan egy deszkakerítésnek. Még pontosabban egy olyan deszkakerítésnek, amin egy tábla is lóg.

RINGELHUTH: Tábla? Azt nekem is látnom kell!  (olvassa) Itt kezdődik Eldorádó. Belépti díj nincs! Gyerekek a felét fizetik.

KONRÁD: Minek a felét?

RINGELHUTH: Itt valami nincsen rendben.

NEGRO: Hogyhogy?

RINGELHUT: Sehol nem látok bejáratot.

NEGRO: Az ám!

KONRÁD: Majd én átmászok, bácsikám!

Elkezd átmászni  kerítésen, de amikor felhúzza magát, a túloldalról kinyúlik egy kéz és egy nagy nyaklevest ad neki.

KONRÁD: Jaj! Mi volt ez?

RINGELHUT: A jutalmad!

KONRÁD: A jutalmam?

RINGELHUTH: Hát persze! Hogy gondolhattad, hogy bemászol Eldorádóba? Nem tudtad, hogy ott a világ leglustább emberei élnek? Ott nem lehet csak úgy mászni, meg kapaszkodni, meg erőlködni!

KONRÁD: Hát ezt tényleg nem tudtam.

RINGELHUTH: (odaáll a kerítést tövébe és kiabálva mondja) Ha azok a fickók odaát azt hiszik, hogy majd mászni fogunk, hát alaposan tévednek! Inkább itt maradunk és alszunk egyet! (hatalmasat ásít)

Ebben a pillanatban kitárul egy ajtó a kerítésen és egy hang kiabál.

KÖVÉR KAPUS: Tessék bejönni!

Egy irdatlan nagy ágy, az ágyban kövér ember hever.

KÖVÉR KAPUS: Én vagyok a kapus. Mit parancsolnak?

RINGELHUT: A Csendes-óceánhoz igyekszünk.

KÖVÉR KAPUS: Csak mindig egyenesen előre.  (Hátat fordít és horkolni kezd)

RINGELHUTH: Reméljük, hogy a horkolás nem erőlteti meg túlságosan.

KONRÁD:Nézd csak, bácsikám! Itt a cseresznye, az alma, a körte és a szilva egy fán terem! –

RINGELHUTH: Persze, mert így kényelmesebb!

NEGRO: Ugyan már! Amíg a gyümölcsöt szedni is kell, addig nem vagyok olyan nagyon oda az egésztől.

GYÜMÖLCSFA: Tévedés, kérem!

NEGRO: Tessék?

GYÜMÖLCSFA: Jöjjenek közelebb, és akkor meglátják!

KONRÁD: Bácsikám, ezen fogantyúk vannak!

GYÜMÖLCSFA: Nem ezen, ha szabad kérnem. Rajta. Önön. Magán. Kegyeden. Nem ezen, jó?

KONRÁD: Elnézést, nem akartam megsérteni.

GYÜMÖLCSFA: Na ugye! Bal fogantyút egyszer meghúzni: 1 darab hámozott, felszeletelt alma - Bal fogantyút kétszer meghúzni: 1 adag vegyes befőtt - Jobb fogantyút egyszer meghúzni: 1 darab szilvás lepény tejszínhabbal.

RINGELHUTH: Óriási!  ( kétszer meghúzza a jobb oldali fogantyút. Erre csöngetés hallatszik, és a fából egy tányér cseresznyeíz csusszan ki.)   Cseresznyelekvár!

Mind a hárman nekiesnek a fáknak, és jóízűen falatoztak.

GYÜMÖLCSFA: Fogyasszanak, kérem, amennyi csak jól esik!

RINGELHUTH: Azért mehetnénk is már…

GYÜMÖLCSFA: Hát ez az, mindig ez… zabálnak és aztán mennek is tovább…

NEGRO: Csak menjenek előre, mindjárt megyek én is! Ebből a lepényből még muszáj ennem!

KONRÁD: Nézd, bácsikám azt a tyúkot! Egy tepsit húz maga után, hogy mindjárt tükörtojást tojjon!

RINGELHUT: Sőt, még sonka is van mellette!

KONRÁD: És az micsoda, bácsikám, látod? Egy kerekeken guruló ház?

RINGELHUTH: Bizony ám! És ott jön a másik! És lefogadom, emberek is vannak benne! Lopakodjunk oda!

(Kerekes házak voltak, a hálószobák ablakaira hangszórók voltak szerelve. Ha két eldorádói beszélgetni akar  egymással, házaikat egymás mellé húzatják, és a hangszórón át beszélgetek.)

ZENE

III.DAL

A KEREKES HÁZAK KERINGŐJE

HÁZ I:

Ha eső esik vagy süt a nap

Ne hagy el soha a házadat

Ha eső esik vagy süt a nap

Ne koptasd soha a cipőtalpadat

HÁZ II:

H fúj kint a szél vagy fagy recseg

Ne hagyd el soha a fekhelyed

Ha fúj a szél vagy fagy recseg

Dugd a párnád alá a kezed

EGYÜTT:

Mert ez itt Eldorádó, Eldorádó,

Ahol kerekeken gurul a ház

Szilváslepény potyog a fákról

A sültgalamb a szádba mász’

beszéd

HÁZ I : Kedves elnök úr, tulajdonképpen milyen idő is van ma?

HÁZ II: Sejtelmem sincs róla. Tíz napja ki se mozdultam az ágyból.

HÁZ I: Hát legalább az ablakon kikukkanthatna , ha egyszer ön az államelnök!

HÁZ II: Miért nem kukkant ki ön, kedves Hannemann úr?

HÁZ I: Tegnapelőtt óta arccal a falnak fordulva fekszem, és lusta vagyok megfordulni.

HÁZ II: Hja, így alighanem le kell mondanunk az időjárás-jelentésről.

HÁZ II: Magam is azt hiszem, kedvesem. Viszontlátásra. Szép álmokat!

HÁZ I: Hasonlóképpen, elnök uram, pá, pá!

Zene

HÁZ I HÁZ II

Mert ez itt Eldorádó, Eldorádó,

Ahol kerekeken gurul a ház

Szilváslepény potyog a fákról

A sültgalamb a szádba mász’

RINGELHUTH: Nézzük csak meg ezt az elnököt! (beles az ablakon) Tyű, de kövér fickó!

KONRÁD:Hiszen ez a kövér Seidelbast!

RINGELHUTH: Hát honnan ismered te Eldorádó elnökét?

KONRÁD: A kövér Seidelbast a mi iskolánkban tizenegyszer bukott meg, olyan lusta volt. Aztán  elköltözött a városból. Úgy hírlett, hogy gazdálkodni fog. Sejtelmünk sem volt róla, hogy Eldorádó elnöke lett. (Konrád megkopogtatja az ablakot, és bekiált)  Seidelbast!

SEIDELBAST: No, mi az?

KONRÁD: Nem ismersz meg már?

SEIDELBAST: Nem, mert nem nyitom ki a szemem.

KONRÁD: Hát akkor nyisd ki!

SEIDELBAST (nagyot sóhajtva) Na jó! Hát te mit keresel itt, Konrád?

RINGELHUTH: Kérem, mi a Csendes-óceánhoz igyekszünk. Tudna segíteni nekünk?

SEIDELBAST: Tudnék, ha nem lennék olyan lusta.

KONRÁD: Seidelbast!

SEIDELBAST: Na jó, nem kell kiabálni, az fárasztó…eszem egy kicsi, aztán megmutatom az utat a határig…

Benyúl az éjjeliszekrényébe, és gyógyszeres dobozt vesz ki belőle.

IV.DAL

SEIDELBAST DALA

SEIDELBAST:

Előbb néhány előételt, igazán ínycsiklandozó

(fehér pirulát vesz a szájába, és megnyom egy gombot. A szemközti falon nyomban színes kép jelenik meg, amely olajos szardíniát és kaszinótojást meg ökörszájsalátát ábrázol.)

No most a libapecsenyét, finom, ropogós !

(bevesz egy rózsaszín pirulát, és megint megnyom egy gombot. A fehér falon most pompás libapecsenye jelenik meg, sült almával és uborkasalátával.)

Tetejébe jön a desszert, fagylalt és gyümölcskehely,

jaj, csak maradjon még hely!

(Eszik egy sárga pirulát, és megnyomja a harmadik gombot. A falon remek adag fagylalt jelenik meg, felébe vágott őszibarackkal a tetején.)

Édes pici-pocikám

Dédelgetem óraszám,

Pirulákkal simogatom

Fényképekkel csalogatom,

Édes-pici-pocikám!

RINGELHUTH De miért eszik pirulákat?

SEIDELBAST:  (prózában) Mert máskülönben az evés nagyon megerőltető. Fényképekkel támogatott pirulák alakjában éppen úgy ízlik, és sokkal kevésbé fárasztó.

Seidelbast kigurul az ágyból. Mindössze egy úszónadrág van rajta; a többi ruhadarab: a gallér, a nyakkendő, a kabát, a nadrág, az ing, a harisnya, a cipő csak úgy rá van festve a bőrére.

SEIDELBAST: Saját találmányom! Ugye, kitűnő?  A folytonos öltözködés, vetkőzés csak fölösleges idő- és erőpazarlás.

KONRÁD: Kipróbálhatom?

SEIDELBAST: A ruhámat? Nem tudom levenni!

KONRÁD: Nem, az ágyadat.

SEIDELBAST: Felőlem! Csak nehogy nagyon elnyomd, mert akkor vissza kell igazgatnom! És az fárasztó…

Konrád belefekszik az ágyba.

Azonnal utána belefekszik Ringelhut is.

RINGELHUTH: Maga, Kaballo úr? Nem próbálja ki?

NEGRO: Köszönöm, engem valahogy nem vonz a lehetőség. Egy kulturált ló nem fekszik az emberek ágyába.

SEIDELBAST: Mielőtt tovább mennétek a Csendes-óceánhoz, okvetlenül meg kell néznetek kísérleti állomásunkat!

KONRÁD: Kísérleti állomás?

SEIDELBAST: Bizony. - Az a célja, hogy heves vérmérsékletű és élénk fantáziájú honfitársainkat megfelelően foglalkoztassa úgy, hogy meg ne erőltessék magukat.

RINGELHUTH: Rosszat sejtek…

SEIDELBAST: Egy normális eldorádóinak a nap huszonnégy órája éppen csak hogy evésre és alvásra elég. Azokat a lakosokat, akik nem ütik meg a 150 kilót, kiutasítjuk az országból. Azonban azok között is, akik a nemzeti súlyt könnyűszerrel elérik, akadnak sajnálatosan élénk természetűek. Mit tegyünk? Az unalom fogyaszt. A kiutasítottak száma ily módon növekedhetnék. A lakosság megritkulhatna. Megoldást kellett találni. Büszkén mondhatom: megtaláltam. Itt a telep. Jól figyeljenek.

