"Tokaj szőlő vesszein..."

Írta: Kőrösi Zoltán

2006. szeptember 06. szerda 00:00

Tizenötödik alkalommal került megrendezésre a Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál 2006. szeptember 6-10. között a Budai Várban. A kísérő rendezvények egyike, Mészáros István fotográfus kiállítása a Magyar Nemzeti Galéria A épületében. A tárlatot rendezte Szalay Zoltán. Kőrösi Zoltán kiállítás-megnyitója:

Hölgyeim és Uraim!

Tegnap délután, amikor egy barátomtól megkérdeztem, hogy szerinte milyen is egy jól sikerült kiállítás-megnyitó szöveg, ő rám nézett, kis ideig figyelmesen vizsgálgatott, majd csak ennyit mondott: Rövid.

Gondolkodott még, majd hozzátette: nagyon rövid. Nos, ezt a mélyről felszakadt szakmai utasítást szem előtt tartva igyekszem most elmondani Önöknek, miért is tartom igazán ünnepi alkalomnak, hogy összegyűlhettünk e helyütt, Mészáros István fotográfiái előtt.

S hogy mindenekelőtt tisztázzam, milyen volna az én viszonyom a tokaji borhoz, s a tokaji-bodrogközi tájat, a tokaji szőlőt páratlan érzékenységgel megjelenítő Mészáros István fotóihoz, hadd meséljek el egy anekdotát néhai kollégám, Jókai Mór hagyatékából:

"A magyar földesúr beül Bécsben a vendéglőbe, s sorra nézegeti gyanús szemmel az asztalra felrakott szűk nyakú üvegeket, mikben az asztali bor állt, előre elkészítve vízzel, s spiritusszal, berzsennyel, s más, afféle drága eszenciákkal.

Odainti a pincért: micsoda borok ezek?

Az elmondja, hogy itt meg ott termettek, Alsó-, Felső-Ausztriában, Stíriában meg Morvában, s más efféle híres bortermő országokban.

Hozz belőle tizenkét iccét - mondá a földesúr.

A pincér rábámul:

- Sokan lesznek hozzá?

- Csak magamnak hozd.

Ez az ember úgy iszik, mint egy ökör, gondolá magában a pincér, s elhozta a tizenkét icce bort.

Most hozz neki dézsát, s töltsd bele - parancsolá a földesúr.

Már úgy fog inni, mint az ökör, erősíté magában a pincér, s dézsába tölté a hozott borokat.

- Így. (Mondja a földesúr.) Már most hozz két palack tokajit, s állítsd bele a dézsába - hűteni."

Nézem Mészáros István fotográfiáit, a szeretet-teli tudással fényképezett tájat, a mesterség finom fogásait, és engem senki nem beszélhet le immár arról, hogy Mészáros, ha bort csinálna, hát igazán jó bor volna az.

Aszú, a legjavából.

Nagyon sárga, narancsos és ananászos, gyümölcsös és olajos, diós és kenyérhéjas tokaji.

Mert olyanok ezek a fotográfiák, mint az a bor, az a tokaji aszú, amiről Csokonai Vitéz barátunk írt, azon kaland után, amikor kis híján eltévedve az aggteleki barlangban, barátaival végre kikeveredett a napvilágra, s jófajta borral vigasztalták magukat:

"Óh, tokaji aszúszőlő, hogy hoztad le te a Pluto fejedelmi ebédlőszobájába, a Persephone ágyasházába, az örök éj nyugvó kanapéjára azt a bódítani nem tudó örömöt, mellyel csak a földfelettiek vidulhatnak. A kilenceringésű Stix, a vezető Charon, a pislogó fáklyák, az Erebus gyémánt boltja, a setétség hideg mennyezeti, a csendesség, félelem, borzadás, a köveken iszonykodó halál elfelejtette vélünk, hogy életbe vagyunk; de Te, Te visszacsorgattad belénk lapos bikkfádból az életnek mind emlékezetét, mind viszonti édes felejtését."

No hát ez az.

Az életnek mind emlékezete, mind viszonti édes felejtése.

Erről beszélnek Mészáros István fotográfiái. Legyen tudásunk és bátorságunk örömünket lelni benne.

Forrás: Terasz

Hozzászólások (0) Add Comment