Életrajz
A számítógépem fölött rajzszögek rögzítik a jegyzetlapokat.
Sok Kőrösi Zoltán van, olykor szembe jönnek velem az utcán, köszönnek is. Ott megy kézen fogva a feleségem és a fiam.
Húsz évig legalább annyi időt töltöttem a futballal, mint az irodalommal.
Reggelente a redőny lyukacskáin besüt a nap, sárga fény csorog végig a falakon, az asztalomon, sárga fény csorog rajtam is, futnak szanaszéjjel a fekete betűk.
1962-ben születtem, Budapesten.
Ez az ember szeret:
futballozni, szeret olvasni, szeret napozni, szereti a vörösbort, a vörös és fehér húsokat, oljabogyót enni, ez az ember szeret írni, szeret gyerek, szeret család, szeret haza, szeret utazás, szeret film, szeret víz, szeret tűz, szeret szeretet, szeret Budapest, lakik Ferencváros,
ez az ember Kőrösi Zoltán,
ez az ember író,
sok Kőrösi Zoltán van,
ez az ember az.
Életrajz II
1962. március 14-én születtem Budapesten. Iskoláimat Marcaliban, Székesfehérvárott, Debrecenben és Budapesten végeztem, Székesfehérvárott, a Teleki Blanka gimnázium angol tagozatán érettségiztem, és a budapesti ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-történelem szakon diplomáztam 1987-ben.
1989-ben Lisszabonban, Portugáliában éltem.
1990- 2007.: a Magyar Rádióban dolgoztam, 1995-től a Magyar Rádió Irodalmi szerkesztőségének vezetője, 2002 júliusától 2007 áprilisáig a (a megszüntetésig) a Művészeti Főszerkesztőség főszerkesztője voltam. Rádiós munkám során egyaránt végeztem dramaturgi és szerkesztői tevékenységet is. 2007.december 31-én befejeztem a Magyar Rádióban végzett munkámat.
Voltam lapszerkesztő (Kritika) és könyvsorozat (JAK-füzetek) felelőse, dramaturg és forgatókönyvíró, tanár és műsorkészítő. 1998 óta több éven keresztül tagja voltam a MEDIAWAVE- Fényírók fesztiválja nemzetközi zsűrijének, illetve 2001-2008 között a Magyar Mozgókép Közalapítvány játékfilmes szakkollégiumának .
Foglalkoztam tanítással is: néhány szemeszteren át a Színház és Filmművészeti Egyetemen voltam óraadó.
Első napvilágot látott novellámmal 1992-ben megnyertem a Magyar Napló c. irodalmi hetilap Örkény István-novellapályázatát. Ugyanebben az évben jelent meg első kötetem, a beszélgetéseket tartalmazó Felrombolás c. kötet.
1996-ban megnyertem az ÉS novellapályázatát. Munkáim során Móricz-, Nemzeti Kulturális Alap-, Eötvös- és Soros-ösztöndíjban részesültem.
Több film- és tévéfilm-forgatókönyvet írtam, ezek közül A kis utazás c. film a 2000. évi Magyar Filmszemlén elnyerte a Közönség díját.
Galambok c. drámámat az Egri Gárdonyi Géza Színház mutatta be 2003-ban.Karel című drámám felolvasószínházi formában került közönség elé 2004-ben, Orrocskák c. regényemből készült dráma (író:Gyarmati Kata) a Stúdió-K színház előadásában.
Budapest, nőváros c. könyvem 2004-ben az Édes Anyanyelvünk pályázat 1. díját nyerte el, illetve megkapta 2005-ben az Év könyve kitüntetést. Ebből a kötetből tv-film is készült Vizy Mária rendezésében, 2008-ban.
Novelláim olasz, héber, orosz, angol, hindi, német, horvát, spanyol, francia és koreai fordításokban jelentek meg, idegennyelvű köteteim: Sang de cerise (2001, trad: Rozsa Tatar, Gilbert Millet), Tajni nad ruinami (2003, trade: Jurij Guszev).
2006-ban József Attila díjat, Jelenkor nívódíjat kaptam, s ebben az évben jelent meg a Milyen egy női mell? Hazánk szíve című regényem.
2007-ben Burger Barna fotográfussal közösen jelentettük meg Délutáni alvás (a történet árnyéka) című könyvünket. Ez a könyv a Szép könyv-2007 díjat nyerte el.
2008-ban Alföld-díjban részesültem.
2008 - 2010-ben dramaturgként dolgoztam az egri Gárdonyi Géza Színházban,
2008. szeptembertől 2010 decemberéig a Litera.hu irodalmi oldal főszerkesztőjeként dolgoztam.
2009. áprilisában jelent meg a Szerelmes évek - Gyávaság című regényem.
2009 decemberében megválasztottak a Magyar Mozgókép Közalapítvány elnökévé, ezt a hivatalt 2010 április végétől töltöm be.
2010 februárjában jelent meg a Milyen egy női mell? - Hazánk szíve című regényem második kiadása.
2011 márciusában jelent meg A hűséges férfi - boldogságnovellák című kötetem.
2012 májusában jelent meg a tizennegyedik könyvem: Az utolsó meccs - történetek a titkos magyar focikönyvből c. gyűjtemény.
Budapesten élek, nős vagyok, egy gyermekem van, Péter, 1990-ben született egyetemi hallgató.

1962 (14th March) born in Budapest
1981–1982 studies at Debrecen University
1982–1986 graduates in History and Hungarian Philology from Loránd Eötvös University, Budapest
1986–1990 freelance writer
1989– present member of the Hungarian Writers’ Association
1990 columnist for the literary Kritika
1991–1995 editor of Hungarian Radio’s Literature Department
1992–1997 on the board of Young Writers’ Circle
1995– present Chief editor of Hungarian Radio’s Literature Department
1995–1996 editor for the bulletins for the Young Writers’ Circle
1997– present member of the Belletrists’ Society
2008-2010 chief editor of Litera.hu
2008-2010 dramaturg of Gardonyi Geza Theater of Eger
2010- Prezident of the Hungarian Motion Picture Public Fundation
His prizes include:
1990 Zsigmond Móricz Scholarship, 1992 1st prize of Magyar Napló’s
Örkény Short Story Writing Contest, 1992 The Soros Foundation’s
Literary Prize, 1997 István Örkény Prize, 1st prize of 2000’s Short
Story Writing Contest, Eötvös Scholarship, The National Cultural
Foundation’s Scholarship, 1st Prize of Élet és Irodalom’s Short Story
Writing Contest, 2004 1st Prize in the Short Story Category of “Our
Mother Tongue” Contest
József Attila-prize
|