Kőrösi Zoltán könyvének alcíme: útiregény. Tényleg az. Czabán György fényképei, melyek minden egyes történet előtt helyszínt vagy emberalakot (olykor ismerősöket az irodalmi életből) mutatnak, valahogy nagyon otthonossá teszik ezt a könyvet, melyben az utazás mondatai nem a távoli, idegen tájékokra vezetnek, hanem ellenkezőleg: a nagyon ismerős magyar kis- és nagyvárosok egy-egy utcájába, lakótelepére; ismerős honfitársaink pedig mint lakótársak jelennek meg előttünk. Itthon vagyunk. Mégis szinte minden rejtélyes ebben a negyvenhat történetből álló füzérben. Éppen a hétköznapiság és a rejtély finom, de határozott ütköztetése teszi utazási regénnyé Kőrösi könyvét, amelyben azonban a műfaj ősi szabályai nem működnek. Nem mi, olvasók változunk egészen mássá, nem növekszünk felnőtté vagy éretté az útkanyarulatok által, a hősök, vagyis a különböző, de sejthetően mitikus értelemben azonos csecsemők sem válnak felnőttekké, hanem inkább megteszünk általuk egy utat, melynek nincsen centruma, nincsen végső és előre kijelölt iránya, nincsen oktrojált értelme. Csak a bejárás, csak a séta, csak az országjárás maga az értelem, az ismerősség furcsa, hol szelíd, hol radikálisabb rombolása ez az értelem-keresés.

Az ismétlő variáció ennek a vándorkönyvnek a poétikai alapelve, voltaképpen a legősibb kalandregényre hajazva. Ugyanakkor felújítja vagy átírja a hellenisztika és a XVII. századi csodaregény hagyományát is, anélkül, hogy ez stilizációs tudatossággal jelen lenne benne. Semmi tudósság, inkább csak szerény tudósítás arról, hogy az otthonosság, hétköznapiság, ismerősség - csalóka. Valami nincsen rendben, üzemzavar lép fel, rendellenesség, amit a „mesélik", „úgy mondják", „úgy hírlik" stb. bevezető formulák a fikciós kiemelés által hitelesítenek. Mesemondás folyik, méltó módon ahhoz a rejtett, titkos elgondoláshoz, hogy eltévedt, felrepülő, megjelenő, eltűnő, tüneményszerű, elillanó gyerekek, gyerek-víziók vezetik és rombolják a hétköznapjainkat. Az ismerősség és az otthonosság voltaképpen az otthon centrumába képzelgett, újrakezdést szimbolizáló csecsemők, újszülöttek, kisfiúk és kislányok által feslik fel. Ismétlő variatív módon zavar támad egy jól működőnek látszó közegben, egy különlegesen rájátszott felismerhetőségben, és épp így válik minden csodaszerűvé, fiktívvé, másvilági valósággá. Ilyen értelemben ezek a történetek mélységesen törvényellenesek, szabálytalanok és a földi rend ellen valók. Hogy mindebben ne maradjon semmilyen transzcendens, túlfeszített, stilizált maradvány, a szövegek kivétel nélkül a lehető legnyugodtabb tónusban, már-már kimérten, higgadtan szólnak, írásmódjuk a Kőrösitől megszokott, igen jól temperált nyugalom és kontúrosság. Könyvének ereje és nóvuma abban áll, véleményem szerint, hogy belevisz a vándorlásba, belevisz a képtelen események elfogadásába, bizonyos, aligha kimondható módon gyerek- és újszülöttcentrikussá válunk, befogadói leszünk negyvenhat kitörésnek és transzcenzusnak, mégsem repülünk ki vagy át máshová, hanem mindez teljes mértékben természetes marad. Ilyen módon a nagy európai vándorlás-toposz folytatója ez a mű, hiszen annak a mélyén mindig is a kimondhatatlan értelem keresése és a megújulás gyermeki princípiuma, valamint a titok ismerősségébe való beavatás állt. Mégsem fejlődünk, hanem forgunk, alakulunk. Mindezt még azzal is aláhúzza, hogy a mondott, a történetek elején álló, bevezető és fikcionáló szavakat gyakran követik afféle lestilizált életbölcsességek, szentenciák, zen-kultúrára emlékeztető mondások, amelyek azonban nem megerősítik-lehatárolják az értelmet, hanem felnyitják, dekonstruálják, s mintegy előkészítik a törvény fölfeslésének mindig ismétlődő, ugyanakkor mindig variált eseményét.

A csecsemők megjelenését, eltűnését, illanó jelenlétét titok veszi körül, ők maguk a titok, ám minden titokzatosság nélkül - itt vannak és eltávoznak. Hallgatagok, nem közölnek kinyilatkoztatásokat, nem mondják meg, mik ők, nem tanítanak, de még csak nem is kérdeznek. Jelenlétük titka talán éppen az, hogy egyáltalán itt vannak valamennyi ideig, és ez felborítja a rendet, ez üzemzavart okoz, ez képtelenség, ez csöndes botrány. Híradás, ami az útiregénnyel egyértelmű; maga az út a hír, melyet ők vezetnek. Üzenetük kiolvashatatlan, angéliájuk kibetűzhetetlen, csak beszámolót lehet írni arról, hogy: körül vagyunk véve. De ez talán nem fenyegetés, hanem olyan ígéret, amire semmiképpen sem szabad számítanunk, hiszen nem adott. Ellenkezőleg. Kőrösi Zoltán szép könyvében ugyanis minden ellenkezőleg van, ám hihetetlenül rendezetten, egyenletesen, tehát nyugtalanítóan.

Forrás: Élet és Irodalom

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai

Név

Email

Honlap

Tárgy

Hozzászólás

Írja be a képen látható karaktereket

Küldés