- Milyen irodalmi vonatkozásai, eseményei voltak a fesztiválnak?

Kőrösi Zoltán: Én a Magyar Intézet meghívására mentem ki. Részben ennek a fesztiválnak a kapcsán, részben az ott megrendezendő könyvvásár miatt, amely hatalmas, és elég keveset tudunk róla. Ha már itt tartunk, érdemes szólni az orosz könyvkiadás helyzetéről is. A rendszerváltással együtt omlott össze Oroszországban az állami könyvkiadás. Magyarországon a hivatalos könyvpiacnak mintegy 3%-át jelenti az irodalmi jellegű könyvkiadás, ott még riasztóbbak az adatok, és sokkal nehezebbek az áttörési lehetőségek. Az orosz könyvpiacnak jelen pillanatban az a sajátossága, hogy nem kíváncsi önmagán kívül senkire. Mondok jellemző példát. Kertész Imre Sorstalanságát évekkel ezelőtt lefordították, de nem történt vele azóta sem semmi. A Nobel-díj lényegében nem rengette meg a kiadókat. Megjelent ugyan Az angol lobogó és a Kaddis, de - finoman szólva - minden feltűnés nélkül. A Sortalanság máig nem jelent meg.

Bognár Attila: Még tavasszal volt kint Kertész Imre és Sz. Bíró Zoltán, akik akkor elmondták, hogy tárgyalni ugyan tárgyalhatnak, de látszódni: az az iszonyú nehéz. A mostani, általunk rendezett eseménysorozatban részt vevő művészek mivel a mértékadó moszkvai klubokban léptek fel, öt nap alatt reggeltől estig láthatóak-hallhatóak voltak a televízióban-rádióban. Éjjel háromkor hazaért a csapatunk, és reggel nyolckor már adásban voltak. Ebből pedig az következik, hogy ha valaki ismeri a helyzetet a szcénában, akkor tudja, hol van a média figyelme. Így sokkal könnyebb a közönséggel kapcsolatot teremteni.

Zolival jártunk a Vörös tértől nem messze lévő Kínai Pilóta nevezetű kis klubban. A nevét arról a pilótáról kapta, aki egykor a radarokat kikerülve nagyon messze be tudott repülni Oroszország légterébe. A helynek sokkal rosszabbak a paraméterei, mint a Tilos az Á-é volt, nem lehet megmozdulni, annyian vannak. Ott egy olyan zenekart láttunk szombat este, amelyik abszolút orosz hagyományokra épülő zenét játszott kiváló minőségben, és a közönség imádta. Ha bemegyek egy ilyen helyre, a tulajdonos megismer, meghív egy vodkára és leül velem beszélgetni, hogy milyen közös produkciót csinálhatnánk együtt. Ez egy teljesen élő dolog.

Érdekes, hogy minél inkább keletebbre megyünk, annál jobbak a szálláshelyek, az ellátás, de annál kisebb a gázsi. Ami állami szinten van, a szállodák, az étkeztetés, a közlekedés: mind tudják adni. Nemrégiben voltam Kisinyovban egy dzsesszfesztiválon. Az állami vezetők mind ott voltak a színházban és tapsoltak. Nagyon gyorsan beemelték ezt a kultúrát az állam szintjére, mert látják, hogy a fiatalok szívéhez ezáltal könnyebb eljutni. Rossz kimondani, de a zene egyszerűen könnyebb út, mint az irodalom.

Kőrösi Zoltán: Miközben arról beszélünk, hogy milyen nehéz betörni az orosz könyvkiadásba, azt el kell mondanunk, hogy a december első hetében rendezett Non-fiction Könyvvásárnak Magyarország volt a díszvendége. Ezen részt vett Szilágyi Ákos, Nádas Péter, Bodor Ádám, Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos és Kertész Imre. Továbbá Illyés Gyula és Nádas Péter fotóiból volt kiállítás. Többek közt a Pont Kiadó is bemutatta a Conflux nevű sorozatát, aminek az a lényege, hogy magyar szerzőink több nyelven jelennek meg. A Non-fiction-rendezvényen a Bibliotheca Hungarica sorozatot is bemutatják, amelyben többek között Bibó István és Hamvas Béla művei is megtalálhatóak.

