Egy fiatalember kétségekkel és bűntudattal telve hallgatja szeretett anyja szemrehányásait és intelmeit arról, hogy miként teszi tönkre az életét az, milyen kiszolgáltatott és megalázott lesz, aki az egyetem elvégzése és a biztos állás helyett a művészetet, például a festészetet választja. Aztán hosszú, hosszú sétára indul Isztambul utcáin, hogy hazatérve leüljön az asztalához, és csak annyit mondjon: Író leszek.

Így végződik Orhan Pamuk Isztambul című könyve, s mondhatnánk azt is, itt kezdődik az igazi történet.

Orhan Pamuk neve a magyar olvasók között nem igazán tartozik az ismertek közé, annak ellenére, hogy a most 56 éves török író két évvel ezelőtt irodalmi Nobel-díjat is kapott, számtalan komoly német, angol, olasz, és különösen sok francia elismerésben részesült. Ezideig negyven nyelvre fordították le a műveit, nyolc megjelent regényéből öt jutott el a magyarításig, s előkészületben van a hatodik is. Gyanítom, hogy a tartózkodásnak csaknem ugyanaz az oka, mint a nemzetközi sikernek: Pamuk a kelet és a nyugat, az iszlám és Európa találkozásáról, egymásra hatásukról, válaszaikról és választásaikról ír, s mint a napi politika nyelvén is megfogalmazható művek esetében ez sokszor történik, éppen ez a látszólagosan könnyű besorolhatósága okozhatja azt a tévedést, miszerint mindössze egy politikailag korrekt íróról volna szó. Tény, hogy Pamuk regényei rendkívül magas példányszámban kelnek el Törökországban, ám a művei legalább annyi ellenérzést, mint amennyi szimpátiát keltenek. Persze Pamukot a nyugati recenzensek sem csupán az iszlám és a nyugati világ törésvonalainak érzékeny leírójaként méltatják, hanem rendre Jorge Luis Borges és Garcia Marquez utódaként emlegetik.

Legutóbbi, s immár magyarul is olvasható kötete, az Isztambul meghatározhatatlan műfajú, kitűnő könyv: autobiografikus mű, ami a korai gyerekévektől 22 éves koráig követi az író sorsát, életrajz, ami egyben különös, varázsos városmitológia, kultúrtörténeti esszé és reflexív nevelődési regény. Isztambulról szól, arról a különös városról, ami, ha a térképre nézünk, Ázsia és Európa, a kelet és a nyugat határán fekszik, holott a valósága és az élete valahol a múlt és a jelen között van. Az egy hajdani szultán, Orhan nevét viselő kisfiú eszmélkedéséről és vágyairól beszél, s a történelemről és fikcióról, lélekről és elhagyatott, macskaköves utcákról szól.

Orhan Pamuk egyébként maga is a változás, a Kemal Atatürk-féle forradalom szülötte: 1952-ben látta meg a napvilágot, egy jómódú, világi családban, matematikát és tudományokat kedvelő emberek között, az elemi iskola után a Robert College-ba járt, amerikai iskolába, festőnek készült, majd építészetet tanult az isztambuli műszaki egyetemen, szabadon olvasva Sarte-ot és Freud-ot, Faulkner-t, s eltekintve három new york-i évétől, egész életében Isztambulban élt, most is abban a házban lakik, ahol felnőtt.  Elnézve az életrajzát, mi aligha kérhetnénk rajta számon bármi ázsiai vonást, sőt, inkább irigykedhetünk. A művelt nyugati szemével látja önmagát és a városát, úgy, hogy ő nem csupán a szemlélő, de a kiváncsiság alanya és tárgya is egy személyben. A mindenütt jelenévő múlt, egy hatalmas és tragikusan letűnt Ottomán birodalom emlékei és maradványai között él, miközben aranyifjúként a hetvenes években BMW-n és ford Mustangon száguldozott, Beatles-t és Bob Dylan-t hallgatott. A múlt a letűnt Ottomán birodalom, a maga görög, török, francia, örmény és angol nyelvű, pezsgő, lüktető fővárosával, s a jelen a Török Köztársaság, és egy homogenizált, szekularizált, nyugati orientációjú város, ami hagyja elsüllyedni a saját romjait. Minden boldog város hasonlít egymásra, de minden szomorú város a maga módján melankolikus. Pamuk szerint Isztambul legfőbb érzése a hüzün, az a szomorúság, amit ez az arab gyökerű szó jelöl; reménytelenség, mély, szellemi hiányérzet, amiről így ír: „A hüzün ősforrásának tekintett sötét szenvedély és a melankólia szó Arisztotelész idejéből származó gyökere (melania kole, azaz fekete epe) nem csupán az érzés jól ismert színére utal, de arra is, hogy egykor sokkal szélesebb értelemben haználták és valami sötét, meghatározhatatlan fájdalmat jelöltek vele. A hüzün azonban nem magányos melankólia, a hüzün a több millió ember által közösen megélt sötét érzést jelenti - összeköti a várost a lakókkal, nem csak magát az érzést jelenti, de a tájat is, az érzéssel összefonódó helyeket és pillanatokat, a korán leszálló alkonyatokat … a hüzün nem mulandó betegség és nem ideiglenes fájdalom, amitől szabadulhatunk, a hüzün az öszeomlott, hatalmas birodalom mindenütt élő emlékei,  felejtés, közöny és rombolás,hiábavalóság, bukás és nélkülözés és veszteség, befelé fordulás, az életről való tudatos lemondás. Ha átadjuk magunkat ennek az érzésnek, a városban felbukkanó képeinek, alakjainak és pillanatainak, ha tapintattal vagyunk iránta, akkor egy pont után bárhonnan is nézünk a városra, a hüzün, mint a napsütéses téli reggeleken a felszálló hűvös pára mögül előtűnő Boszporusz, tisztán és élesen rajzolódik ki a szemünk előtt. Ez egy olyan érzés, amit a város magának választott.”

Van viszont egy város és egy most már megörökített mitológia, ami mindenekelőtt, s ez a legnagyobb dícséret akarna lenni: irodalom; Orhan Pamuk és az isztambuliak városa. Egy, a boszporuszi öböl partján élő kisfiú és fiatalember útkeresése a magányon át gyötrelmekkel és kételyekkel, belső tájakon vándorolva és a város utcáin bandukolva. Pamuk nem mellékesen fantasztikus fotográfiákkal illusztrálta a könyvét, török és európai fotográfusok archív műveivel, mi több, saját családi képeivel is. Történelem és fikció, magántörténet és várossors szomorúan és kibogozhatatlanul keveredik, fekete fények és fehér árnyékok között múlik az idő.

Pamuk Isztambul-könyve szép és szomorú könyv. Egy remek író városmitológiája, nekünk, innen Európa közepéről valahogy nagyon is ismerős utcákkal és házakkal, a ködből néha-néha előtűnő tornyokkal, hogy ne feledjük: Európa milyen messze van. Ráadásul ködök vannak, de nekünk még Boszporuszunk sincsen.

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai

Név

Email

Honlap

Tárgy

Hozzászólás

Írja be a képen látható karaktereket

Küldés