KONRÁD: Hát ez… ez egy mező!

Körös-körül ágyak, és az ágyakban kövér emberek.

SEIDELBAST: Még hogy mező! Amit az ember itt elgondol, valósággá válik! Mindjárt meglátják, milyen kitűnő időtöltés ez. Ha az ember megunta a képzelete szüleményét, csak ennyit mond: mars vissza! - és a varázslatnak vége.

KONRÁD: Ezt nem hiszem el neked. Seidelbast, te lódítasz!

SEIDELBAST: Én?Ugyan már, az fárasztó lenne!

KONRÁD: Nézzétek! Oroszlán!

Az egyik ágy előtt hatalmas sárga oroszlán ált, öblösre tátja a száját, és fogsora villog.

SEIDELBAST:  Hát persze, a kövér Borgmeier! Folyton vadállatokat képzel maga elé. Ez a rögeszméje. Csak meg ne járja vele!

A sárga oroszlán közelebb lopakodik az ágyhoz, a hátát meggörbíteti, és iszonyatosan fúj. A kövér Borgmeier elsápad.

BORGMEIER: Vissza! Vissza, mars, ronda dög!

De az oroszlán még közelebb settenkedik. Már az ágyneműt harapdájta.

BORGMESITER:  Takarodj innét!

SEIDELBAST: Ijedtében elfelejtette, hogy a jelszó: Mars vissza! Ha még idejében nem jut eszébe, sajnos, felfalja az oroszlán.

KONRÁD: Majd én odaszaladok, és fülébe ordítom az oroszlánnak.

RINGELHUTH: Te csak maradj itt! A szüleid kitekernék a nyakamat, ha elmesélném nekik, hogy felfalt egy képzelt oroszlán.

SEIDELBAST: Nem is volna értelme odaszaladni. Csak az tüntetheti el az oroszlánt, aki kitalálta!

Közben az oroszlán felugrik az ágyra, elülső mancsaival rálép Borgmeier hasára. Kitátja a száját, és...

BORGMEIER:  Mars vissza!

Az oroszlán eltűnik..

SEIDELBAST: Úgy látom, maga egy kicsit meghibbant!  Ha nem volna annyira megerőltető, bosszankodnék maga miatt.

BORGMEIER: Többé igazán nem teszek ilyesmit!

SEIDELBAST: Tizennégy napra kitiltom magát a kísérleti állomásról!

Egyszerre csak Ringelhuth bácsi zsugorodni kezd.

RINGELHUTH: Megőrülök!  - Mi ez, mi ez? Egyre kisebb leszek!

Konrád kacag

SEIDELBAST ()Konrádnak)  Nagy kópé vagy.

A bácsi egyre összébb zsugorodik. Már csak akkora volt, mint Konrád. Aztán már csak akkorka volt, mint egy sétapálca. Végül pedig olyan kicsi lett, mint egy ceruza.  

KONRÁD: Bácsikám, elképzeltem magamban, hogy bár olyan kicsike lennél, mint otthon nálunk a fényképen.

RINGELHUT: Ne bolondozz! Mondd azonnal: "Mars vissza!" Parancsolom! 

Seidelbast könnyezik a nevetéstől. 

KONRÁD: Tudod, mit, bácsikám, épen beleférsz a zsebembe!

(zsebre vágja a bácsit)

Bejön Negro Kaballó.

SEIDELBAST: Hát ezt a hülyeséget ki képzelte ide? Egy szalmakalapos ló!

KONRÁD: Siedelbast! Ez itt egy jó barátom, Negro Kaballó, a világhírű akrobata ló!

SIEDELBAST:  Vagy úgy. Akkor örvendek.

NEGRO: Enyém a megtiszteltetés. Kérem szépen, errefelé kitűnő a lóhere. Úgy látom, állástalan cirkuszlovak számára Eldorádó a legpompásabb tartózkodási hely… Ejnye, hol van a mi gyógyszerészünk?

KONRÁD: Itt van a zsebemben. Összezsugorítottam.

NEGRO: Micsoda?

KONRÁD: Tudniillik ezen a réten, bocsánat, ezen a kísérleti állomáson, amit kívánsz, az mindjárt itt terem. És itt is marad, amíg azt nem mondod neki, hogy mars vissza!

NEGRO: Ó , ezt én is kipróbálom! Szeretném, ha most nyomban itt teremne a  görkorcsolyám!

Abban  a pillanatban megjelenik a görkorcsolyája. Felcsatolja azonnal és csinál egy-két piruettet.

KONRÁD: Remek volt, remek!

SEIDELBAST: Kérem szépen, ha nem volnék olyan nagyon lusta, most megtapsolnám!

NEEGRO: Igazán köszönöm, uraim! Tudják, minket művészeket a taps és az elismerés életet! Jaj, a mi drága közönségünk!

RINGELHUTH: Konrád, most már engedj ki a zsebedből!

KONRÁD: Eszem ágában sincs, bácsikám!

RINGELHUTH: Hát nem?

KONRÁD: Nem!

RINGELHUTH: Ahogy tetszik. Ezért azonban büntetésül azonnal nőjön rémítő vízfejed. S zöld hajad. Az ujjaid helyébe pedig tíz frankfurti virsli.

Konrádnak szörnyűséges vízfeje és méregzöld haja nőtt. A kezén pedig tíz frankfurti virsli himbálódzik.

KONRÁD: Jaj, jaj!

NEGRO: Kitűnő helyet találhat egy cirkuszban!

KONRÁD: Ó, de csúnya vagyok….! (sír)

SEIDELBAST: Gratulálok, uraim! Ahelyett, hogy mindenféle szépeket képzelnének, elcsúfítják egymást. Hiába, ilyenek az emberek… (ásít) No, most tessék visszavarázsolni egymást!

RINGELHUTH : Mars vissza!

Konrád visszaváltozik.

KONRÁD: Mars vissza!

És hipp-hopp! - a bácsi megint olyan lett, mint azelőtt volt.

SEIDELBAST: Le kellett volna fényképezni benneteket.. Igazán siralmas pofák voltatok. Viszont ott a határ, én nem megyek veletek tovább.

NEGRO: Bizony, most már száguldanuk kellene! Viszketnek a görkorcsolyáim!

RINGELHUT: Mondja, elnök úr! Sok helyük van még Eldorádóban?

SIEDELBAST: Miért?

RILGELHUTH: Mert mifelénk sok az olyan ember, akiknek se dolguk, se ennivalójuk nincs.

SIEDELBAST: Kíméljen csak meg tőlük! Hiszen azok a fickók dolgozni szeretnének! Ilyeneket itt nem használhatunk.

NEGRO: Hát ez igazán kár!

RINGELHUT: Örvendtem a találkozásnak!

KONRÁD: Szia, Siedelbast!

SIEDELBAST: (csak a kisujjával integet,h ogy el ne fáradjon) A viszontlátásra! Na, megyek, alszom egyet, mert már nagyon elfáradtam!

RINGELHUTH: Hát akkor kellemes pihenést. Mi pedig: mindig egyenesen előre!

Zene – vándorlásmotívum

V. DAL

KONRÁD: Eldorádó, vágyak hona, duplájára nő a toka

RINGELHUTH: Megvalósul minden vágyad, s el se hagyod már az ágyad

NEGRO: Szilváslepény, kerekes ház, de közben meg kiver a frász!

KONRÁD: Egész nap csak heverészel, csukott szemhéjadra nézel,

RINGELHUTH: Ha nincs a fejedben semmi, akkor nem is kell szenvedni

NEGRO: Lustaság és butaság, ez ám a boldog világ!

KONRÁD: Suhanunk, repülünk, tekereg az út

NEGRO: Görkorcsolyán száguldunk, szikrákat csapunk!

RINGELHUTH: Előttünk a végtelen és vár az óceán

EGYÜTT: Május hamincötödikén, csütörtök délután!

KONRÁD: Suhanunk, száguldunk, elmarad az út

RINGELHUTH: Az óceánhoz sietünk, meg sem állhatunk!

NEGRO: Ezer csoda vár reánk, elkopik a korcsolyám

EGYÜTT: Május harmincötödikén, csütörtök délután!

KONRÁD:  Látom már a távolban, sok hatalmas felhő van,

RINGELHUTH: Nem is felhő, hanem torony, közöttük a szél csak oson!

NEGRO: Tornyok, zászlók, sisakrostély, előttünk egy ősi kastély!

KONRÁD: Ágyútorok, vizesárok, ellenségnek mind megálljt mond

RINGELHUT: Nem is vár ez, hanem város, őrzője is mind páncélos

NEGRO: Ha a csapóhíd legördül, megnézhetjük tán belülről

KONRÁD: Suhanunk, száguldunk, elmarad az út

RINGELHUTH: Az óceánhoz sietünk, meg sem állhatunk!

NEGRO: Ezer csoda vár reánk, elkopik a korcsolyám

EGYÜTT: Május harmincötödikén, csütörtök délután!

HARMADIK JELENET   --A TÖRTÉNELEM

 A zene folytatódik

Hatalmas középkori vár, széles, vízzel telt árok, az erődítmény számtalan fellobogózott toronyból és párkányzatból, sáncból és erkélyből áll, és a várkapun felvonóhíd magasra láncolva.

RINGELHUTH: Nahát! Pont ugyanilyen váram volt kisfiú koromban! Csak az nem volt ilyen nagy. Viszont piros lakkpapír volt az ablakain. No jó, de hogyan jutunk be?

KONRÁD: Be kell csöngetnünk.

NEGRO: Bruhahahaha! Még hogy csöngetni! Felvilágosítalak, hogy a várakban nincsen csengő.

KONRÁD: Akkor se illik kinevetni a másikat! És mond meg te, ha olyan nagyokos vagy, hogyan mehetünk be!

NEGRO: Ez a legegyszerűbb! Ide van írva egy táblára! (felolvassa)

RINGELHUTH:  Honnan kerítsünk  három trombitaszót? - Hogy mindig így megnehezítik az embernek a határátlépést!

KONRÁD: Fújjak neki hármat a fésűmön?

RINGELHUTH: Meg ne próbáld!  Még csak az hiányzik! Fésűszóra nem engednének be! (Tenyerét a szája elé kerekíti, mélyet lélegzik, és háromszor belefúj): - Tiratata, tiratata, tiratata!

NEGRO: Kérem, ahhoz képest, hogy ön egy  trombita nélküli gyógyszerész, nem is trombitál olyan rosszul.

A felvonóhíd csörömpölve leereszkedik. Agg lovag áll ott aranyos vértezetben, rozsdás kardra támaszkodva.

NAGY KÁROLY: Ó, jövevények, honnan érkeztek, s merre van hazátok?