Visszatérve egy kicsit a zenére. Az oroszokban még mindig van egyfajta kíváncsiság a magyar kultúra iránt. Ha elmész egy orosz feketepiacra, ahol lemezeket és CD-ket árulnak, ott még van olyan rész, hogy Vengrija, és kapni kalózmásolatokban a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek zenéit. Ez csak a zenére vonatkozik, de sok minden másban van érdeklődés bennük. Az más kérdés, hogy rendkívül nehéz - és ez már az irodalom egyik problémája szerintem a nyelvi nehézségen túl -, hogy azt a közép-kelet-európai érzést, ami mondjuk a másik égtáj felé mint egzotikum működhet az irodalmunkat tekintve, azt az oroszoknál meglehetősen nehéz egzotikumként feltüntetni. De ezzel együtt létezik érdeklődés bennük. Az orosz állami rádiózás - mondjuk így - Bartók adója, csak magasabb hallgatottsági adatokkal: egy Orfeusz néven létező rádió. Ők komolyan foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy egy egész hetet szentelnének a magyar kultúrának. Ennek előkészítése volt a feladatom.

- Mik a Magyar Kulturális Napok szervezési tapasztalatai?

Bognár Attila: A 2004 őszén Moszkvában megrendezett hatnapos fesztiválon a kortárs underground zenei programokat az A38 szervezte. A Magyar Intézettel karöltve választottuk ki a zenekarokat: Anima Sound System, Másfél, Grencsó István és David Yengibarjan. A Másfél és Yengibarjan Szentpéterváron is fellépett. Az oroszok egészen különös módon gondolkodnak ma arról, ami Oroszországot jelenti, és arról is, hogy mit szeretnének ott látni.

A Kis Ilona vezette Magyar Intézetnek domináns szerepe volt a lebonyolításban. Ilona maga mellé vette az igen tehetséges és régóta Oroszországban élő, apai ágon orosz származású Kozlov Sándort, aki masszívan benne van az orosz értelmiségi és zenei életben. Tudja, milyen zenekarok, helyek és szervezők számítanak. Én három évvel ezelőtt ismertem meg egy Dom nevű helyen, ahol épp egy Kampec Dolores- vagy Szemző-koncert volt. Odajött hozzánk és beszélgetni kezdett velünk magyarul. Akkor még egyetemista volt Moszkvában, de ma már a Dom-nál dolgozik. Hihetetlenül sokat jelent az ő frissessége, és az, hogy mind a magyar, mind az orosz viszonyokat tökéletesen átlátja.

őrösi Zoltán: Két dolog látszott rögtön, már az előkészületek során. Az egyik az, hogy egy ekkora ország, mint az orosz, és a méretének megfelelő kultúrája, nagyon kíváncsi tud lenni, de csak arra, ami őt tényleg érdekli. Ezt egyébként az előző évadok során is tapasztalhattuk. A nagy országoknál valóban így működik. Nem lehet nekik megmondani, hogy mit kérjenek. Kialakult, erős irányok vannak. Ezért volt nagyon fontos Kozlov Sándor személye. A másik dolog pedig, hogy ezek a nagy országok szeretik azokat a kulturális jelenségeket és helyeket, amelyeket már valamelyest megismertek.

Bognár Attila: Az Art Cont@act is részt vett a szervezésben. Ez nagyon fontos elem volt, mert ők tudtak a mi szcénánk mellé olyan orosz művészeket, produkciókat tenni, akik és amelyek az orosz közönség számára is rendkívüli jelentőséggel bírtak. Így a nagyérdemű is tudta, mire számíthat. Nem az történt, hogy megnézték a híres orosz produkciót, és utána meg nem voltak kíváncsiak a magyarra, hanem éppen fordítva. Tudták, hogy ez már egy bizonyos fokú garancia a számukra.

- Mit jelent számukra az underground?

