Csend támadt a kocsiban, amikor az a nő felkapaszkodott a villamosra, alig néhány napja jött meg a nyár, mégis olyan volt már a város ebben a melegben, mint a napon felejtett levelestészta, hártyák és rothadás, forró levegő csúszkált a zsíros rétegek között, összezsúfolódtak az izzadó testek,

Csakhogy, mielőtt a következő megállóhoz értünk volna, felemelte a fejét, alulról felfelé tekintve egymás után vette szemügyre az utasokat, méregette őket, mintha kérdezni akarna valamit,  majd újra a gumipadlóra meredt, mintha kéregetne, felfelé fordította a tenyerét,  úgy mozdultak meg az ujjai, akárha külön-külön életű, hurkás testű rágcsálók volnának, hány óra van, mondta halkan maga elé, meglepően vékonyka, kislányos hangon, hány óra van, de persze ha várt is, senkitől nem kapott választ, hány óra van, ismételte el most már hangosabban, és felemelte a fejét.

A legközelebbi ülésen egy öregember ült, vagy talán még nem is volt olyan idős, mint amennyinek az összegörnyedt teste mutatta, a könyökét a törzséhez szorítva bámult a nőre, legalábbis eddig nézte őt, kopott fehér ing, bokáig érő, régi nadrág, amiben a varrás férccé silányult már, viseltes nejlonzokni és fényesre pucolt, töredezett cipő, most azonban lesütötte a fekete keretes szemüvege mögött a tekintetét, nem akarta, hogy a szeme találkozzon a nő pillantásával.

Hány óra van, emelte kérdezte még hangosabban a nő, a teste azonban nem mozdult, egyértelműen a félreforduló öregre meredt, hány óra van, nézte az öreget, a férfi hirtelen meggondolta magát, fél három, válaszolt, és mintegy bizonyságul a nő felé fordította a karóráját, látom, kényelmesen elhelyezkedett, tette még hozzá kedélyesen, jól esik a pihenés ebben a melegben, ugye?

A nő mozdulatlan tekintettel bámult rá, nem válaszolt.

Úgy értem, ügyesen leült oda. Vagyis guggol, tette hozzá zavartan a férfi, van még itt üres ülés is. Én is szoktam guggolni, régebben sokat guggoltam, de már…, ám nem is fejezte be a mondatot, igazgatni kezdte a felső inggombjait.

A nő lehajtotta a fejét, és csak amikor már újra a gumipadlóra nézett, akkor szólalt meg, köszönöm, mondta, és nézte a gumikarikákat, köszönöm.

Nem is biztos, hogy fel tudnék állni, mondta az öreg, a térdeim.

Köszönöm, mondta hangosabban a nő, köszönöm.

Nem a meleg, hanem hogy fáj, ki van kopva, motyogta a férfi, nézte a guggoló nőt, az pedig felemelte lassan a fejét,  köszönöm, köszönöm, mondta egyre hangosabban és egyre gyorsabban, már hadarva, beszívta és kifújta a levegőt,  köszönöm, várt egy kicsit, de nem felelt neki senki, köszönöm, ismételte el, ám csak a villamos kattogott, köszönöm, akkor már kiabált, magas, éles hangon sikította, hogy köszönöm, az öreg rémülten és értetlenül próbálta meg elfordítani a fejét, de a tekintetét mégse tudta elszakítani a látványtól, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, kántálta visítva a nő, úgy, hogy közben  billegni kezdett a teste is, előre és hátra lendült, a háta minden szó után cuppanva csapódott a fülkeajtónak.

Az öreg segélyt kérően nézett körbe, de hiába, mert minden utas a nőt bámulta, vagy éppenmaga elé meredt, végre lassított és megállt a villamos, felugrott hát és a lépcsőhöz lépett, ám hihetetlenül gyorsan felállt a nő is, én megköszöntem, rögtön az ajtóhoz állt, én megköszöntem, tornyosult a férfi elé, én megköszöntem, ismételte el azonnal sikítva, én megköszöntem, Wesselényi utca, hangzott fel a hangszóróból, és kinyíltak az ajtók, én megköszöntem, kiabálta a nő, kérem szépen, nekem le kell szálllnom, suttogta  a férfi, én megköszöntem, fogta meg a kapaszkodót a nő, én öreg vagyok és beteg, nekem orvoshoz kell sietnem, mondta a férfi, reszketett a hangja, mintha mindjárt elsírná magát, én megköszöntem, kiabálta a nő, és lefelé lépett ő is, így, egymáshoz préselődve buktak ki a járdaszigetre, a délutáni foróságba, orvoshoz, ismételte meg az öreg, és mint aki menekül, amint tehette, hátat fordított a nőnek, szaladni kezdett a zebra felé, lifegett a nadrágszár a bokája körül, én megköszöntem, mondta már csendesebben a nő, aztán ő is elindult, a bokája valósággal ráfolyt a szandál pántjaira, lassan mozgott, mégis harangozott, hullámzott körülötte a szoknya, mint ahogyan kavargott a forróság is, néhány napja csak, hogy megjött a nyár, s máris elviselhetetlenné lett a meleg, hártyák és olvadás, mint az aszfaltra dobott, rothadó hájas tészta, rétegekben bomlott a város.