A könyv címének két szava közül az egyik igencsak talányos. Hogy a nőváros mit jelent, azt tudjuk is, meg Kőrösi legalább két helyen el is magyarázza röviden (egy női test az, a túlérett asszonyé, amely, teszem hozzá, szül s befogad). A Budapest nehezebb ügy, tulajdonképpen csak a ferencvárosi kerületet jelöli, de sajnos Franzstadt magyar neve a címadást megnehezítette. Azt hiszem, Budapest funkciója lényegében az, hogy a fejezeteket visszatérő és jóleső fordulattal így lehessen kezdeni: "A mi környékünkön..." Ez mindjárt emberi léptéket ad a helyszínnek, "a mi kis falunk", sőt "az én falum" bensőségét. Így már sorjázhatnának is a nosztalgikus történetek, kis színes megfigyelések - de Kőrösi könyve nem ilyen. Szerkezetét az előző kötetben, a Télidőben kísérletezte ki, onnan jött át a koncepció, hogy az egymással párhuzamos, az időt térben kiterítő nagyobb fejezeteken belül további párhuzamos darabok sorjázzanak: rövidtörténetek, aforizmák, prózaversek, többnyire az élre kiemelt novella mögött. Az ismétlődés azonban nem mechanikus, inkább szeszélyes képet mutat (nőváros!), a könyv tetszés szerint lapozgatva is, meg "rendesen" is olvasható. Akár így, akár úgy, elragad a sokféleképpen megélhető és láttatható élet izgalma és filozófiája.

E filozófiát, valóban érzéki módon, a nyelvi sokféleség hordozza. Van a könyvnek egy tárgyias-szociografikus beszédmódja, amely azonban nemcsak az úgynevezett információkat közli, hanem gyakran a nyilvánvaló fikciót is dokumentáló modorban közvetíti. Természetesen eltüntetve - rosszul mondom: természetesen tüntetve el - legenda és valóság határait. Azután uralja a szöveget egy metaforikus, álmodozó hanglejtésű beszéd is, ez a velünk élő múltat idézi meg. Nem tolakodó, de nagyon erős stilizáció. Mindezt pedig megszaggatják - nevezzük így - a sűrű sorminták, a benyomások absztrakciói. A közelítések így létrejövő változékonysága, bizonytalansága valóban megteremti annak a kettős lehetőségét, amit a szerző néhol expressis verbis jelez is: megszabadulni, kívülről látni mindazt, ami bennünk uralhatatlan, ami erősebb nálunk, ugyanakkor behatolni (nőváros!) abba a közegbe, tájékba, múltba, amely egyébként szintén uralhatatlan. Kőrösi könyve azt sugallja, azt a különös harmóniát, hogy ha a belső uralhatatlant el tudjuk helyezni a külső uralhatatlanban, megnyugvás tölthet el bennünket. Ez a megnyugvás az irodalom.

A kötet gazdag illusztrációs anyaga ugyanezt szolgálja, hasonló módon. A Gönczi Ambrus gondozta helytörténeti gyűjtemény és Czabán György fotói részint muzeális jellegűek, tehát archaikus érzetet keltenek, részint szociofotók, a közelmúlt dokumentációi, és ezekhez társulnak - képi sormintaként, vizuális elvonatkoztatásként - a képkivágatok, kinagyított részletek.

Ha már a képeknél tartunk: Kőrösi Zoltán nagyon intenzíven váltogatja - szintén a termékeny bizonytalanság jegyében - a képtávolságot. Egyetlen gesztus nagyközelijét mindjárt követi egy panorámakép, hogy aztán egyszemélyes portréval vagy csoportképpel folytassa. Alig vesszük észre, és máris plasztikus figurák egész seregletével ismerkedtünk meg, a szlovák asztalossal, a norvég áccsal, a zsidó kávéházassal, az ismeretlenből érkezett búvárhalásszal, a Tompa utcai cigánylánnyal, a szerb újszülöttel - egyszóval csupa rendes magyar emberrel. Ferencvárosival.

Ebből a szempontból mindegy, hogy valaki ötven éve ugyanazon a helyen lakik-e, vagy csupán néhány hete költözött oda. Ha megtanulta, mi az, birtokon belül lenni, nyert ügye van. A Budapest, nőváros ehhez az okuláshoz a legkitűnőbb segédeszköz. A leendő tanulók jegyzeteinek fenntartott oldalakat tessék tehát szorgalmasan használni, nem kell megvárni vele a Ferencváros következő bajnoki címét.

(Elhangzott 2004. június 2-án, a budapesti Cseh Kulturális Centrumban, a Kalligram Kiadó könyvbemutatóján.)

Forrás: Jelenkor

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai

Név

Email

Honlap

Tárgy

Hozzászólás

Írja be a képen látható karaktereket

Küldés