Bognár Attila: Most az orosz közönség a nálunk történt rendszerváltás állapotát éli. Olyan típusúak a helyek, mint egykor volt a Tilos az Á. Nem a kirakatban vannak, nem sétálóutcákban, nem elegáns helyeken, hanem szó szerint föld alatt, kicsit a külvárosban, várostérképészeti értelemben véve a periférián. Akikkel a magyar zenekarok találkozhattak, mint például a Tequilajazz nevű formáció, az élvonalba tartoznak. Ez utóbbi olyan, mint nálunk volt a Balaton. Az avantgárdba hajló Deti Picasso két nap alatt két teljesen más produkcióval rukkolt elő. Ez egyik egy monstre koncert volt a Bunkerben, a másik egy artisztikusabb, költőibb esemény a most ötéves Dom klubban.

Egyébként a Bunker egy hálózat, amelynek Prágában van az első objektuma a volt szovjet rádióadó helyén. Az itteni pedig a Bunker 2, ahol mi voltunk. Ugyanaz a dizájn, a betűtípustól az álcahálókig. A Dom szerintem mindenki számára sokkoló helyszín. A Moszkva folyó másik oldalán van, egy elhagyott vállalati óvodában. Mindezek ellenére van elegendő forrásuk arra, hogy meghívjanak olyan nagy neveket, mint Boban Markovic, Frank London, Boris Kovac vagy Peter Broetzmann. Valójában csak kb. 100 ember fér el benne. Rendelkeznek egy elképesztően jó grafikai kiadvánnyal, aminek CD-melléklete is van. Amikor terveztünk velük valamit közösen, például Szemző Tibor filmjéhez kértünk segítséget, ők komoly erőket mozgattak meg az ügy érdekében. Ez nemcsak emberi energiákat, hanem kapcsolatokat, technikát is jelentett. Hogy egy másik példát is említsek, a világhírű Ganyelin trió dobosa - a Baltikumban élő Taraszov - játszott a mi Kampec Dolores-ünkkel. Valamint a trió minden tagja külön-külön is fellépett a Dom-ban. Gyakorlatilag olyan szintű forrás áll rendelkezésre, hogy ha van egy jó idea, az egyszerűen megvalósul, nem jelent problémát. A finanszírozása máshogyan oldódik meg ezeknek, mint nálunk.

Kőrösi Zoltán: Az egész Art Cont@act fesztiválnak két nagy tanulsága van. Az egyik, amit már említettem, hogy igazából akkor jönnek létre a közönségre valóban ható dolgok, ha előzmények vannak. El lehet vinni mondjuk egy könyvet valamelyik könyvfesztiválra bemutatni, de abból még nem következik semmi. Ha harmadszor elvisszük, abból már lehet valami. Ez érvényes a koncertekre is, ezt sikerült itt felépíteni. A másik dolog, ami fantasztikusan érdekes, hogy milyen underground élet van Moszkvában. Azon morfondírozhatunk, hogy az Art Cont@act fesztivál a hivatalos magyar kulturális évadok sorozatában esetleg egy jó értelemben vett hiba - amit remélhetőleg több más „hiba" is fog követni -, de nem ez az érdekes, hanem az, hogy az orosz fél erre milyen forrásokat tudott megmozdítani, és hogy a létező orosz alternatív kultúrában mennyi nem magántőke-támogatás van.

- Milyennek láttátok a mai Moszkvát?

Bognár Attila: A sok szörnyű nagy épület, a vörös csillagok és az a környezet, amit húsz-harminc évvel ezelőtt a gyűlölet jelképeiként éltünk meg, mára egyfajta minőséget jelent. Mondjuk a moszkvai metróban körbemenni jobb, mint a Metropolitan Múzeum.