Ringelhuth tiszteleg a sétapálcájával.

RINGELHUTH: Eldorádóból érkeztünk.

NAGY KÁROLY: És vajon hová s merre visz utatok?

KONRÁD: A Csendes-óceánhoz .

NAGY KÁROLY: Legyen néktek megengedve az átkelés.  Ám előbb hadd halljam neveteket.

RINGELHUT: Én Ringelhuth gyógyszerész vagyok, ez a fiatalember az unokaöcsém, Konrád, a tisztelt ló pedig a híres Negró Kaballó.

NAGY KÁROLY:  Én pedig a történelemkönyvekből jól ismert Nagy Károly császár vagyok.

RINGELHUTH: Tiszteletem.És nem tudna egy kicsit egyszerűbben beszélni? És kedves Nagy Károly árulja el, hogy milyen irányban kell továbblovagolnunk.

NAGY KÁROLY:  Mindig csak egyenesen előre. Ám a szerencse kegyes hozzátok. Balra, a második sík mezőn éppen ma tartják az olimpiai játékokat. Éppen most kezdődött a súlydobás!

NEGRO: Kösz, Karcsi, éppen erre vártunk!

NAGY KÁROLY:Ki az a Karcsi, ha szabad kérdeznem? Egyébiránt az olimpiai játékokra belépőjegyet e helyütt válthatnak.

.KONRÁD: Bácsikám, irány a sporttelep!

Zengő harsonákat, a tribünökön csontos lovagok és lovagkisasszonyok ülnek, színházi tálcsövekkel, nemes urak hosszú fürtös parókákban, és hölgyek hímzett szoknyákban.

HANGOSBEMONDÓ: "Súlydobás, elődöntő. Neveztek: XII. Károly svéd király, Todi Miklós,  Nagy Péter, Erős Ágost."

RIPORTER:  (Ringelhuth bácsit  alaposan hátba löki az állványával) 

RINGELHUTH:Na de kérem!

RIPORTER: Bocsánat, bocsánat! Néhány remekbe szabott riportot kell készítenem a történelmi híradónak a verseny állásáról! Tudják, Erős Ágost állandóan azt szeretné, ha őt kérdezném, és Nagy Péter cár ezért megsértődött, én meg már azt se tudom, hol áll a fejem!

KONRÁD:Akkor nem csináljon velük riportot!

RIPORTER: Na de kérem! És a köz szolgálata? A tájékoztatás?

RINGELHUTH: Gyerünk, üljünk le a helyünkre!

KONRÁD: Hova szól a jegyünk?

RINGELHUTH: Északi szektor második sor ötös, hatos, hetes székek… hohó, hiszen itt ül már valaki!

Az egyik széken Julius Caesar, a másikon Napoleon ül.

RINGELHUTH: Kérem, mutassák a jegyüket!

NAOLEON: Én vagyok Napoleon!

JULIS CAESAR: Én pedig maga Julius Caesar!

RINGELHUTH: Nem azt kérdeztem, hogy kik maguk, hanem hogy hová szól a jegyük.

NAPOLEON: Mi ott ülünk, ahol akarunk! Főleg én.

 RINGELHUTH: Csakhogy ide a mi jegyünk szól, úgyhogy menjen csak szépen odébb, jó?

Napoleon dölyfösen méregeti, de aztán odébb ül. Ugyanezt teszi  Caesar is.

NAPOLEON: Ha most itt volna a régi gárdám, egy tapodtat se tágítottam volna.

RINGELHUTH: Ha tovább is szájaskodik, leszedem a fejéről azt a háromszögletű kalapot, és odadobom abraknak a lovam elé, megértette?

NEGRO: Különben is vehetne már magának egy új kalapot, Napóleon úr!

JULIUS CAESAR:  Nem akarom uszítani, de ha önnek volnék, ezt nem tűrném.

NAOLEON: Kolléga úr, hadsereg nélkül nem lehet semmit sem csinálni. Inkább nézzük a teniszmeccset. Akhilleusz és Hektor játszik Hunor és Magor ellen. 

JULIUS CAESAR: Milyen együgyű  foglalatosság ezt a kicsi, könnyű labdát ide-oda ütögetni! Ha legalább ágyúgolyó volna!

Egyszerre csak egy labda eltalálja Julius Caesar orrát, ő keservesen felordít, patakzik a könnye.

RINGELHUTH: Na, még most is azt szeretné, hogy ágyúgolyó volna? 

JULIUS CAESAR: Én a légióimat szeretném! Nem ezt a hülye olimpiát!

VI. DAL

DAL A SPORT FONTOSSÁGÁRÓL

KÓRUS:

Hajrá! Hajrá! Hajrá! Hajrá!

Hajrá! Hajrá! Hajrá! Hajrá!

RINGELHUTH:

Régen, mikor az ősember versenyt futott a mamuttal

Nem kapott érmet, de örült, ha győzött, neki szólt a diadal-dal.

KÓRUS:

Hajrá! Hajrá! Hajrá! Hajrá!

NEGRO:

Herkules, az erőcsatár, áttörte a védelmet

Ikarosz, az ügyes fiú, magasugró bajnok lett.

Búvár Kund az úszásban volt első számú favorit

Kinizsi Pál nyertes száma lett a táncos aerobik.

KÓRUS:

Hajrá! Hajrá! Hajrá! Hajrá!

NAPÓLEON és CAESAR:

Tudjuk jól a sport nagy öröm

Kár hogy abban nem folyik a vér

Feszül az izom és csorog a veríték,

De hörgés nélkül ez semmit sem ér!

KÓRUS:

Hajrá! Hajrá! Hajrá! Hajrá!

Hajrá! Hajrá! Hajrá! Hajrá!

RINELHUTH : (prózában) Na, mondhatom, szép kis hősök vagytok! Gyertek, Konrád, menjünk innen!

Miközben kimennek a stadionból, hallják a hangosbeszélőt:

HANGOSBESZÉLŐ: Figyelem, figyelem, a százméteres síkfutás győztese Nagy Sándor, második helyezett Mátyás király, a harmadik helyet Odüsszeusz szerezte meg!

Mindenütt történelmi figurák nézelődnek az ablakokban, sétálgatnak az utcákon.

DOBÓ: Jó napot, Jeanne d’Arc!

JEANNE: Tiszteletem, Dobó kapitány! Hová siet?

DOBÓ: Meglátogatom Báthory Erzsébet asszonyt.

JEANNE: Ah! Magával tarthatok?

DOBÓ: Valami azt súgja, hogy Erzsébet nem örülne magának… mostanában valahogy nem szereti a fiatal nőket… megváltozott az ízlése… a viszontlátásra!

JEANNE: Viszontlátásra!

Egy kertecske mellett mennek el, amikor veszekedést hallanak.

Két komoly  úr hever a füvön, ők vitatkoznak, miközben ólomkatonákkal játszanak.

HUNYADI JÁNOS: Szeretné, kedves Hannibálom, mi?  Szó sem lehet róla! Igazán beláthatná végre, hogy a rózsabokrot hűséges zsoldosaim óhatatlanul elfoglalták.

HANNIBÁL: Kedves Hunyadi János úr, eszem ágában sincs! A lovasságommal egyszerűen megkerülöm az ön balszárnyát, és hátba támadom önt!

HUNYADI: Tessék, csak próbálja meg! A lovassága alaposan megjárja ezzel a támadással. A tartalékot, amely ott áll a rezedaágy mellett, balra irányítom, és önt oldalba lövetem.

KONRÁD: Hallja; maga, izé!  Legyen szíves, vonja legalább hátrább a frontját! Később aztán támadjon újra! Aztán törje át az ellenség derékhadát, mert az a leggyengébb!

HANNIBÁL: Nem vonulok vissza! Nem tágítok! A dicső Hannibál nem vonul vissza! És ha az utolsó katonámba kerül, akkor se! Nem számít a veszteség, az utolsó emberig harcolok!

HUNYADI: Micsoda hős!

HANNIBÁL: Hős vagyok.

RINGELHUTH: Édes pofák vagytok. Nektek meg a cimboráitoknak mindig csak ólomkatonákkal volna szabad háborúskodnotok!

HANNIBÁL: Menjen a pokolba! Akiben nem él a dicsőség vágya, az ne szóljon bele! Mi a maga foglalkozása?

RINGELHUTH: Gyógyszerész vagyok.

HANNIBÁL: Na tessék! Persze hogy egészségügyi! Hunyadikám, a csatát folytatjuk! Késhegyig!

HUNYADI: Adja meg magát!

HANNIBÁL: Majd csak akkor, ha legutolsó katonám is a fűbe harapott!

(Tüsszent, aggodalmasan körülnéz.) No jó, hagyjuk abba. A fű még nagyon nedves. Nem szeretnék meghűlni. Mikor háborúzunk megint?

HUNYADI: Mihelyt a náthája elmúlik, kedves barátom. A meghűléssel nem jó tréfálni.

(felszedelőzködnek, elporoszkálnak)

RINGELHUTH: Vegyen be aszpirint! És igyék egy csésze hársfateát! Akkor már holnap reggel hadba vonulhat!

NEGRO: Na, vágjunk itt át! Torkig vagyok már ezekkel a hősökkel.

RINGELHUTH: Képzelje csak, kedves ló úr, az unokaöcsém is ólomkatonákkal játszik otthon!

NEGRO: Micsoda? Te is tábornok akarsz lenni?

KONRÁD: Dehogy.

NEGRO: Vagy talán afféle ólomkatona, aki holnap agyonlöveti magát a rózsabokor tövében?

KONRÁD: Eszem ágában sincs! Autóversenyző leszek!

NEGRO: Akkor mért játszol katonákkal?

RINGELHUTH: Hogy mért? Mert az apjától ólomkatonákat kapott ajándékba. Szép kisajándék, mi? Na gyerünk vágjunk át a határon, irány a Csendes –óceán!

KONRÁD: De merre menjünk, bácsikám?

RINGELHUTH: Mindig csak előre! Egyenesen előre!

Vándorlás zene

VII.DAL

KONRÁD:

A történelmet, jegyezzük meg, az emberek csinálják,

RINGELHUTH:

Ki lett a hős, ki bukott el, az iskolában tanítják,

KONRÁD:

Csak azt nem mondják a sok csata vaj’ hány aranyérmet ér,

NEGRO:

Azt nem mondják, mire volt jó, az a sok kiontott vér.

RINGELHUTH:

Tanulj a múlt hibáiból, és persze a jóból is

KONRÁD:

Emberek voltak ám ők is, tüsszenthetett bármelyik!

NEGRO:

Prüszkölni a ló is képes, a mi múltunk mégsem véres!

