|
Délutáni alvás- az EXIT-ben
Interjú Kőrösi Zoltánnal.
Kedveled a sziesztát?
Egy évig éltem Lisszabonban, Portugáliában. Ott láttam és tanultam meg, hogy van az élni tudásnak egy élvezetesebb módja is: az, ahogyan ők mernek lassan élni. Vagy az, hogy meghallgatják egymás történeteit, és elég bátrak ahhoz, hogy elmeséljék a sajátjaikat is. De a könyvem címének része (a történet árnyéka) félmondat, vagyis nem csupán az élni tudás, az álom, de a mögötte fölsejlő árnyék is fontos.
Friss köteted merészen formabontó alkotás, melyben a képek nem csupán illusztrálnak. Lapozgatása közben feltűnt, hogy a gyakran meghökkenő vizuális információt a szövegek szinte csak díszítik. Mi volt előbb, a fotók vagy a szöveg?
Nézőpont kérdése, van, aki szerint éppen fordítva van. Én pedig azt gondolom, szöveg és kép szervesen összetartozik. Voltak már szövegek előtte is, de a képektől állt össze a könyv. Sőt egyes szövegek kifejezetten a képek hatására születtek. A fotókat készítő Burger Barnával együtt focizunk, és 15 éves barátság köt össze minket, így nem is kellett nagyon egymásra hangolódnunk. Persze, sokat beszélgettünk, de legfőképp sétáltunk. Jártuk a várost, és jegyzeteltünk. Én noteszos ember vagyok, sok sorsot, történetet hallottam, kaptam ajándékba ismerősöktől és ismeretlenektől. A könyv így sorssűrítmények füzérévé állt össze, amit, ahogy mondta: lapozgatni lehet. Ez egy lapozgatós könyv. Olyan lapozgatós, remélem, amielyet újra és újra be lehet járni, mint egy szerethető város utcáit.
Büszke budapestinek vallod magad, könyvetek mégsem valamiféle pesti folklórgyűjtemény.
Valóban, inkább egy város titkos rétegei sejlenek fel a történetekből, de egy olyan városról van szó, amely akár Budapest is lehetne. Egyébként erre a rétegzettségre nagyon ügyeltünk, amikor Pintér Lászlóval, a kötetet tervezőjével és Barnával közösen összeraktuk a könyvet. Szerencsére teljesen szabadon dolgozhattunk, úgy mondanám, olyan szabadsággal, ami ritkán adatik meg, s nem csak a könyvcsinálásban.
Kapcsolódp recenzió:
Kafka, Hrabal, Auster és Li Li-veng urak lettek invokálva - a művészi teljesítményt ez persze még nem garantálja.
Az utóbbi, állítólag a 17. században élt kínai úr életművét nincs szerencsém ismerni, de mivel az alvás - jelesül a szieszta - intézményéről értekezik, ismeretlenül is rokonszenvezem vele. Az irodalmi kánonban bevett módszer mottóval indítani az irományt - afféle biztonsági kűr ez, viszonyulási alap, meg hát, fitogtatása az olvasottságnak. A szerző(k) ízlés- és világlátásbeli hovatartozását szokás ekképpen jelezni, de olvasófogó cégérként is működőképes a dolog. A Milyen egy női mell? című, legutóbbi regényével a bulvármédiát is meghódító Kőrösi azonban nem így marketingol, inkább csak összekacsint a közönségével - amolyan bulgakovi "Utánam olvasó!" gesztus ez. Burger, a fotográfus és Kőrösi, az író ugyanis merész városbújócskára invitálja a nagyérdeműt. A kánikulai mélázásokból, novemberi sétákból és kikeleti tragédiákból összeálló - egy nyár-ősz-tél-nyár kozmikus cikluson végigkalauzoló - történetfüzér nem regény, de nem is novellás vagy riportkötet, habár az említett műfajok mindegyikére akad példa. Lapozgatós könyv ez, mely tipográfiai megoldásait, asszociatív szerkesztési megoldásait és képiségét (na, jó: vizualitását) tekintve is unikális darab. És persze pazarul van megírva. Le a kalappal!
|