Kőrösi Zoltán: Én húsz évvel ezelőtt jártam ott utoljára. A bátyámnál laktam egy hónapig az egyetemi kollégiumban. Akkor még kőkemény világ uralkodott. Most teljesen mellbe vágott az élmény. Azt gondolnád, hogy odamész, és a kapitalizmus jelenléte fog meglepni. De egyáltalán nem így van. A kapitalizmus jelenlétébe itt már beleszoktál. Lényegében ugyanazt tapasztalod, csak rettenetes nagy szorzókkal. Mert ha egy házra felraknak egy reklámot, az legalább nyolcvan-száz méter hosszú és húsz méter széles. Ugyanezt mondhatom el az áruházakra, az autók méretére és minden másra is. A legdrágább dzsipek tömegei, Mercedesek, Bentley-k és amit csak el tudsz képzelni, de azokból is a kifejezetten nagyok és a drága autók száguldoznak. De nem ez a meglepő, mert ezt viszonylag hamar megszokod, hanem az, hogy minden a helyén van, amit a létező szocializmus alatt láthattál Moszkvában. Nemcsak az épületek, a metró, hanem az épületeken a domborművek meg a csillagok, meg a szobrok - minden ott van. Csak valahogy az idő átfordult e körül az egész körül, és átértékelte. Ha nem létezne olyan, hogy posztmodern, el kéne menni Moszkvába, és értené az ember, hogy mi az. Fantasztikus dolog, ha lemész a metróba, ami 240 km hosszú hálózat a város alatt, kizárólag márványból és bronzból, valóban megtalálod azokat az art deco-elemeket, amiket hihetetlen bátorsággal raktak föl annak idején, csak nem tűnhetett ki a szocializmus alatt, most láthatod, hogy a manhattanit is lepipálja. Ezek a bronz és márvány művek időtlenek, és ezáltal valami egészen különös erőt sugároznak. Nagyon nehéz ezt megmagyarázni...

Bognár Attila: Jól szervezett, nyugodt, rendezett. Kétpercenként jönnek a metrók. Óriásiak a léptékek...

Kőrösi Zoltán: ...igazi birodalmi főváros, ahol a jó értelemben vett birodalmiság bátorsága is látszik. Nemcsak a gazdagságban - az is látszik egyébként -, hanem az építészetben és a kultúrában is észlehető a hihetetlen merészség. De ezt értsd az utcán menve úton-útfélen szembejövő (szinte) klónozott 180 centis, szőke, hosszúcombú nők sorozatától kezdve az épületekig, beleértve a most épülő hipergagyi modernizmust is. Budapestnek ugye fantasztikus vonása az, hogy nincs két egyforma ház, és ez egy külföldit lenyűgöz. Mégis van valami fojtottsága, rosszkedve a városnak. Ebből nagyon sokat megértesz, amikor egy Moszkva típusú várost nézel.

Bognár Attila: A léptékből fakadóan a külvárosok is teljesen mások. Kihagyták a fejlődés egy fokát. Úgy tűnik, mintha a kapitalizmusba is csak az erősek jöhettek volna be, a kisrablók nem. Az átalakulás egyből lett és nagyon. De ott nincs az, hogy privatizálják az országot, nem lehet, mert olyan erős az orosz medve.

Kőrösi Zoltán: A színházak esetében ugyanazt láthatjuk, mint Londonban vagy New Yorkban. Rengeteg nagy színház van és mellettük elképesztő mennyiségű kicsi. Óriási lendületben van a színházi élet. A múzeumokba is rengeteg ember jár. Bátor installációkat láthatunk. Tetszik, nem tetszik, be kell látnunk, hogy egy tízmilliós nagyvárosban mindenre van érdeklődés. Ez viszont hihetetlen módon tud éltetni sok mindent és sok mindenkit. Nem akarok megbántani senkit, de az a fajta belterjesség, ami nálunk jellemző, az a méretekből is adódik. Megemlíteném még a kultúra fogyaszthatóságának demokráciáját, ami ellentmondásos dolog. Oroszország nem írta alá a nemzetközi szerzőjogi egyezményt, ami kulturális szempontból nem helyes és nem szép dolog. De ennek a következménye az, hogy minden létező digitális termék megkapható hivatalos jogvédett változatban is, és megkapható ugyanolyan minőségű és kivitelű nem jogvédett változatban, csakhogy töredék áron. Lefordítva a hétköznapok nyelvére ez azt jelenti, hogy egy nagyon kispénzű ember is megvásárolhatja ugyanazokat a kultúrtermékeket. Például a Csajkovszkij- vagy John Zorn-összest mp3-ban 650 Ft-nak megfelelő összegért.

Forrás: litera