KONRÁD: Suhanunk, száguldunk, elmarad az út

RINGELHUTH: Az óceánhoz sietünk, meg sem állhatunk!

NEGRO: Mennyi kaland vár reánk, elkopik a korcsolyám

EGYÜTT: Május harmincötödikén, csütörtök délután! 

RINGELHUTH:

Sűrű erdő, furcsa világ jön most újra elibénk,

KONRÁD:

Játékerdő, csupa varázs, végre egy kis menedék!

NEGRO:

Kisvonatok, plüssmacikák, színes könyvek, nintendo!

KONRÁD:

Álljunk meg már, bácsikám, itt maradni volna jó!

RINGELHUTH:

A sok játék itt maradhat, ne lógasd az orrodat,

 Téged az óceán vár meg a házi dolgozat!

KONRÁD: Suhanunk, száguldunk, elmarad az út

RINGELHUTH: Az óceánhoz sietünk, meg sem állhatunk!

NEGRO: Mennyi kaland vár reánk, elkopik a korcsolyám

EGYÜTT: Május harmincötödikén, csütörtök délután! 

zene

NEGYEDIK JELENET--        A FORDÍTOTT VILÁG

Ahogy hőseink kiértek a Várból, egy Játékerdőbe jutnak, mindenütt játékok veszik körül őket. Léggömbök, hintalovak, kisvasutak, papírsárkányok  stb.  Aztán egy irdatlan nagy épülethez érnek, amely tele van mázolva mesealakokkal. És az ablakokból sok-sok gyerek integet.

RINGELHUT: Ez biztos valami gyermeküdülő.

KONRÁD: Dehogyis! Hiszen egészen mást mond a felirat! 

KONRÁD: Na látjátok, milyen jó, hogy magatokkal hoztatok!

Az épületben, az irodában a  korlát mögött fiú áll, kezet nyújt Konrádnak.

FIÚ: Kiket hoztál magaddal?

KONRÁD:  Egy lovat, remekül görkorcsolyázik, meg a nagybátyámat. Gyógyszerész, Ringelhuth a neve.

FIÚ: Nagyon kiállhatatlan? 

KONRÁD: Köszönöm a kérdésedet, annyira nem. Megjárja.

FIÚ: Na, majd mi letörjük a szarvát. Vannak itt nálunk más felnőttek is munkában.

KONRÁD: Hogy érted ezt?

Berobog egy csapat gyerek, és betolják a bácsit egy ajtón, amelyen ez a felírás: "Csak felnőtteknek."

KONRÁD: Micsoda dolog ez? Mi a Csendes-óceánhoz igyekszünk.

FIÚ: Majd később. Kérdezzétek meg, hol az iskola!  Ott majd megtaláljátok a bácsit. Most még csak átöltöztetik.

KONRÁD (Negrohoz) Érti maga ezt? Ringelhuth bácsinak át kell öltöznie?

NEGRO: Várjuk meg a végét, csak hidegvér.

Az utca igen élénk. Fiúk járkálnak aktatáskával a hónuk alatt és cilinderrel a fejükön. Kislányok divatos ruhákban feszítenek, és bevásárlásaikat intézik. Egyáltalán csak gyerekeket lehet látni.

KONRÁD (megszólít egy fiút) Bocsánat! Hallod-e, nálatok nincsenek felnőttek?

FIÚ II: Dehogy nincsenek. Csakhogy a felnőttek még az iskolában vannak Na, én sietek, a tőzsdére kell mennem.

KONRÁD: Eláll a lélegzetem!

NEGRO: Annyi baj legyen.

KONRÁD: Mit keresnek a felnőttek az iskolában és a gyerekek a tőzsdén? 

Elérnek az iskoláig, a falon felirat.

NEGRO: (olvassa) „A nehezen nevelhető szülőnek” Hm! Na, gyerünk csak be!

BABETTE: Konrád! Konrád!

KONRÁD: Babette! 

BABETTE: Hogy kerülsz ide a fordított világba? 

KONRÁD: Csak átutazóban vagyunk itt. Tudniillik a Csendes-óceánhoz igyekszünk, mert dolgozatot kell írnom róla. És most a bácsimat keressük. A bejáratnál elcipelték.

BABETTE: Jesszusmária! Ez bizonyosan tévedés! Hiszen a bácsikád rendes ember!

KONRÁD: De még milyen! 

BABETTE: Az irodában bizonyosan azt hitték, hogy nevelőbe hoztad ide! Akkor pedig nem is lehet máshol, mint a 28-as teremben! Gyertek, majd kihozzuk. Gyerekjáték lesz. Én tudniillik nevelés- és oktatásügyi miniszteri tanácsos vagyok.

NEGRO: Bocsánat! Tulajdonképpen mi ez a ti fordított világotok? Ámbár nem estem a fejem lágyára, mégsem értem egészen.

VIII. DAL

BABETTE DALA

BABETTE:

Vannak a világban jó gyerekek és vannak neveletlenek

És vannak jó szülők és vannak sajnos elviselhetetlenek.

KONRÁD(prózában): Tényleg.

BABETTE:

Kemény munka az átnevelés, de dolgozunk érte sokat,

Rossz felnőttből jó felnőtt lesz, ha megérti a tanításokat.

NEGRO: (prózában)  És hogyan nevelik az ilyen szülőket?

BABETTTE:

Ilyen ám ez a fordított világ!

Gyerek mutat a felnőttnek példát.

Ilyen ám ez a fordított világ,

Apa lesz a fiúból, apából diák.

 (próza—de rapban)

Egyidejűleg vagyunk mi itthon, meg otthon is!

Látjuk ami otthon zajlik s látjuk, ami itthon zajlik, itthon, otthon is!

Ezt a fiút az apja órák hosszat kint tartja az erkélyen, esténként, esténként!

Különösen ha az eső nagyon ha esik. Esik. Esik És tudjátok-e, hogy miért? Hogy miért?

Csak azért, mert rosszul számol. Számokkal áll hadilábon, csak azért, csak azért!

Ott álldogál az erkélyen, fél, tbőg, fázik, az erkélyen, szenved ő, szenved ő,

Közben meg már azt se tudja, annyira fél mennyi lehet kető meg kettő meg kettő meg kettő…

Itt tehát az apukának lesz nálunk majd jó sora, jó sora.

Kiállítjuk az erkélyre, s nem jut neki vacsora, vacsora.

Üvölt a szél Apukával versenyben, versenyben,

Tanuljon a tanításból cserében, cserében,

Addig marad, míg megérti, fia bocsánatát kéri,

Addig marad míg megérti, fia bocsánatát kéri

Így lesz jó, így lesz jó.

Így lesz, jó! Így lesz? Jó!

KONRÁD: De hát miért vagy itt te?

BABETTE. (normál prózában) Az anyám miatt. Az utóbbi időben egyáltalán nem törődött velem. Reggel nem kaptam reggelit, mert még aludt. Délben nem kaptam ebédet, mert nem volt otthon. És este, mikor lefeküdtem, még mindig nem volt otthon. Ekkor az iskolaorvos levelet írt neki. Az anyám tűzbe dobta a levelet.

NEGRO.És most?

BABETTE: Most itt iskolába jár, és nekem egy csöppet sem szabad törődnöm vele. Csak néha be kell mennem hozzá a szobájába, és úgy kell tennem, mintha észre se venném. És ha azt mondja, hogy éhes, úgy kell tennem, mintha nem hallanám, és megint ki kell mennem, és énekelnem kell a folyosón.  Úgy sajnálom… Már öt kilót fogyott. És néha szendvicset teszek az éjjeliszekrényére, pedig tilos. Brühühühü---

KONRÁD  Ne bőgj ő sem bőgött, mikor te éhes voltál.

BABETTE. Ebben igazad van. Azért mégis nagyon sajnálom.

(ének)

Ilyen ám ez a fordított világ,

Tanár lesz a leányból s anyából lesz diák.

Ilyen ám ez a fordított világ

Gyerek mutat,gyerek mutat a felnőttnek példát

Zene lezár

NEGRO. De most aztán hozzuk ki végre Ringelhuth bácsit ebből a gyógyintézetből. Különben megesik, hogy még rendesebb lesz, mint eddig volt.

KONRÁD: Azt már ki se lehetne bírni.

Besietnek a 28-as szobába. A padokban csupa felnőtt ül. Gyerekruhát viselnek. A katedrán komoly, sápadt fiú ül, a tanító, és mikor Babette Konráddal és a lóval belép a szobába, elkiáltja magát:

TANÍTÓ FIÚ :Felállni!  Jó napot, miniszteri tanácsos kisasszony!

BABETTE: Jó napot, Jakob, nem hoztak ide az előbb egy új felnőttet?

TANÍTÓ:  De igen. Nem tartom éppen gonosznak, de kissé bárgyúnak látszik. Folyton csak röhög. Ringelhuth, jöjjön ki!

Ringelhuth bácsi előresétál az utolsó padból: rövidnadrág, matrózkabát és térdharisnya, a fején pedig hosszú szalagos matrózsapka.

KONRÁD: Ó, szent Habakuk! 

RINGELHUTH: Talán nem tetszem nektek?

BABETTE: Kedves Jacob, ez a felnőtt tévedésből került ide, kérem, adják vissza a ruháját és engedjék el!

TANÍTÓ FIÚ: Rendben, mindjárt hozzák a ruháját. Sauertopf mészárosmester!  Álljon fel! Igaz, hogy maga mindig fejbe veri a gyerekeit?

MÉSZÁROS: Igaz . Azok tudniillik a saját külön gyerekeim, és senki emberfiának nincs köze hozzá, hogy hová sózok nekik és hogyan. Megértette?

TANÍTÓ: Az iskolaorvosunk azt mondja, hogy Willi holta napjáig megsínyli a sok verést, amit azért kapott, mert elvesztett egy garast.

MÉSZÁROS: Jöjjön csak ide a maguk orvosa, majd lekenek neki is egy-két jó nyaklevest!  Én edzem a gyermekeimet!

TANÍTÓ: Úgy. Akkor mi is kénytelenek leszünk magát edzeni. Nem szívesen tesszük. De visszafizetgetjük magának az embertelen veréseit, mindaddig, amíg észbe nem kap, hogy mit is művelt.

Megnyom egy csengőgombot. Erre négy szálas és markos fiú jön be az osztályba, megragadták a mészárost, és kicipelik az ajtón.

TANÍTÓ: Csak a fejét! 

RINGLHUTH:Ettől ugyan nem tér észre!

BABETTE: Sajnos, csak ettől . Ismerem ezeket a fickókat. Szerencsére nem sok van belőlük.

TANÍTÓ: Überbeinné! 

Szikár hölgy emelkedik fel a padból. Kurta csecsemőruhácska van rajta, és folyton a haját babrálja.

TANÍTÓ: Maga hazugságra kényszeríti leányát, Paulát. A gyermeknek a maga parancsára be kell csapnia apját és nagyszüleit, mert senkinek sem szabad meg tudnia, hogy hova teszi maga a konyhapénzt, és hogy egyáltalán nem sétál Paulával, hanem a gyereket órákra otthagyta a cukrászdában, maga pedig addig a bridzsklubban elkártyázza a pénzét.

ÜBERBEINNÉ: Semmi közük hozzá! Azt teszem, amit akarok!

TANÍTÓ: Hogy maga hazudik, az a maga dolga. De ahhoz, hogy a kis Paulát is hazudozásra fogja, nagyon is közünk van. Nem tűrjük tovább. Paula már éjszakákon keresztül nem alszik, lelkiismeret-furdalásai vannak, és sírógörcsöt kap, valahányszor hazudnia kell az apjának.

ÜBERBEINNÉ: Ez túlzás, fiacskám.

TANÍTÓ: Egyáltalán nem túlzás. Hagyja békén azt a hülye frizuráját, ha magával beszélek! Még egy hétig itt marad. Ha addig sem tanulja meg, hogyan bánjék a lányával, mi majd intézkedünk.

ÜBERBEINNÉ: Erre aztán igazán kíváncsi vagyok!

TANÍTÓ: Ha még egyszer hazugságra kényszeríti Paulát, a férje majd tőlünk fogja megtudni az igazat!

ÜBERBEINNÉ: Csak azt ne! 

Közben visszahozták Ringelhuth bácsi ruháját. A bácsi gyorsan átöltözik

A vándorlás-zene hangzik fel.

RINGELHUTH: Fel a Csendes-óceánhoz!  (kirohan)

KONRÁD: Ejnye, erről majdnem megfeledkeztem! Vagyishogy a nem fordított világban mégis csak meg kell írnom azt a dolgozatot… (Babetthez)  Rendkívül tanulságos volt..Minden jót kívánok neked. Tudod, az anyádra értem.

NEGRO: Viszontlátásra, miniszteri tanácsos kisasszony! (ő is kirohan)

BABETTE: Csak mindig egyenesen előre!

KONRÁD: Értettem. Csak mindig egyenesen előre! Hasonlóképpen!  (kiszalad ő is)

Vándorlás-zene

IX. DAL

RINGELHUTH:

Gyerekruhában, matrózsapkában, ültem újra az iskolapadban

Azt mondták, tanulnom kell, mert már felnőtt vagyok

Akkor lehetek boldog, ha gyerek maradok

Gyerekruhában, matrózsapkában, ültem újra az iskolapadban

De hiába minden, hiába már, a gyermekkorom oly mesze jár,

Belül még kicsi vagyok, de elmúltak a boldog napok

KONRÁD:

Ilyen volt, ilyen lesz ez a fordított világ,

Apa nevel gyereket, s fia tanítja az apát,

NEGRO:

Ilyen ám, ilyen ám ez a fordított világ,

Míg mind a kettő másnak látja, amit a másik lát.

EGYÜTT:

Mert nincs is más, mindenhol, csak a fordított világ,

Míg mind a kettő másnak látja, amit a másik lát.

KONRÁD: Suhanunk, száguldunk, elmarad az út

RINGELHUTH: Az óceánhoz sietünk, meg sem állhatunk!

NEGRO: Mennyi kaland vár reánk, elkopik a korcsolyám

EGYÜTT: Május harmincötödikén, csütörtök délután! 

Kattogás, géphangok

HANGOSBEMONDÓ:

Beszállás, beszállás! A kiemelt vágányról az elektromos szerelvény azonnal indul!

Beszállás! Beszállás! A kiemelt vágányról az elektromos szerelvény azonnal indul!

RINGELHUTH:

Különös vonat

Minden csupa fém

Nincs vezetője

Úgy gördült elénk

KONRÁD:

Ragyognak a fények

Máris indulunk

Akár egy rakéta

 Száguld vonatunk

NEGRO:

Nem lónak való ez

A vonatozás

Alagútban söprünk

Rémes száguldás

RINGELHUTH: (prózában)Kedves öcsém, ha valami szerencsétlenség történik velem, meg ne feledkezzél róla, hogy te öröklöd a gyógyszertáramat.

KONRÁD: Ha pedig te élnél túl engemet, kedves bácsi, rád hagyom a tankönyveimet és a körzőmet.

RINGELHUTH: Hálásan köszönöm.

NEGRO: Nem akarok elérzékenyülni …

dal

KONRÁD: Suhanunk, száguldunk, elmarad az út

RINGELHUTH: Az óceánhoz sietünk, meg sem állhatunk!

NEGRO: Mennyi kaland vár reánk, elkopik a korcsolyám

EGYÜTT: Május harmincötödikén, csütörtök délután! 

ÖTÖDIK JELENET: AUTOMATAVÁROS

Közben szól a zene, de egyre kattógósabbá válik és a távolból mintha hagnosbemondó hangja hallatszana.

RINGELHUT: Ha most valami bajom esik, akkor fuccs az éjjeli szolgálatnak a gyógyszertárban… (Lepottyan az ülésről, mert a vonat megállt) No, de most kifelé innen!

Kiszaladnak, körülöttük csupa felhőkarcoló.

NEGRO: Ejha!

KONRÁD: Egy, kettő, három négy… negyvenhat emelet! De a többit nem látom a felhőktől. És ott van egy hatalmas felirat!

NEGRO: Na, én ebből nem kérek!

RINGELHUT: Nyugalom, kedves Negro! Vár bennünket a Csendes-óceán!

NEGRO: Hát, ha erre visz az út, akkor az engem már nem is érdekel!

RINGELHUT: No, csak jöjjön!  Úgy látszik, itt senki sem dolgozik. Mindenki autón jár. Értitek ezt?

KONRÁD: Képzeljétek csak, ezek az autók maguktól mennek, sofőr és kormány nélkül.

 Egy kocsi megáll mellettük. Kedves, idős hölgy ül benne.

HÖLGY: Ugyebár, önök külföldiek?

RINGELHUTH: Eltalálta. Meg tudná magyarázni nekünk, miért mennek itt az autók maguktól?

HÖLGY: Nálunk az autókat távolból irányítják. Sőt, nálunk mindent távolról irányítanak. Mindent látnak és mindent tudnak és mindent irányítanak. Nálunk jó.

NEGRO: Na, ilyesmiről már hallotam…

HÖLGY: Egészen egyszerű, ugye?

RINGELHUTH: Őrülten egyszerű.

NEGRO: Egyszerűen őrület.

KONRÁD: Pedig sofőr szerettem volna lenni!

HÖLGY: Miért szeretnél sofőr lenni?

KONRÁD: Hát hogy pénzt keressek.

HÖLGY: És miért akarsz pénzt keresni? 

KONRÁD: Maga igazán furcsa. .Aki nem dolgozik, nem keres pénzt. És aki nem keres pénzt, annak éhen kell halnia.

HÖLGY: De hiszen ezek már régen elavult nézetek. Itt, Elektropolisban csak élvezetből dolgozik az ember, vagy azért, hogy karcsú maradjon, vagy hogy valakit megajándékozzon, vagy hogy valamit tanuljon. Mert azt, ami nekünk a megélhetéshez kell, elejétől végig gépek csinálják, és a lakosok ingyen kapják.

RINGELHUTH: De hát az élelmiszereket csak termelni kell előbb, mielőtt a gyárak feldolgozzák? És talán a háziállatok sem nőnek úgy a földeken, mint a gyom?

HÖLGY: Ezt elintézik a város környékén. A földművelés is teljesen gépesítve van, a java munkát gépek végzik.

NEGRO: És a parasztok ajándékba adják maguknak a háziállatokat és a gabonát?

HÖLGY: A parasztok a terményeik fejében mindent megkapnak, amire szükségük van. Minden ember mindent megkaphat. Mert a föld és a gép tudvalevőleg többet termel, mint amennyire szükségünk van. Maguk ezt eddig nem tudták?

RINGELHUTH: Dehogynem tudtuk. Nálunk mégis szükséget szenved a legtöbb ember.

HÖLGY: Hát ez mégiscsak hallatlan!  Na, most kikocsizom a mi mesterséges kertjeinkbe. Ott a fák és a virágok ózont lehelnek. Ez pedig nagyon egészséges. Viszontlátásra!  A vendéglőben akarok kávézni, a szénsavas medence mellett!

RINGELHUTH: Ez már aztán teszi! És egyszer majd ilyen jó lesz mindenütt a világon! Ha egy rendezőelv irányít mindent, nem lesz bűnözés, a Nagy Testvér vigyáz majd ránk. Remélhetőleg te még megéred, fiam.

NEGRO: Akárcsak Eldorádóban.

RINGELHUTH: De van egy különbség. Itt dolgoznak az emberek. Itt nem henyélnek. Igaz, hogy csak élvezetből dolgoznak. De ezt ne rójuk fel bűnül nekik. No, gyerünk tovább!

KONRÁD: Segítség!  Mozog a járda!

NEGRO: Ezt bezzeg nem mondta a nagyanyó!

Konrád megkopogtatja a házat.

KONRÁD: Mit szóltok hozzá? A felhőkarcolók alumíniumból vannak!

RINGELHUTH: Ez aztán a praktikus város, gyerekek. Ide kellene küldeni egyszer a polgármesterünket tanulmányútra.

NEGRO: Hát ez meg micsoda?

RINGELHUTH: Valami hatalmas gyár!

KONRÁD: (olvassa)  ELEKTROPOLIS ÁLLATFELDOLGOZÓ ÜZEME

SZOLGÁLATOS JÖN

X. DAL:

KÓRUS:

Be-be-be-be-be-be-be

SZOLGÁLATOS:

Bemegy a gyárba a sok tehén

KÓRUS:

Be-be-be-be-be-be-be

SZOLGÁLATOS:

Kijön a gyárból a vajas sütemény

KÓRUS:

Ki-be-ki-be-ki-ki-be

SZOLGÁLATOS

Kattog a gyárban a sok kerék

KÓRUS:

Katt-katt-katt-katt-katt-katt-katt

SZOLGÁLATOS:

Bőrönddé változik a kis tehén

KÓRUS:

Csatt-csatt-csatt-csatt-csatt-csatt-csatt.

SZOLGLATOS:

Rántotthús lesz a sok nagy tehén

KÓRUS:

Nyamm-nyamm-nyamm-nyamm-nyamm-nyamm-nyamm

SZOLGÁLATOS:

Bundává lesz a finom prém

KÓRUS:

Ki-be, csitt-csatt, nyamm-nyamm-nyamm.

(Beláthatatlan marhagulyák várták, hogy hasznosan feldolgozzák őket. Bőgve és dobogva tolongtak egy irdatlan nagy szívótölcsér előtt, amelynek jó húsz méter volt az átmérője. Egymást nyomták bele a tölcsérbe. Ökrök, tehenek, borjak százával tűntek el a fémesen csillogó nyílásban, mintha valami titokzatos erő vonzotta volna őket. )

NEGRO: Miért gyilkolja le az ember a szegény állatokat? 

RINGELHUTH: Ez bizony siralmas. De mindjárt elnézőbb volna maga is, ha evett volna már egy jó kis rántottszeletet.

NEGRO: Ha ettem volna? Köszönöm, nem kérek.

HANGOSBEMONDÓ: A tehenek örülnek, hogy segíthetik az emberiség jövőjét. A szarvasmarhák az emberek jó barátai.

SZOLGÁLATOS:  A tehenek örülnek, hogy segíthetik az emberiség jövőjét.

(Végre elérik a gyártelep másik végét. Hosszú sorban villamos tehervonatok várakoznak. És az épület hátsó homlokfalából a vasúti kocsikba hullanak az állatfeldolgozó telep kész gyártmányai. A fal egyik nyílásából bőröndök potyogtak, a másikból vajashordók, a harmadikból borjúbőr cipők bukfenceztek lefelé, a negyedikből ökörszájsalátás dobozok, az ötödikből hatalmas svájci sajtok, a hatodikból fagyasztott hússal tömött hordók gurultak ki; más nyílásokból szarufésűk, füstölt kolbászok, cserzett bőrök, teli tejeskannák, hegedűhúrok, tejszín hordószámra és sok minden egyéb.

Mikor a vasúti kocsik megteltek, csöngetés hallatszott. Erre a vonat előretolatott, és üres kocsik gördültek a nyílások alá, hogy megrakodjanak.)

RINGELHUTH: És minden elektromos! Minden önműködő!

SZOLGÁLATOS: Jó napot. Ma szolgálatos vagyok. Havonta egyszer. Évente tizenkétszer. Felügyelek a gépekre.

NEGRO: Szabad megkérdeznem, szomszéd úr, tulajdonképpen mit csinál maga az év többi háromszázötvenhárom napján?

SZOLGÁLATOS: Afelől is megnyugtathatom.Van veteményeskertem. Azonkívül szeretek futballozni. Festeni is tanulok. És néha történelmi műveket olvasok. Rettentő érdekes, hogy milyen körülményesek voltak régebben az emberek!

RINGELHUTH: Ebben igaza van. De honnan nyerik azt a rengeteg villamosságot, amit a városukban elhasználnak?

SZOLGÁLATOS: A Niagara-vízesésből. Sajnos, már hetek óta annyi ott az eső, hogy nagy gondban vagyunk. A feszültség és az áramerősség megnövekedése miatt félő, hogy a központban kiolvadnak a biztosítékok. Á, éppen most jelenik meg a négyórai újság!

KONRÁD: Hol, szomszéd úr? 

A felügyelő fölbámult az égre. A többiek követték példáját. És csakugyan, a mennybolton újsághírek jelentek meg, kék alapon fehér betűkkel.

ELEKTROPOLIST NEM FENYEGETI VESZÉLY!

RINGELHUTH: Mi van?

KONRÁD: Azt írják, hogy nincs veszély.

RINGELHUTH: Ajjaj, akkor baj van. Jegyezd meg öcsém, ha valahol azt mondják, hogy nem kell félni, és minden rendben van, akkor onnan tűnj el mihamarabb!

Egyszerre pokoli lárma támad. A gyárfal nyílásaiból egyre gyorsabb iramban hullottak lefelé az állatfeldolgozó telep gyártmányai. Csak úgy záporozott a bőrönd és a hússaláta, a vaj, a cipő, a svájci sajt és a tejszín. A teherkocsik megteltek. Most már téglák, ablakkeretek és gépalkatrészek repültek ki a nyílásokon.

SZOLGÁLATOS: Jaj!  A gyár felfalja önmagát!

(zene)

XI. DAL

KÓRUS::

Be-be-be-be-be-be-be

SZOLGÁLATOS:

Néhet a kos a abrágy a gyemeb.

KÓRUS:

Ki-be-ki-be-ki-ki-be

SZOLGÁLATOS:

Nyémetüs sajav a lóbrágy a nöjik.

KÓRUS:

Katt-katt-katt-katt-katt-katt-katt

Csatt-csatt-csatt-csatt-csatt-csatt-csatt.

Nyamm-nyamm-nyamm-nyamm-nyamm-nyamm-nyamm

Ki-be, csitt-csatt, nyamm-nyamm-nyamm.

RINGELHUTH: Mi történt?

SZOLGÁLATOS: Százszoros erő hajtja a villamosműveket az áradás miatt! És a sok üzem, ami már mindent feldolgozott, elkezdett visszafelé működni, beszippantotta a bőröndöket és cipőket, a fagyasztott húst, és kolbászt és most visszafelé működve a másik oldalon az eleven állatokat köpi ki magából!

RINGELHUTH:Meneküljünk innen,amíg lehet!

KONRÁD: Őrület, a mozgó járdák csak úgy száguldanak! A mesterséges kertek meg egyfolytában nyílnak és hervadnak!

RINGELHUZH: A liftek kirepülnek a házakból!

NEGRO: Futás innen!

RINGELHUtH: Na, a  paradicsom a levegőbe repült.

KONRÁD: Ne törődj vele, bácsikám! Ha megnövök, másikat építünk helyette!

RINGELHUTH: Köszönöm, Konrád! És most, most mi legyen?

KONRÁD és NEGRO: Irány a Csendes-óceán! Egyenesen előre!

Vándorlás-zene

XII. DAL

RINGELHUTH:

Az ember legjobb barátja a gép.

NEGRO:

A ló! A ló!

RINGELHUTH:

Csak azt nem értem semmi-semmiképp!

NEGRO:

Najó! Najó!

RINGELHUTH:

Miért veszélyes is a sok tudás!

NEGRO:

Majd válaszol hát egy okos patás!

NEGRO:

Az ember hiú, s felelőtlen ám!

RINGELHUTH és KONRÁD:

Talán. Talán.

NEGRO:

Gépet gyárt és fegyvert tonnaszám.

RINGELHUTH és KONRÁD:

Azám! Azám!

NEGRO:

Nagy benne az erő, s akarat

RINGELHUTH és KONRÁD:

Arat, Arat!

NEGRO:

S nem látja a talpa alatt a katicabogarat.

RINGELHUTH, KONRÁD:

S nem is látod már magadat, magadat.

KONRÁD: Suhanunk, repülünk, tekereg az út

NEGRO: Görkorcsolyán száguldunk, szikrákat csapunk!

RINGELHUTH: Előttünk a végtelen és vár az óceán

EGYÜTT: Május hamincötödikén, csütörtök délután!

KONRÁD: Suhanunk, száguldunk, elmarad az út

RINGELHUTH: Az óceánhoz sietünk, meg sem állhatunk!

NEGRO: Mennyi kaland vár reánk, elkopik a korcsolyám

EGYÜTT: Május harmincötödikén, csütörtök délután! 

HATODIK JELENET   - Találkozás a kockás kislánnyal

zene

KONRÁD: Megőrülök!

RINGELHUTH: (befogja a fülét ) Nem hallom, mi a baj?

KONRÁD: Ha nem fognád be a füled, hallanád, hogyan csikorognak Kaballo úr görkorcsolyájának a kerekei!

NEGRO: Kérem, nem én tehetek róla, hanem ez a végtelen homoksivatag!

RINGELHUTH Hohó, ezek már a tengerparti dűnék ám! Nézzétek, ott az Indiai-óceán!

KONRÁD: Bácsikám, honnan tudod, hogy ez az Indiai?

RINGELHUTH: Onnan, hogy olyan kék!

KONRÁD: Jó lenne egy vitorlás, ugye?

RINGELHUTH: Hát ez micsoda?

NEGRO: Egy acéllap. Ahogy nézem. Vagyis nem is lap, hanem csík, egy nagyon hosszú csík.

Ezen az acélszalagon, nem messzire a parttól, magányos asszony áll, kezében kefével, és súrol.

RINGELHUTH:  Mit csinál maga itt? .

ASSZONY: Súrolom az Egyenlítőt.

KONRÁD: Micsoda? Ez az Egyenlítő?

NEGRO: És mi a csudának súrolgatja ezt az izét? 

ASSZONY: Nem súrolgatom, hanem igenis, súrolom. Három napig monszun volt. Toronymagas hullámok csapkodtak, és ma reggelre berozsdásodott az Egyenlítő. És én most lesúrolom a rozsdát. Mert ha beleeszi magát, megrepedhet az Egyenlítő, és akkor széteshet a földgolyó.

NEGRO: Legjobb volna, ha bekenné ezt a hülye Egyenlítőt míniummal. Akkor nem fogná a rozsda.

ASSZONY: De csak hadd rozsdásodjon egy kicsit. Különben elvesztem az állásomat.

NEGRO: Bocsánatot kérek. Nem akartam megbántani.

ASSZONY: Ó, nem tesz semmit, majdnem semmit.

RINGELHUTH: Engedjen meg egy kérdést, mielőtt egészen hivatásának szentelné magát. Hogyan érünk leggyorsabban a Csendes-óceánhoz?

ASSZONY: Induljanak el az Egyenlítőn, és aztán mindig csak egyenesen előre!

RINGELHUTH: Ahogy parancsolja

KONRÁD: Hát akkor gyerünk, vén csataló! 

NEGRO: Se nem vén, se nem csata!

KONRAD: Pardon! Száguldj, paripa!

NEGRO: Rálépjek erre a hullámbádogra?  Ha ott ér a vihar, víztölcsérrel és hasonló jókkal, se szó, se beszéd, a mennyországba kerülünk. Mióta nincs állásom, nem vagyok biztosítva.

RINGELHUTH: Rajta, te fekete táltos!

NEGRO: Na jó, lehet róla szó…

Száguldanak tovább… vándorlás-zene

KONRÁD: Már nem is látom a szárazföldet!

NEGRO: Brrr… rémületes ez a sok víz!

RINGELHUTH: Maga csak figyeljen, hogy le ne csússzon az Egyenlítőről, mert akkor aztán megnézhetjük magunkat!

KONRÁD: Bácsikám, inkább azt a táblát nézd! Látod, mi van rajta?

NE TESSÉK A CÁPÁKAT INGERELNI!

RINGELHUTH:Jobb, ha nem tudjátok, de ez a tenger tele van emberevő cápákkal!

NEGRO: Lovat is ennének?

RINGELHUT: Ahogy elnézem, arra a legéhesebbek! Kedvükre való pecsenye volnánk!

NEGRO: Én meg azt látom, gyógyszerész úr, hogy ezek a helyes kis állatok beleszerettek a maga pocakjába. Tudják ezek, mitől döglik a légy!

KONRÁD: Ne szemtelenkedjék!  Az én bácsimnak nincs pocakja! Jegyezze meg magának!

RINGELHUTH: Derék fiú vagy !

NEGRO: Jaj, az egyik cápa teljesen felugrott az egyenltőre!

KONRÁD: Majd én elintézem!  (állkapcson rúgja a cápát)

RINGELHUTH: Hű, micsoda rúgás!

KONRÁD: Bácikám, az iskolában én vagyok a legjobb tizenegyesrúgó.

RINGELHUTH: Ha nem volnál máris az unokaöcsém, most nyomban kineveznélek unokaöcsémmé.

KONRÁD: Őszintén szólva, egy márkának jobban örültem volna. Tudniillik most gőzgépre gyűjtök.

RINGELHUTH: Micsoda pénzéhes kölyök vagy! (Kiveszi zsebéből a pénztárcáját, és egy márkát nyomt a fiú markába.)

KONRÁD: Remélhetőleg akad még egy cápa, amely rád éhezik. Mert akkor megint keresek egy márkát.

RINGELHUTH: Nem vagy valami nagy jellem. De ezen nem lehet változtatni. Családi vonás nálunk.

NEGRO: Na végre, már látom a szárazföldet! És pálmafákat is! Elegem van már ebből a himbálódzó Egyenlítőből!

KONRÁD: Nézzétek,itt is egy tábla!

RINGELHUTH: Hát akkor gyerünk!

(pálmáktól környezett pompás orchidearétre értek. A parton át egy gorilla rohant feléjük, kezet fogott velük, aztán a pálmák felé fordult és integetett. Ebben a pillanatban fülsiketítő üvöltés tört ki. A pálmákon kuksoló majomcsordák rikácsoltak. Közberikkantottak a papagájok, amelyek kottalapokat tartottak a lábujjaik között! Egy elefánt az egyik pálmatörzs köré fonta ormányát, és megrázta a fát, hogy csak úgy csörgött a rengeteg kókuszdió. A gorilla taktusra lóbálta hosszú majomkarjait, mintha ő volna a karmester, és ő vezényelné ezt a pokoli hangzavart.)

NEGRO: Most aztán alaposan nézz körül, fiacskám! Hogy remekül sikerüljön a dolgozatod.

RINGELHUTH: Szerintem készíts jegyzeteket!

XIII. DAL

KONRÁD:

Ó, a Csendes-óceán!

Ne hidd, hogy olyan csendes ám!

Madarak

Gorillák

Pávák

Tapírok

Zsiráfok

Pálmák

Ó, a Csendes-óceán,

Ne hidd, hogy olyan csendes ám!    

RINGELHUTH:

Nézd a kicsi kengurut,

Az anyja erszényébe bújt

Kártyáznak

Söröznek

Horgolnak

Hímeznek

Egymással

Pörölnek

Ő meg csak alszik ám,

Csendesen, mint az óceán.

NEGRO:

Kék a víz és zöld a fű,

Az óceánnál nagyszerű

Banánfa

Pálmafa

Fügefa

Mangófa

Kávéfa

Dinnyefa

Itt van minden földi jó

Boldog Negro Kaballo!

NEGRO: Uramisten! Ott, a bokor alatt lapul három királytigris! Mindjárt ránk vetik magukat!

RINGELHUTH: (arcához emeli sétabotját, mintha töltött fegyver volna, behunyja a bal szemét, és céloz) Na várjatok csak!

A tigrisek megijednek. A legnagyobbik fehér kendőt húz ki a zsebéből, és magasra tartja.

KONRÁD: Megadjátok magatokat?

A három királytigris bólint.

RINGELHUTH: Akkor jó lesz odébbállni! Különben halomra lövöldözlek benneteket a sétabotommal!

NEGRO: Mars vissza! (A tigrisek elszaladnak, viszont Negro Kaballo hanyatt esik)  Azt a kutyafáját!  Hová lett a görkorcsolyám?

KONRÁD: Hát egészen elfelejtettétek, hogy mit jelent a "Mars vissza!"?

NEGRO: Csakugyan!  Na, úgy kell nekem! Ügethetek most már tovább!

KONRÁD: Pszt! Ti nem hallotok valami sírást?

RINGELHUTH: Én azt hallom, hogy beleléptem egy hangyabolyba!

NEGRO: Az remek, mert ezek a hangyák úgy marnak, mint a sósav…

RINGELHUTH: Á-á-á!

NEGRO: Na ugye?

KONRÁD: Ott, azon a fán, azon az ágon egy kislány ül!

PETREZSELYEM: Elment már? 

KONRÁD: Kicsoda? 

PETREZSELYEM: Hát a cethal! 

KONRÁD: Hiszen te megbolondultál!

(Erre a kislány fürgén, mint a menyét, lemászik a kaucsukfáról, odapattan Konrád elé, és felháborodva rákiált)

PETREZSELYEM: Elment az eszed, szemtelen kölyök? Én hercegnő vagyok, és Petrezselyemnek hívnak!

(P. Teljes teste fekete-fehér kockás)

KONRÁD: Hallod-e, hiszen rajtad sakkozni lehetne!

PETREZSELYEM: A papám híres csendes-óceáni fekete törzsfőnök. Anyu pedig holland nő. Mielőtt a papa elvette volna, gépírókisasszony volt az egyik itteni kókuszültetvényen. És ezért lettem én fekete-fehér kockás. Nagyon rémes?

KONRÁD: Ahogy vesszük. Nekem tetszik! Különben a nevem Konrád. Hogy lehet, hogy egy cethal elől menekülsz. Hiszen a cethalak vízben élnek!

PETREZSELYEM: Értesz is te ehhez!  Hiszen a cethalak emlősállatok! Csak tévedésből élnek a vízben!

Egyszerre csak ropogás hallatszik az őserdőben.

PETREZSELYEM: Itt van! 

KONRÁD:  Fel! Jön a cethal! Ez a kislány itt Petrezselyem!

RINGELHUTH: Mi történt?

KONRÁD: Meneküljünk!

RINGELHUTH: Csak a ti kedvetekért!

NEGRO: Hiába, nem lehet benneteket egyedül beengedni az erdőbe.

KONRÁD: Ezt a kislányt egy cethal üldözi! Mindjárt itt lesz.

NEGRO: Még csak ez hiányzott nekem. Halaknak vízben a helyük, kockás gyerekeknek pedig a mutatványos bódéban.

KONRÁD: Tulajdonképpen miért üldöz téged? 

PETREZSELYEM: Jaj!  Kiöltöttem rá a nyelvemet. És ezen megsértődött. Segítség! Itt jön!

Recsegés hallatszikt a pálmák közül. A fák úgy törtek össze, mint a gyufaszálak. Szürke szörnyeteg törtetett kifelé az őserdőből. Olyan volt, mint valami összelappadt léghajó, és kitátotta fogatlan pofáját. Ringelhuth bácsi mindenesetre arcához emelte sétabotját, és ráordított:

RINGELHUTH: Föl a kezekkel, különben lövök!

KONRÁD: Nincs is keze!  ( Konrád védőn odaáll  Petrezselyem és a bácsi elé, és fenyegetően fölemeli az öklét. )

NEGRO: Végünk van!.

Ebben a pillanatban lövés dördül. A cethal felhorkan, nagyot tüsszent, sarkon fordul, és visszahömpölyög az őserdőbe.

RINGELHUTH:  Mindezt egy dolgozat miatt! Goromba levelet fogok írni a tanárodnak!

NEGRO: Tulajdonképpen melyikünk lőtt? Hallja, maga gyógyszerész, talán mégis meg volt töltve a sétabotja, hé?

DÖGKESELYŰ: Én lőttem!  Dögkeselyű törzsfőnök vagyok, de Gyorspostának is neveznek. Szervusz, Petrezselyem! 

RINGELHUTH: Nem mintha kíváncsi volnék, de tulajdonképpen mivel lőtt, Nádiveréb úr?

DÖG: Dögkeselyű, nem Nádiveréb.

RINGELHUTH: Ahogy parancsolja. Felőlem akár Nyúlapróléknak is hívhatják. Szóval: mivel is lőtt, Keselyűveréb úr? Olyan furcsán hangzott.

DÖG: Forró sült almával. Csak el akartam ijeszteni a cethalat. Örülök, hogy megtehettem önöknek ezt a kis szívességet.

KONRÁD: Forró sült almával? És hol a puskája?

DÖG: Nincs puskám. A bicskámat szoktam sült almával megtölteni.

RINGELHUTH: Hát akkor értem! De akármivel lőtt, hálásan köszönjük önnek.

DÖG: Szót sem érdemel!  Jöjjenek, látogassák meg a falunkat!

NEGRO: Bocsássanak meg, engem nem igazán érdekel az ilyesmi… Ellenben ott, nem messze egy csodálatos cukornádmezőt látok.. ráadásul egy pompás fehér lovacska is legelget ott…. Úgy érzem, vele kitűnően megértjük majd egymást!

DÖG: Kérem, tekintsék meg, hogy a törzsünk tagjai milyen káprázatos úszó és búvármutatványokat tudnak! Ebéd előtt még megmutatjuk, hogyan kell lándzsával pisztrángot, lasszóval madarat fogni. Ebéd után pedig csónakverseny lesz!

KONRÁD: Ebéd?

PETREZSELYEM: Hát persze, az jár! Nézd, itt van az étlap:

XIV. DAL

Dobszóra kántálja

DÖG: A kígyónyelv helyett szívesen tálaltattam volna nyárson sült emberhúst, de éppen tegnap fogyasztottuk el az utolsó foglyunkat. Ma pedig, míg a szomszéd törzsből sikerült volna néhány embert elcsípnünk, kihűlt volna a ragu.

RINGELHUTH: Sose fáradjon! Az emberek különben is nagyon megfekszik a gyomromat. (Konrádhoz) Most aztán láthatod: milyen jó, hogy minden csütörtökön eddzük a gyomrunkat!

PETREZSELYEM: Ezt a gyönyörű pálmalevél ágyékkötőt a falu asszonyai küldik a bácsinak! De ragaszkodnak hozzá, hogy fel is vegye!

RINGELHUTH: Kérem, azon ne múljék!

KONRÁD: Tudod, Petrezselyem, nagyon örülök, hogy megismerkedtünk….

PETREZSELYEM: Örülni és örülök, de sajnos, nekem már el kell mennem…

KONRÁD: Elmenni? Az nem lehet!

PETREZSELYEM: Át kell mennem Balira, egy gyémántmosó asszonyhoz, mert a papámnak kiesett egy gyöngyszem a koronájából, és gyémántot akar tétetni a helyébe.

KONRÁD: Nem maradhatsz még?

PETREZSELYEM: Sajnos… bár maradhatnék…. (kezet nyújt, ugrándozva el)

KONRÁD: Petrezselyem!!!

RINGELHUTH: Ne lógasd az orrod öcsém! Inkább egyél!

KONRÁD: Nekem már nincsen étvágyam…  Különben is, mennünk kell már. Petrezselyem nélkül fabatkát sem ér a Csendes-óceán, s a dolgozatot is meg kell még írni.

RINGELHUTH: Ez már igaz! Na jó, akkor szedelőzködjünk! Merre jár a mi Negro Kaballo barátunk?

NEGRO: Uraim, ne vegyék rossz néven, de én itt maradok. A cukornád nagyon ízlik. Különben is el akarom venni ezt a fehér lókisasszonyt. Ugye, édes? Végre én is saját otthont szeretnék. El akarom felejteni a görkorcsolyát, a cirkuszt és mindent, ami Európára emlékeztet. És soha többé nem fogok beszélni. Esküszöm. Lovakhoz nem illik a beszéd. Vissza a természethez.

RINGELHUTH: Ne bolondozzon! Csak nem gondolja komolyan?

Negro Kaballo hallgat.

RINGELHUTH: Csak nem hagy bennünket gyalogszerrel hazatotyogni? No, nyissa ki már a száját, maga konok négylábú.

KONRÁD: Hisz éppen most fogadta meg, hogy többé nem beszél. És ha feleségül akarja venni a lókisasszonyt, ne zavarjuk.

A ló biccent.

RINGELHUTH: Megőrülök! Miért kell ennek a lónak megnősülnie? Hisz én is agglegény vagyok!

KONRÁD: Bácsikám, neked itt vagyok én, az unokaöcséd. Ezért nincs szükséged rá, hogy gyerekeid legyenek.

RINGELHUTH: Ide hallgasson! Maguknak, ezzel a fehér lókisasszonnyal csupa kockás csikójuk fog születni. Egyik ló-Petrezselyem a másik után! Csakugyan nem akar velünk jönni?

A ló a fejét rázza.

RINGELHUTH: Hát akkor sok szerencsét! De ne akarja elhitetni velem, hogy maga ló. Maga marha. Megértette?

Negro Kaballo bólint.

RINGELHUTH: Szakasz, balra kanyarodj, indulj!

KONRÁD: Köszönünk szépen mindent!.

Negro és fehér menyasszonya fölveti a fejét, és ketten két szólamra nyihognak.

RINGELHUTH: És most hogyan jutunk haza? Én máris fáradt vagyok. Emberfia! Tíz perc múlva hét! Ha hamarosan nem találkozunk a szekrényemmel, elkésel a vacsoráról.

KONRÁD: Igazán, nem tudom, mikor írom meg a dolgozatomat.

RINGELHUTH: Ha rögtön nem történik csoda, nyugodtan itt maradhatunk, és felajánlkozhatunk valamelyik szomszédos törzsnél vasárnapi pecsenyének.

Betoppan Dögkeselyű.

DÖG: De hát mért ne történnék csoda?

RINGELHUTH: Á, Sólyom úr!

DÖG: Hagyjuk!

RINGELHUTH: Ön már egy ízben olyan kedves volt, hogy kihúzott bennünket a csávából. Nem tudná idevarázsolni az én régi szekrényemet, kedves Keselyűposta úr?

DÖG: Dögkeselyű. Lássuk csak:

XV. dobszóra

(Aztán tapsolt, és máris ott volt a szekrény! Az őserdő közepén! Pálmák és kaktuszok között!)

KONRÁD: Hálásan köszönjük! Hű, a törzsfőnök már el is tűnt!

RINGELHUTH: Titokzatos ember!  De nagyon kedves. Ez tagadhatatlan!  Na, irány befelé a szekrénybe!  

Vándorlás-zene

XVI. DAL

RINGELHUTH és KONRÁD

Suhantunk, repültünk, tekergett az út

Görkorcsolyán száguldtunk, szikrákat csaptunk!

Mögöttünk a végtelen és a Csendes-óceán

Május hamincötödikén, csütörtök délután!

Suhantunk, száguldtunk, elmaradt az út

Az óceánhoz siettünk, meg sem állhattunk!

De most már az otthonunk s a dolgozat vár reánk

KONRÁD: (közbeszól) Sajnos!

Május harmincötödikén, csütörtök délután! 

 (És mikor kiszállnak a szekrényből, csakugyan ott vannak a bácsi előszobájában a Johann Mayer utcában! Konrád felgyújtja a villanyt.)

 (A bác i még egyszer kinyitja a szekrényt, és kíváncsian belekukkan, megkopogtatjat. A szekrény háta már nincs nyitva. Valóságos deszka zárja.)

RINGELHUTH: Nahát! Most meg már normális deszkahátulja van! Ki érti ezt?  Mindenesetre a világjáró Ringelhuth gyógyszerész rágyújt egy vastag szivarra.

KONRÁD: Bácsikám, nekem most már rohannom kell!

RINGELHUTH: No, te csirkefogó, siess is haza! Tiszteltetem a szüleidet. Mondd meg, hogy vacsora után benézek hozzájuk. Apád hűtsön be néhány üveg sört.

KONRÁD: Köszönöm, bácsikám, csodálatos volt ez az egész!

(Megöleli-megcsókolja a bácsit, és elrohanna, de ebben a pillanatban megszólal a csengő)

KONRÁD: Csengettek.

RINGELHUTH: Én is úgy hallottam…

KONRÁD: Kezdődik előlről az egész?

RINGELHUTH: Azt azért nem hiszem…

KONRÁD: (kirohan és közben) Lehet, hogy megint Negro Kaballo jött? Bácsikám, keressél még kockacukrot!

RINGELHUTH: Kockacukrot… kockacukrot… mi vagyok én, cukorgyár? (előszed egy zacskó kockacukrot)

Bejön Konrád APJA és ANYJA, mögöttük KONRÁD.

APJA: Na, ti csibészek! Nem győztük már kivárni, hogy hazajöjjön a gyerek!

ANYJA: Mégis, mit csináltok ti egész nap ezeken a titokzatos csütörtök délutánokon?

RINGELHUTH: Kértek egy kis kockacukrot?

APJA: Mit keres rajtad az a háncsszoknya? Gyula, te ittál?

RINGELHUTH: Ó, ma nagyon mozgalmas nap volt Egy ló feljött a lakásomba. Aztán jártunk a kövér Seidelbastnál. Ez régebben Konrád osztálytársa volt. Ismeritek? Nem? Most Eldorádó elnöke. Különösen tetszenek nekem az ottani tyúkok. Tükörtojást tojnak, sonkával. Igaz is, aztán összeakaszkodtam Napóleonnal meg Julius Caesarral. Tudniillik elfoglalták a helyünket. A fizetett helyünket! Később találkoztunk a kis vörös hajú Babette-tel. Most a fordított világban nevelés- és oktatásügyi miniszteri tanácsos. Mivelhogy az anyja ott van javítóban. Aztán voltunk az automatavárosban. Ott az autók vezető nélkül járnak. És aztán az Egyenlítőn ellovagoltunk a Csendes-óceánhoz. Szerencse, hogy magammal vittem a sétabotomat. Konrád összebarátkozott egy fehér-fekete kockás kislánnyal. Petrezselyemnek hívják a bájos kis teremtést.

APJA: Gyere ide, mutasd csak a nyelvedet!

ANYJA: Akarsz borogatást a homlokodra?

RINGELHUTH: Egy pohár sört akarok. 

APJA: Szó sincs róla!  Egy csepp alkoholt se kapsz ilyen állapotban!

ANYJA: Kedvesem, miért hallgattad el előttem mindmáig, hogy elmebetegek vannak a családotokban?

RINGELHUTH: Veletek ma megint nem lehet beszélni. A korotokhoz képest túlságosan komolyak vagytok.

APJA: Még csak ez hiányzott nekünk!  Még te teszel nekünk szemrehányást! Hogy mi túlságosan öregek vagyunk! Te vagy túlságosan fiatal! Mint egy gyerek/ Vedd tudomásul!

RINGELHUTH: Mi a csuda?

APJA: Javulást kívánok!

RINGELHUTH: Ha megint elkezditek, akkor elszaladok a patikámba, tüsszentőport hozok, és felrobbantalak benneteket! Gyerek, Konrád, meséljünk ezeknek a fantáziátlan felnőtteknek arról, hogy mi minden történhet egy május 35.-én!

Vándorlás-zene

XVII. DAL:

Suhanunk, repülünk, tekereg az út

Görkorcsolyán száguldunk, szikrákat csapunk!

Előttünk a végtelen és vár az óceán

Május hamincötödikén, csütörtök délután!

Suhanunk, száguldunk, elmarad az út

Az óceánhoz sietünk, meg sem állhatunk!

Mennyi kaland vár reánk, elkopik a korcsolyám

Május harmincötödikén, csütörtök délután! 

APJA: Te értesz ebből valamit?

ANYJA: Egy szót sem…

DAL:                 (miközben az egyes részekről énekelnek, az említett, érintett szereplők is kijönnek, és ők is énekelnek)

KONRÁD:

Ó, a május harmincöt,

Különösen, ha csütörtök,

Eldorádó és ősi Vár

Mennyiféle kaland vár,

Ó, a május harmincöt!

RINGELHUTH:

Volt velünk egy kedves ló

Úgy hivják hogy Kaballó,

Görkorcsolyán száguld

Semmin el nem ámult,

Ó, a május harmincöt.

KONRÁD:

Jártunk a gyerekvilágban,

Ott felnőttek ülnek a padban,

Megszívlelik a tanítást

Elfogadják az okítást,

Ó, a május harmincöt!

RINGELHUT:

Az Elektromos Városban

Minden termék ingyen van,

Kattognak csak ott a gépek

A Nagy Testvér figyel téged,

Ó, a május hamincöt!

KONRÁD:

Aki tanul már tudja jól,

Mért van az egyenlítőn rozsdafolt,

Találkoztam egy kislánnyal

Sakkockással, pepitával,

Ó, a május harmincöt!

EGYÜTT:

Egy régi ruhásszekrényben,

Út vezet a dzsungelben

Vár reánk az óceán,

Homokdűnék és banán,

Ó, a május harmincöt!

Elkészül a dolgozat,

Biztos nagy sikert arat,

Vagy ha nem, hát nem tragikus

Lehetsz te is majd patikus,

Ó, a május 35!

Ó, a május 35!

VÉGE

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai

Név

Email

Honlap

Tárgy

Hozzászólás

Írja be a képen látható karaktereket

Küldés